Vége a bujkálva gyorshajtásnak

Cordon: lecsap a gyorshajtókra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyszerre harminckét autót képes azonosítani és bemérni a legújabb lézeres sebességmérő-rendszer.


Van egy olyan sejtésünk, hogy a Peak Gain Systems legújabb fejlesztéséért kapkodni fognak az út- és rendfenntartással foglalkozó szervezetek, de az autósok körében nem számíthat nagy népszerűségre az összetett szerkezet. A korábbi, lézeres sebességmérők legnagyobb gyengéje az, hogy egy időpontban legfeljebb egy autót tudtak bemérni, de ez most változik: a Cordon négy sávnyi szélességben egyszerre harminckét autó követésére képes, ráadásul úgy, hogy a rendszám leolvasása mellett mindnek méri is a sebességét közben. Így aztán elég nehéz elbújni előle. Fejlett rendszám-azonosító agyának köszönhetően a buszsávból is képes kiszűrni az illetéktelenül ott közlekedőket, infravörös világításának segítségével pedig éjjel is tökéletesen lát mindent. A rendszerbe szerelt GPS-egység a szabálytalankodások összes koordinátáját rögzíti, majd kódolt formában SD-kártyára menti, így zárva ki a szabálysértések utólagos eltüntetését.
Hirdetés

És még ennél is van jobb hír: a Cordonban megvan a lehetőség, hogy a felvett szabálysértéseket 3G-n, wifin vagy egyéb adatátviteli protokollon keresztül azonnal továbbítsa egy központi, mondjuk a rendőrségi adatbázisba. A monitorok előtt ülő rendőrök azonnal, visszajátszható formában megnézhetik a szabálytalankodókról készült felvételeket, és még azelőtt kiküldhetik a bírságról szóló értesítést, hogy szerencsétlen vétkes egyáltalán elérte volna úticélját.
A mellékelt videón a rendszer működés közben figyelhető meg, a színes négyzetben jelenik meg a jármű aktuális sebessége, a zöld mező szabályos, a sárga háttér a határesetet jelöli, ha pedig a négyzet pirosra vált, akkor mosolyoghatunk, mert indul a felvétel!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Arni az a nagy helyzet, hogy hiába próbálsz rám kenni mindent, de———————————–nem én oktatok ilyen “SZARÚL” , hogy ennyi idióta van az úton. Talán a pénz éhségeteket fel kellene váltani a tisztességes tanításra, és 2hét helyett 6hónapig kellene oktatni a szabályokat. Gondolom ti is 2 hét alatt lettetek oktatók , mert nem ész hanem csak pénz kell hozzá. Jaaa! meg egy rocska autó-:)

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Kell is szabályozni és szankcionálni is. Ez mind rendben van. Ebben ez esetben viszont ne legyen a táblák nem elenyésző része csak szívatásból kirakva! Elég eklatáns példa Diósd, ahol szinte mindenhol 30-as tábla van és elég sok helyen ebből olyan helyen, ahol sem zebra sem iskola sem beláthatatlan kanyar stb. nincs. pl homokbánya út. Milyen érdekes, hogy rendőrök itt szinte mindig traffipaxolnak. Légy szíves látogass el erre a helyre és döntsd el, mennyire jogos a tábla kihelyezése és próbálj ezen az úton lefelé 30-al menni! Elég sok helyen járok az országban a munkámból kifolyólag és baromi sok ilyen indokolatlanul kirakott tábla van. A másik gond a mozgó tarfipax. Pl. Balatonakarattya, ahová ha Pest irányából beérsz a tábla után kb. 10m-re!! van egy utca bal oldalon. Itt is sokat trafipaxolnak. Engem itt megbüntettek már! Nem száguldoztam ugyanis 63-al mentem és nem objetktív felelősség körébe tartozó összeggel, de megbüntettek. Azóta a tábla vonala előtt már ötvennel megyek. Tudom eddig is így kellett volna de azért ez a szemétség teteje. Ráadásul ez előtt kb. egy hónappal valami fejes rendőr nyilatkozott a Class FM-en a Morning showban, hogy ilyen bújkálos falu vége táblás rendőrök már rég nincsenek, mert ezt a rendőrség berkein belül sem találják helyesnek.
    ennél durvább eset, hogy olyan helyen is trafipaxolnak, ahol veszélyeztetik a közlekedést. Egy barátom feljelentette őket, mire azok meghamisították a települési naplót, hogy ne derüljön ki hol álltak. Mondjuk megszívták, mert onnan ahová behazudták magukat, nem készülhetett volna a kép:)
    Vagyis amíg a szankcionáló szervek, csalnak, és nem a baleset megelőzésre mennek, hanem csak a pénzbeszedésre (30-as táblánál 45-el, ahol nincs veszélyforrás csakis emiatt lehet), addig kicsit visszás a sok büntetés.
    Mellesleg életemben kétszer büntettek meg gyorshajtásért, az egyiket leírtam, amási is hasonló kaliberű volt, vagyis nem vagyok egy megrögzött gyorshajtó!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Legújabb rendőrségi statisztika 2011 3-ik negyedévéről, itt az autonavigátoron ma megjelent cikkből idézve:
    [i]“A balesetek 55 százalékát személygépkocsik, 12 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát tehergépkocsik, 6 százalékát segédmotoros kerékpárosok, 5 százalékát motorkerékpárosok és 6 százalékát a gyalogosok okozták. A többi – a jármű, az utasok hibája és egyéb ok miatt bekövetkezett – baleset részesedése 7 százalék”
    [/i]

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Kedves baromarcú Arni!
    Aki csinálta az alábbi statisztikát legalább annyira hazudik mint az újságírók és tupírozzák(megrendelésre) az adatokat, mint rendszerváltás után a GDP-t 21- éve.

    Most ha nekifeszülök a netnek, nem 5percre mint te, akkor találhatok neked annyi infót, hogy életed végéig olvashatod az idióta buszvezetők által okozott halálos beleseteket.

    Csak egy pár baleset tesóknál (A) : http://www.mon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/magyar-buszbaleset-ausztriaban-a-sofor-odahajolt-tarsahoz-ez-okozta-a-balesetet/cn/news-20071029-05530333 . Itt sok tucat balesetről olvashatsz, ha egyáltalán meg tanultál a cigány egyetemen..
    Az osztrákokon kívül még van 26.ország amiről megint csak nem beszélnek.
    Ugye arról már nem szól a statisztikát készítő vadbarom, hogy Európában mennyi balesetet okoznak a Magyar buszsofőrök és hány iskolás gyereket küldenek halálba. Én általánosságokról beszéltem és nem arról a putri telepedről, ahol lakol, és 5km-s körben járod az utadat 10éve a bronz garasoddal, mint majom a ketrecben. Ott persze hogy csak te csinálhatsz balesetet.

    De ha a YouTube-n beütöd a keresőbe a Halálos buszbaleseteket akkor olvashatsz életed végéig a buszos barátaidról, hogy hány gyereket és felnőttet gyilkolnak meg azért , mert olyan vagány niggerek mint te, aki azt sem tudja eldönteni, hogy 10 vagy 20 éve vezet.

    A gyorshajtással kapcsolatban sem igaz az, hogy a gyorshajtók okozzák a leg több halálos balesetet. Akik száguldoztak 2010-ben 2x kevesebb halálos balesetet okoztak mint azok, akik a különféle KRESZ szabályokat nem tartják be, pl.: elsőbbség adás meg nem adása, kanyarodási szabály, stb.Itt max. 50-60km/h-ról van szó. Ebbe a buszosok is beletartoznak hokifej!

    Tehát nincs arányban és túlzott a büntetés a gyorshajtókkal szemben. Akik ezt kitalálják, már nem tudnak honnan adót beszedni, mégsem szedhetik le azokat, akik közmunkába dolgoznak 8h-t és kapnak 39ezer ft-t.

    Többet nem is írok neked azért, hogy hagyjalak érvényesülni. Drukkolni fogok neked MORE /RABSZOLGA BARÁTOM, hogy az elkövetkezendő 50- évben megszerezd a lyukas ezüst garast a lőcsös szekereden.-:)

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Én nem csak sima balesetről írtam baromarcú! Ha nem halálos balesetről!!!! Elmagyarázom hátha az agyadba verődik a bronz garason keresztül amit a picike eszed alatt cipelsz. A halálos baleset arról szól, hogyha valaki meghal akkor se 8 napon belül, se 8napon kívül, soha a büdös életben nem lehet feléleszteni, hanem megy a túlvilágra a koporsóba. A tavalyi év is arról szólt, hogy hány baromarcú magyar buszsofőr vitt halálba (szakadékba) Ausztriában, Franciaországban meg Svájcban, JA MEG MAGYARORSZÁGON, egy osztálynyi gyereket, igaz ez csak “1-1” baleset, de 30 meghalnak. A te statisztikás csak 1956-ra érvényes! Én nem basztatásként mondom csak a tényeket. Az idei teljesítményetek majd év végén derül ki. Remélem egy kicsit pozitívabb lesz mint a tavalyi. Azt hiszem , hogy neked lehetne bár mit érv ként felhozni, te csak a túl tupírozott statisztikákat nézed v. olvasod. Ilyen statisztika az is amit a cigány bűnözésről nem akarnak írni, mert rontja az Eu-s hírnevünket.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Még mindig ezen vitáztok? Hagyjátok már abba!Tiszta ovi!Főleg a személyeskedéseket.Egymást hülyézitek, közben olyanokat írtok ami nevetségessé tesz.
    Mindenki másképp látja, fogadjuk el.Ne akarj tanítani, és megmondani az okosat, az ÉLET úgyis megtanít mindenkit előbb vagy utóbb.

    Balesetmentes közlekedést mindenkinek!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Olvasva a hozzászólásokat az jön le, híven tükrözik a mai magyar közlekedési állapotokat.
    Sokkal több toleranciát, tiszteletet, megbecsülést, türelmet egymásnak!!!
    A kollektív bűnösség elve pedig elfogadhatatlan és méltatlan, akármilyen témakörről is van szó.

    A közlekedésrendészet sem áll magasabb szinten, ahol szintén hiánycikk az egymás iránti tisztelet, és korrektség, bármiről is legyen szó ezen a területen, ezen túl pedig nem a közlekedésbiztonság a fő szempont, hanem a pénzbeszedés.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Buszvezető barátom, nagy penge lehetsz!

    Ha nem tudod el dönteni, hogy 10. vagy 20. éve vezetsz , akkor nem értem azt, hogy tudod ilyen pontosan kiszámolni a mill. kilométereket és a sok százezer megállókat.

    Ha te így közlekedsz, ahogy írtad //// Ajtó csuk, visszajelző elaludt, index megy, busz mozdul, húzom kifelé, és akkor néz a tükör.//// a világ összes vizsgabiztosa megbuktatna!

    H te ilyen stílusban vizsgáztál, akkor gondolom 8-ra, átmentél a gyakorlati vizsgán.

    Úgy vezetsz mint a szőke nők, jobbról már nem száll, nem jön senki, akinek meg a lábát kezét odazártam az meg már belülről biztonságba van, balról meg tuti nem jön senki. Idézlek: /// index megy, busz mozdul, húzom kifelé /// és ha dudálnak, mint állat, és üvöltve szidják az anyádat mert az egész család a szélvédőn van, akkor még hajlandó vagy a tükörbe is belenézni. Aztán ilyenkor 1 percig toporogtok 1 helyben, gondolkodtok, és felteszitek a kérdést magatoknak.(Egy buszsofőrben 2 ember lakozik, a magán és a repülős),hogy mit pattog itt nekem ez a BAROMARCÚ MAZSOLA,—– NEM LÁTOD A FÉL NÉGYZETMÉTERES TÜKRÖMBŐL, HOGY BRONZ FILLÉRES NYAKLÁNCOS BUSZSOFŐR VAGYOK ?!

    Itt ugyan gyorshajtásról kéne beszélnünk, meg a retorziókról, hogy igazságos vagy nem.
    Én minden reggel 1 órán keresztül hallgatom azt, hogy hány gyermeket, anyát és apát gyilkolnak meg a figyelmetlenségük miatt a repülős buszpilóták. Nem szeretnék ezzel általánosítani, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy sokkal több halálos balesetet okoznak busszal, teherautóval, és kamionnal, mint azok a hülye gyerekek akik kölcsönkapták apucitól a nagyvérű autót és száguldoznak 200- l.

    Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne büntessenek gyorshajtásért, de azért egy átlagos honpolgárnak 300 ezer forintos bünti egy érvágás lehet családon belül. Azok akik tömegszállító eszközzel megölnek 10 embert(gyerekeket), kap 7 évet. Valahogy az arányok egy kicsit nevetségesek. Aki meg itt okoskodik (gyenge elméjű), hogy vegyék el az autóját meg a házát is a gyorshajtónak, nem veszi azt észre, hogy ezzel is csak terrorba akarják tartani a népet.

    Na ez aztán a piszkos nagy lehúzás!!

    Ui: 9-h van de már megint a buszsofőr által megölt emberek koporsóit látom a tv-ben(hírek). Így hogy higgyem el azt, amit a buszsofőr barátunk próbál meg értetni itt a tudatlan mazsolákkal.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    “buszmegállóból való kihajtás a közvetlen mögötted közlekedő (50km/h) autós elé.”

    Ezt sajna én is meg kell, hogy erősítsem. Ha jól tudom, a KRESZ úgy szól erről, hogy ” …az autóbusz öbölből vagy megállóból kihajtani szándékozó autóbusz számára a kihajtást lehetővé kell tenni” vagy valami hasonló. Tehát szó sincsen mondjuk elsőbbségről, mint ahogyan ezt a buszvezetők legtöbbje értelmezi. Látom az arcotokat abban a baromi nagy tükörben, látom hogy nem is a tükörbe nézel de az irányjelződ kint van és a jószág orrát már húzzátok is kifelé. Kíváncsi lennék, hogy egy ilyen esetben, ha belehúznád valaki oldalába, vajon kinek adnának igazat? Arról nem is beszélve, hogy még ha csak egyetlen autó is közeledik hátulról és mögötte az égvilágon senki sem jön, nos ezt akkor is eljátsszátok. Miért nem tudjátok megvárni azt az egy nyomorultat, amíg elhalad mellettetek?

    Néhány szót azért a Cordon-ról is: Hát ere a húsosfazék körül ülők biztosan nem fogják sajnálni a lóvét, hiszen akkor majd mégtöbb hús fog a fazékba kerülni. No more comment…

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Szegény anyádat sajnálom, hogy egy ilyen idióta busz sofőrt szült a világra mint te! Rátok inkább 1q. 5.forintost kéne akasztani, hogy normális üzemmódba járjátok minden nap a szigorúan kijelölt körutaitokon. Már az óvodában is tudtam hogy ha BRONZ kitüntetést kapok, akkor az utolsó helyen érezhetem magam az élet minden területén. Köztudott hogy a legjobbakat Aranyéremmel és pénzjutalommal díjazzák. Bronz egyforintossal a 60-s időkben játszottunk (gricceltünk) a fal mellett. Büszke lehetsz magadra te szerencsétlen. Azon nem gondolkodtál még el, hogy miért nem arany forintost kaptatok majomember? Azért nem mert tömeggyilkosok vagytok.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    ARNI!

    Ha többet jártál volna az iskolába a minimumtól, és meg tanultál volna mondatot elemezni a magyar órán, arról nem is beszélve, hogy a matematikához annyi közöd van mint a 4általános iskolát végzett cigányoknak, akkor meg értetted volna amit írtam. Az idióta embereknek hülyén kell válaszolni, mert a te szinteden(ovis), csak így értheted meg.

    Egyébként nem csak nekem de szinte az összes forgalomba részt vevő ismerőseimnek, meg van a véleménye az idióta, tahó, falusi bunkó, busz sofőrökről, akik a legagresszívebb közlekedők az autós társadalomban. Biztos tudod, hogy miről beszélek: kanyarban és fékezésnél a nép megdöntése, buszmegállóból való kihajtás a közvetlen mögötted közlekedő (50km/h) autós elé.

    Több halálos balesetet okoztok 1 év alatt ( MAGYAR BUSZVEZETŐK ), mint 20 év alatt a személy autóval közlekedők gyorshajtás miatt. AKKOR MIT UGATOD ITT A SZABÁLYOKAT!!!!!!!!!

    TE CSAK AZÉRT VÉDED A LASSAN HAJTÓ GK-VAL KÖZLEKEDŐ EMBEREKET, MERT PONT TI ( BUSZSOFŐRÖK ) MENTEK 60KM/H –L KÖZÚTON ( TÁBLÁN KÍVÜL) ÉS AKADÁLYOZTATJÁTOK A FORGALMAT AZÉRT, HOGY MEG SPÓROLJATOK 1L GÁZOLAJAT !!!!!! MELEG PARASZTOK VAGYTOK!!!!

    Az elakadásjelzővel kapcsolatban! Nem csak mechanikus háromszög létezik menet közben( amit általában az olyan művelt emberek, mint te raknak a hátsó szélvédőhöz), tudod van a kormány közelében egy piros gomb a VIMESDOBOZ JELÉVEL, AMIT HA BENYOMSZ VILLOGNI KELLENE A 4 INDEXNEK. Az EU-s autós társadalomban mindenki használja az elakadásjelzőt, ha feltartják a forgalmat és veszélyhelyzet van a közúton és az autópályán is! Érdekes soha sem látom a nagyon kulturált buszvezetőktől, ezt a gesztust senkivel sem szemben.

    Én nem tettem le a jogosítványt ha nem levizsgáztam 4 évvel korábban mint te b,c,e.
    Veled csak az a baj, hogy mechanikusan gondolkodol mint az ajtónyitó gombod a buszodon.-:)

    Az élethez nem szerencse kell a mi társadalmunkban (autós), ha nem figyelem!!!!!! A ködben amikor csak fél sáv látható, még mindig látható közelségben vannak az előjelző táblák, “” lakott területen — 50 – 100 m , lakott területen kívül — 150 – 250 m , autópályán — 250 – 500 m-re — helyezik el a veszély helyétől “” Akkor miért a szerencsére kell hivatkoznod?????????????? Te nem tudod ,hogy miről beszélsz csak okoskodol!
    Tehát mi adódik ebből? A tahó tanulatlan és felelőtlen busz sofőr barátod, aki piros jelzés ellenére ráhajtott a vasúti sínekre egy figyelmetlen köcsög aki csak saját magával van elfoglalva mint te, mert azt hiszitek, hogy ha NAGY autóval vagytok akkor ti szarjátok a kresz szabályokat. Tipikus szocializmusban vizsgázott kisebbségi érzésekben szenvedő parasztok vagytok. Így közlekedtek a Románok meg a Bolgárok 40 évvel ezelőtt.

    Azért számold már össze, hogy hány ember hal meg gyorshajtás miatt( SZGK), és hány ember hal meg évente a figyelmetlen tahó buszt vezető sofőröktől, és a kamionvezetők miatt!!! Ja, bocs hogy számolásra késztettelek, elfelejtettem hogy matematikából egy kicsit gyenge vagy. Te csak maradj meg az autóbuszjegy számolgatásnál, és a végtelennek tűnő faludon belüli SZÁGULDOZÁSNÁL(30KM/H) az autóbuszoddal.
    UI: Mindig azok ugatják és akarják szigorítani a törvényeket, akik a legtöbbet bűnöznek. Egyébként meg azért válaszolok úgy ahogy, mert én nem tartozom a meleg buzik közzé akik vigyorogva tűrik, hogy hülyének nézzék őket. Én azt kívánom neked, amikor oda zársz a buszajtóddal valakit fel vagy leszállás közben, elesnek az emberek a buszodon mert suminak érzed magad, vagy 30-al mész külterületen, akkor büntessenek meg 300 ezer ft-ra, vegyék el a buszodat, személyautódat, a jogsidat, a házadat. Azért lehetne itt büntetni különféle szabálytalanságokért mindenkit nem csak a gyorshajtókat ! Mindenki bűnözik itt Magyarországban kicsiben ,nagyban, és akkor ezért fel kellene akasztani mindenkit??? Itt mindenkit kényszerítenek a bűnözésre, és sajnos csak az nem veszi észre aki nem akarja.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    [i]“Ha te emberibb és nyugodtabb társadalomban akarsz élni, akkor megint szocializmust kéne csinálni kb 1000-el.”[/i]

    Egy ilyen mondatot ma megereszteni főben járó bűnnek számít, csak az a szomorú, hogy meglehetősen sok igazságtartalma van.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Uniball ! Amit írtam azt azért tettem mert itt rázod a lábad, hogy te mekkora fene nagy Eu-s múlttal rendelkező magyar vagy és közben itt fikázod, hogy milyen állapotok uralkodnak úgymond BALKÁNON! Biztos még nem jártál Gr-ben, de ott ha autópályán vagy belvárosban közlekedsz még akkor is rád dudálnak ha félig van bezárva a kocsiajtód és figyelmeztetnek nehogy kiessél, bizt.ővért nem büntiznek , stb. Hallottál már a tökéletes káoszról? 3sávos úton 5sávban haladnak, piros lámpán a rendőrök zavarnak át, hogy haladjon a forgalom. Láttál te már ilyet Magyarországon? Már azt hiszem a balkáni autós kultúra már a múlté mint Magyarország is. Én nem rég voltam Franciaországban átmenet Olaszban (5hete), és nem vagyok teljesen meg győződve arról, hogy sarkosan betartanak minden szabályt úgy ahogy te mondod. Szóval itt egy a lényeg, hogy ha van kalapod, ha nincs akkor is bűntettnek és terrorba tartják az egész népet különféle retorziókkal. Érdekes csak a B.pesti melegeket jutalmazzák ÁB-s nyalókával ha gyorsan hajtanak vagy nem veszik fel a B.ővet.

    Persze próbáltak már meg engem is a Hungária Krt-n megbüntetni a rendőrök mert 3 sárgalámpán mentem át 70-l.Egyébként igazam volt, leszirénáztak a fradipályánál és kisebb vita után meg kellett büntetni saját magamat (ezt ajánlotta a rendőr),csúcsforgalom, piros lámpa. közörvendetésre lenyomtam 20 fekvőtámaszt és adtam 2000ft-t amit elfogadtak, röhögtünk egy kört kb. 30 autós társammal és a rendőrökkel együtt, és haladt tovább a forgalom. Na de azért mégse 300 ezerre büntettek!!!!!!!!! Ha ilyen könnyedén belenyugodnának az emberek az ilyen szigorú büntikbe, akkor nemsokára a házadat is elfogják kobozni ha mondjuk egy kint felejtett(cigányék támasztják a lapátot és a seprűt ) 30-s táblánál, és te 70-l elszáguldól mellette este. Aztán mehetsz a picsába Indiába rizst szedni bérmunkába az egész családoddal. Szerintem itt semmi másról sincs szó, csak arról hogy lehet adóval minnél jobban sanyargatni a népet!!!! Miért nem foglalkoznak sokkal fontosabb dolgokkal a pesti buzik ott a parlamentbe? Mondjuk a cigány és a zsidó bűnözéssel (gyengébbek kedvéért: gyíkosságok, bank szektor)?????????????????????????? Vagy a beígért 1mill. munkahellyel. Ilyen pitiáner szar törvényekkel vonják el az emberek figyelmét sokkal fontosabb dolgoktól mint a kibaszott gyorshajtás. Ez a terror nem ami az Arab világban van! Csak sajnos ezt a gyenge felfogású emberek nem látják át! Ha te emberibb és nyugodtabb társadalomban akarsz élni, akkor megint szocializmust kéne csinálni kb 1000-el.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Hogy jön a jelenkori EU-hoz az ókori Görög o. ? Ez a Görög o. köszönőviszonyban sincsen az ókorival, kb. mint Egyiptom akkor és most. De nem erről szól ez a vita hanem arról, hogy melyik közlekedési kultúra az ahova tartani kellene. Csak az erőteljes szabályozás az ami visszafogja az embereket. Nézd meg az Olasz autópályákat, vajon a temperamentumos olaszok miért nem sietnek? Mert oda a fél havi fizu ha elkapják őket. Csak ezért és nem azért mert felérték ésszel. A magyar ua. de az emberek nagy többsége sajnos birka. Te is és sajnos néha én is amikor pár percért lényegében kockáztatunk.
    Persze, hogy kellene büntetni más szabályszegéseket is, de ez nem menti fel a gyorshajtókat. Ha a két gyerek akiket írtál mondjuk kivasal egy családot akkor már más a képlet. A gyorshajtás, különösen a nagy mértékű a legveszélyesebb és egyik legarrogánsabb szabálysértések egyike. Sokszor az a baj, hogy a gyorshajtó csak okozza a balesetet más meg elszenvedi.
    Azért mert Te jó ideje balesetmentesen vezetsz még semmi sem garantálja, hogy holnap nem okozol balesetet. Lehet Egyiptomban is évek óta balesetmentesen rallizott a buszsofőr minden gond nélkül csak most számolta el kicsit és megölt néhány embert, megcsonkított pár családot.
    A szabályok nem az olyan “nagyon ügyes” sofőrök miatt íródtak mint Te, hanem a nagy átlag miatt aki nincsen tisztában azzal, hogy mekkora erőt kellene uralnia. Te itt most próbálod önigazolni a gyorshajtásodat, hogy Neked miért szabad, mintha azt mondtam volna, hogy miattad van minden. Nem, 100 autósból 1 számolja el magát, de ha a Te szeretteid halnak meg emiatt máris másképp gondolkodsz. Egyébként meg nem tudhatod, hogy éppen nem Te leszel aki egyszer elszámolja magát. Ha pedig nagy autóval közlekedsz akkor duplán érvényes rád a szabályozás. A hangsúly egyébként a nagymértékű szabályszegésen van. Ha tehát 50 helyett 120-szal mész a városban, akkor vegyék el a 30 tonnás vasadat és olvasszák be, hogy legközelebb jobban meggondold mit csinálsz. Kismértékű sebesség túllépésnél “csak” következetesen de szigorúan bírságolni kellene, mert most mindenki azt gondolja, hogy az az alap és arra tesz még rá a gyorshajtó. Nem mindenki, de sokan, a szabályozás viszont nem szelektál, hogy Te mehetsz gyorsabban, mert jó ideje nagyon ügyesen vezetsz.
    Nem szigorú szabályok közt, hanem egy emberibb, nyugodtabb társadalomban szeretnék élni, bár manapság sokan az autók kapszuláiban fel sem fogják, hogy ők generálják a feszültséget.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Unibal ! Azzal a mondatoddal: ”A magyarok többsége birka ezért csak a szigorú szabályozást értik meg” nem nagyon értek egyet. Azért nem mert pont az ilyen emberek miatt mint te, tart itt az ország akik próbálják a népnek bemagyarázni, hogy itt minden MAGYAR HÜLYE! És nem értenek semmi máshoz csak a lego összeszereléshez és az audi lámpa összepakoláshoz! JAAAAA!!! Adó is azért van ilyen sok, mert csal minden Magyar állítólag! Menjél te is politikusnak-:) Egyébként nem vagyok autóversenyző, nem nézem le és nem dudálóm szét a tanuló vezetőket sem, de aki szürke vakságban szenved és éjszaka vezet, vagy 90-n helyet 50-l megy és nincs kitéve elakadás jelző vagy ne adj isten T betű, vagy telefonál,(sorolhatnám még) és ez miatt csinálnak FORGALMI DUGÓT, arra nagyon tudok haragudni. NA EZEKET KELLENE BÜNTETNI 300 EZERRE!!!! Te katonatiszt vagy, hogy így élire állítod és sarkosan betartod a jogszabályokat? „Korlátozásokat mindig azért csinálják, hogy áthágják őket” Ettől izgalmas az élet. Ha annyira szigorú jogszabályok között akar valaki élni, az menjen be egy fegyházba pihenni vagy 10évet.

    És még valami! Szerinted! Lehet hogy csak papíron eu-s ország Görögország, de amikor még itt Magyarországon a mongoloid fejű őseid fabunkóval üldözték a mamutokat 15km/h-val -:), addig Knosos városban ( Greece) vízöblítéses WC, padlófűtés, meleg vizes fürdők voltak. Úgy hogy el mehetsz a picsába az eu-s mű Magyar arcoddal, meg a majd 800 éves aranybulláddal.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Arni kedves! Én nem csak érted de a családodért is gyújtok gyertyát, de már holnap ne hogy le maradjak a versenyben!-:) Csak úgy mellékesen jelentem,—50éve úton vagyok amiből lassan 30-t szgk-l és tgk-l vezettem le balesetmentesen.. Sikernek nem könyvelném el, de ez idáig csak én gyújtottam gyertyát másnak! Egyébként ha a statisztikát megnéznéd akkor a legtöbb és a legsúlyosabb baleseteket nem a gyorshajtók okozzák, ha nem azok a közlekedők akik elalszanak a volánnál vagy áthajtanak a piros jelzésen a vasúti átjáróban és egy busznyi szerencsétlen gyerek meg felnőtt halottat hagynak maguk után. Egész évben erről szólnak a hírek és nem arról, hogy 150-l v.300-l valaki elütött valamit vagy valakit amitől tömeg szerencsétlenség lett. Ilyen inkább csak Németországban van nagy néha. Én olyat nem írtam, hogy az erősebb kutya baszik!!!!!!! Úgy látszik te is csak 1 silány regényíró vagy(szedjél Cavintont). A kiselejteződés nem jár mindig ártatlanok halálával. Csak hogy tud folytatni a regényedet azért írom le-:) : PL. itt X városban 2 idióta takonykóros akik apucitól megkapták 1 mercedes SL(500le), meg 1 ugyan ilyen kaliberű bömcsi (M5), elkezdtek versenyezni (fogadásból) a belvárosban a körúton 1 enyhének tűnő kanyarban , mind a ketten felkenődtek 190-nel egy villanyoszlopra, MINT ZSÍR A KENYÉRRE. KB: 2q mázsa gyertyát elégettek 1 hónap alatt, kiátkozták az oszlopot a rokonok, és még sajnálni is kellett az egész városnak a szerencsétleneket, hogy milyen fiatalon meghaltak, így jött le. Megpusztultak/kiselejteződtek hát én az ilyenekre értettem azt amit írtam.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Igazad van, arányosítsanak. Ha egy nagymértékű szabályszegésért ami már bűncselekmény kategória elkobozzák az autót az igazán igazságos. Ha Te egy Suzukiért güriztél ugyan annyira fog fájni mint annak aki egy új BMW-ért. A nagy összegű büntetésnek pont a visszatartás a lényege, 20-30 e Ft-ot még mindenki lazán kipenget aki autózik.
    Abban is igazad van, hogy kevés helyen mérnek. Mérjenek minden sarkon és akkor száguldozni ugyan nem tudsz, de lehet, hogy mást sem ölsz meg. Nem a sebességtúllépés mértékével van gond, hanem a fejek többségével akik nem értik az ok-okozat összefüggését és a rendőröket fikázzák, magyarázzák a bizonyítványt miért lehet még ennyivel meg annyival túllépni a helyett, hogy magukba néznének.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Gondolom akkor is hasonló véleményen leszel ha ne adj Isten a feleséged/gyereked/szülőd vagy vki aki fontos Neked egy gyorshajtó miatt veszti el az életét…
    Görögország nem EU. bár papíron az. A magyarok többsége birka ezért csak a szigorú szabályozást értik meg. Ami itt folyik az önigazolás, hogy miért szabad gyorsan hajtani. Azt is kéretik megérteni, hogy sok az olyan vezető aki nem született versenyző és nem feltétlenül olyan jól reagálja le a gyorshajtók okozta veszélyhelyzetet mint Te aki szuper jól vezetsz…

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Kedves Mindenki!
    A kommentekből látszik, hogy nagyon érzékeny téma ez!
    Szerintem ennek a méricskélésnek a balesetmegelőzéshez nem sok köze. Ha ez lenne az igazi ok, akkor minden szemaforban meg vasúti átkelőn meg zebra előtt lenne kamera és a fakabátok nem a pálya feletti gyaloghidakon, bokrok alatt meg lakott területektől kilométerekre fekvő iparterületeken, 23méterre a táblától mérnének, ahol tisztán látható módon csak “fácánt” lehet fogni, hanem ott és akkor, ahol és amikor a gyorshajtás valós veszélyhelyzetet teremt. Egyébként meg a valószínűségszámítás szabályai szerint csak kétféle autós létezik, aki kapott már csekketmeg aki fog.
    A díjszabásról pedig azt gondolom, hogy rablás. A magyar átlagpolgár 120-150 ezer forintos fizetéséből éppen, csak biztosítani tudja mobilitását. Beleszalad egy “ott felejtett” 30-as táblába és már ugrott is a gyerek karácsonyi ajándéka vagy a nyaralási pénz. Na, ez a szemétség. Tök mindegy, hány lóerős verdával jársz.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Én 1972 óta vezetek kb 2mill km mentem Magyar- és Európai utakon.Nem vagyok egy tata stílusban vezető igyekszem a józan ész határain belül vezetni.Nem véletlenül nem azt írom,hogy a KRESZ szabályok szerint.Legalább 15-20 féle fajta autóval jártam.Tapasztalatból tudom, hogy kb.160-as tempó felett érzem azt ,hogy gyorsan megyek,nyilván ez autó és út függő is.Ezt csak azért írom
    mert ha 200/km lenne a megengedett, akkor sem feltétlenül kellene annyival mennem. Én anno
    azon is kiakadtam ,hogy a városi tempót levették 60-ról- 50 re.A sebesség korlátozásokat egy átgondolt és ésszerű határokon belül kellene alkalmazni !! Ma az a helyzet hogy képesek 20-as táblát kitenni oda is ahol a normális mondjuk 40/km lenne.Tudok olyan utat ahol a tábla és az útburkolati jel már évek óta a nem létező benzinkút miatt korlátozza a normál közlekedést.Szóval
    nem józan ész szerint terelgetnek bennünket hanem pillanatnyi pénz szerzés dominál az állam kasszának.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    A nagyon déli Balkánon biztos, hogy rosszul közlekednek az emberek(8-10ezr éves kultúra) mert amit megépítettek több ezer milliárdért ( LEÁLLÓSÁV ) azt használják is és így 3 sávos lesz az út a 2-ből. Itt Magyarországon soha nem lesz nyugat Eu-s közlekedés mert nem engedik, menj le Franciába vagy Görögbe ( TŰZ/VÍZ ) a különbség, és meglátod ,hogy miért. Én nem korlátoznám a sebességet, mert aki nem az útra való az ki selejteződik. Persze vannak áldozatok is de ahhoz képest, ahány embert megölnek az országban, szinte elenyésző. Egyébként biztos vagyok abban, hogyha itt minden emberke 500ezret keresne, akkor nem is sietne itt senki sem ezerrel.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Miért nem jó a blokkoló?
    Azért mert olyan dolgokat teszel meg, amit anélkül nem biztos, hogy megtennél. Az, hogy politikusok is ezt teszik, az meg undorító (de ők is ennek az országnak a fiai…
    Milyen sebességtúllépésről beszélünk?
    10-20% -ot mindenki megenged magának, de ha már 10-20 % az alap akkor aki bátrabb erre dob rá 10-et 20-at, és aki még bátrabb még rátesz. Na az már gond.
    Szerencsés vagy ha nem volt eseményed dinamikus vezetés mellett és persze nagyon ügyes is, de javaslom menj ki a vezetéstechnikai pályára és próbáld ki mit okoz pár százalékos sebesség eltérés.
    A legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy egy veszélyhelyzetben hogyan reagálnának, mert nincsen benne napi szinten részük.
    Tudnék példákat hozni arra, hogy hány olyan eset volt amikor a pilóta évek óta vezetett balesetmentesen aztán beütött a baj. Jó pár éve pl. Leányfalunk két kisgyerek életébe került. Helyettesítsd ezt be a saját gyerekedre vagy családtagodra, máris nem olyan fontos sietni.
    És még egy gondolat. Lehúzás? Nem baj. Húzzanak le ha ez az ára, hogy egyszer mondjuk nyugat Eu. színvonalú közlekedés legyen itt is. Aki ezt nem éri annak inkább a Balkánra kellene költözni, mert kb. ott jellemző ez a mentalitás.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Kedves Lgreco!
    Ajánlom figyelmedbe a következő linket:http://www.futas.net/hungary/Budapest/sebesseg-tullepes-birsag-kmh.php

    Hogy tisztázzuk: Én szoktam vétkezni, mert emberből vagyok.Az előttem szólóknak írtam, aki az ÓDISOKTÓL elkobozná az autót, hogy dörzsölhetik a tenyerüket.Nem nagyképűségből írtam, hogy több mint 300 lóerős autóval járok, hanem azért, hogy lám ilyen autóval is lehet biztonságosan a határokon(táblázat szerinti sebességtúllépéssel) autózva gyorsan közlekedni.Ezért sem értem itt a személyeskedő nagyképű csöcsfej témát.
    Fizettem már minden féléért eleget az államkasszába bírság gyanánt.
    Ebben az országban mindenki marha jól vezet, és rátarti rosszindulatú.
    Például Én soha nem tolok senkit, engem viszont sokszor levillognak az autópályán, mikor megyek 150-el és a külső sáv tele van nem tudok kiállni.A nagyon jó sofőr meg elkezd tolni, villogni stb.pedig látja, hogy nem tudok kiállni.
    Az előttem szóló szintén jóindulatú mellett ha elmegyek 150-el autópályán, magában már biztos mondja, hogy jaj de sietős a köcsög bmw-s-nek.Ha mellettem elmegy 200-al egy autó engem nem érdekel, amíg engem nem veszélyeztet.Na akkor ki a f..szfej?
    Ez külföldön kicsit máshogy van.Ha be akarsz sorolni valahova, akkor beengednek nem pedig rád tartanak.Nálunk tapasztalataim szerint főleg az idősebb korosztály inkább rád tart, nyomja neki nehogy beférjél.Nem beszélve arról ha még jobb autóval is vagy.
    Egyszóval van még mit tanulni kultúrából, tiszteletből stb.
    Aki meg nem hajlandó magától azt meg kell tanítani az emberi tiszteletre.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Gokardos IQ bajnok barátom! Az is jó Magyar szokás valóban amit te csinálsz, vétkezel te is és utána tűzzel vassal irtanád akik nem tartják be a szabályokat. Akkor ki a f…szfej ? Majomember! Ha csak 5km/h-val meghaladod a sebességkorlátozást akkor bűnöztél már és a rendőr jó indulatán múlik, hogy fotóz vagy nem. Remélem le esett , hogy mire céloztam ha már magadra vetted. 1982-óta van b,c. kat. jogosítványom(MHSZ), na ez volt az a hely ahol nem lehetett libáért venni a jogsit . Na a lényeg az volna, hogy azért írtam azt amit, mert te is úgy adtad elő a mondandódat mint a mű kommunisták a vallást, világ életében nem hisz még magában sem, de amikor jelenése lenne az Úrnál akkor 24h-ból 23-t imádkozik és templomba jár. Az 1,2 millió km-n amit állítólag le vezettél ,csak egy 16-éves gyereknek kaland már, egy 20-n éves hobbiból le autókázza a városban-:) . (öreg kamionos lehetel a bömcsiddel-:) Na nem is személyeskedem tovább. Engem egyáltalán nem zavar ha valaki gyorsabban megy a megengedettnél, ha nem veszélyezteti mások életét. Lehet kulturáltan is közlekedni 240-l is csak sokba kerül. Azért hietetlen számomra az ha valakii azt mondja, hogy ő betartja mindig a szabályokat, pl. nálam amióta van GPS. azóta folyamatosan hallom azt, hogy vétkezem-:) . Kedves gokartos ne haragudjál azért ha meg bántottalak csak nem szeretem az álszent és köpönyegforgató embereket.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Még jó hogy van mivel riaszgatni a népet!Ez a videó belgiumban készült,ott működik,és nem itt!Nálunk az NJL Kft. készíti a sebesség mérőket,és egy huzamban az ellenszerét is a ….. Magyarországon az új készülék a SpeedPax 401 es ami már tesztüzemben van,és igaz csak 4 sávot tud,na meg sötétben is,elmenőt,és szembe jövőt,de még nem teljesen kiforrott!És igen,nekem is van lézerblokkolóm,attól függetlenül,hogy betartom a közlekedési szabályokat a saját testi,és autóm biztonsága érdekében!De mivel gusztustalan módon végzik a méréseket,ami az úniós előírásoknak is ellent mond,addíg ez így is marad!Aki meg egy kicsit is tájékozott,ingyen letölthetné minden hónapban,az összes helyet az országban,hogy mikor hol mérnek!Kivévhe ha szopatják a népet!És igen a közlekedési morál nálunk az köpedelem!De még ha nem is lenne sebesség limit az autópályán,akkor sem mennék 200 km/h-val!Taszteltük,és ellenőriztük a külömbségeket!300 KM-en belül 130 km/h val-és a felett ami a csövön kifér,max 5-10 perc nyerhető,és kb+10-20 Liter benzin pluszban a kúton :)Szeretem olvasni az ilyen hozzá nem értő,irígy emberek kommentjeit!És Nagyon ne ájuljon el senki a blokkólójától,mert az agyon sztárolt,ide oda tesztelt blokkolók azok,amik nem adnak 100% os védelmet!Szerelőkénk,mindet leteszteltem már!Nem véletlen az,hogy ami jó,az 300 E Ft.és az is csak 98% os,ha nincs hozzá szoftver,vagy frissitési lehetőség!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Műhelyes! Jellemzően igaz, hogy kell a sebességkorlátozás és a büntetés. De a büntetésnek arányban kell lennie, a vétség mértékével, és a magyarországi átlag bérekkel. A legenyhébb büntetés is aránytalanul magas, és nem kell BMW ahhoz, hogy valaki gyorsan hajtson. Az aránytalan rendőri büntetés kb. olyan mint amikor a szülő szíjjal veri meg gyemrekét, mert ebéd előtt csokit evett.

    A túl szigorú büntetés stresszt generál a volán mögött, és ez megint csak fokozza a baleset valószínűséget, vagy túl lassú vezetést eredményezhet, ami megint nem hasznos, akár környezetvédelmi szempontból sem.

    Az ezen való örömöt inkább a rendőrségtől várom, de hogy, akit súlyt, az örvendezzék ezen, vagy súlyosbítást is kér még maga felé, ezt én perverznek, de legalább is bizarr dolognak tartom. Valahogy, olyan önkéntes rendőrösnek. /Talán nem véletlen, hogy ez a műfaj régen megszűnt./

    Extrém büntetéseket, csak akkor lehet kivetni /az előzőeken kívül/, ha ” ott fent ” minden kiválóan működik, és nem süt át, hogy a szigorú büntetések másról is szólnak, nem csak a ” jobbító szándékról “. Ugye Te sem gondolod, Hogy ez csak a jobbító szándékról szól ?

    Ugye mindenki vétkezik. Ez közismert az élet más területein is. Azt gondolom, akkor legyél következetes, és szervezd meg magadnak, hogy az élet minden területén elkövetett hibáidért aránytalan büntetéseket kapj. Az lesz Neked a kánaán.

    Ezeket mérlegeld, amikor autóelkobzáson töröd a fejed!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Na erről beszélek.Olyan okos vagy, hogy fel sem fogod, hogy mit írok “csöcsfej”.
    Ad 1: PÁV 1 vizsgám van, gondolom, Te csak vetted a jogsit.
    Ad 2: Ha valaki akkor Én nem az általad említett nagyképű IDIÓTA vagyok, bár néha teszek kivételt, pl.most hogy komplexusos IQ vitéznek próbálom megmagyarázni az általa fel nem foghatót.
    Ad 3: Voltam szenvedője már súlyos közúti balesetnek vétlenül, hasonszőrű hülyegyerek miatt mint Te.
    Durrogj csöcsfej…………………..

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Én meg azt mondom , hogy menjenek a fa..omba az egész rendszerrel! Nem veszitek észre , hogy milyen irányított rendszerbe éltek? Először engedményeket adnak mindenhol azután meg hülyére büntetnek mindenért! Ez aztán a korrekt demokrácia( irányított). Az én véleményem pedig az, hogy a hibát mindig a büdös részénél kellene elkezdeni! Magyarul: (1.) 22-év alatt nem kellene jogsit adni a hülye gyerekeknek. (2.) Minimum PÁV 3-ra köteleznék mindenkit, hogy ki szóródjanak az analfabéták( 4+2 általános. a +az a börtön évek-:) . Ennyi!!! Ezzel azt hiszem az idiótákat és a pszichopatákat ki is lehetne zárni a közlekedésből. Egyébként meg nem kéne itt tenni az álszentet főleg a 300 lóerős nagyképű idiótának, mert mindenkit érhet meglepetés akár egy rosszul odaállított 30-s táblánál is belecsúszhatsz mondjuk 70-l és ugrik a jogsid. Na akkor kíváncsi lennék, hogy durrognál itt a blogon csöcsfej!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Tisztelt “Maximum és uniball”, Ti tényleg azt hiszitek, hogy ez mind csak a gyorshajtók megfékezésére miatt van? Kis naívak, itt minden a pézbeszedésről szól, az, hogy közben megfékeznek egy-egy gyorshajzót csak melléktermék! Egyébként nem a faluban 130-al száguldozó a jellemző, hanem ahogy a tulnyomó többség halad: pl. 25-ös táblánál 35-el, vagy 40-es táblánál 52-vel. Ha pl. ilyen táblánál haladtok, majd pillantsatok a km órára, hogy éppen mennyivel mentek.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Szerintem is először azon kellene elgondolkodni, hogy miért van annyi trafi az utakon. Ha mindenki megpróbálna normális ütemben nem pedig ahogy acsövön kifér közlekedni, talán a trafi is kevesebbet posztolna az úton. Tisztelt úrak nekem is van egy elég tekintélyes autóm mégis megpróbálok mindig úgy menni vele, hogy ne akadjak fent a rostán. Lehet vásárolni sok okos kütyüt amivel a fakabátokat kilehet játszani és nevetni rajtuk. Ám ha valakinek akinek ilyen csodás szerkentyűs autója van és a családtagját vagy ismerősét egy másik ilyen szerkentyüvel felszerelt csodaautó tenné ártalmatlanná akkor utánna mit mondana, már nem lenne mosoly az arcon. Ez nem jut senki eszébe aki csak azért száguldozik mert azt hiszi,hogy Ő megteheti?

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Ezek tipikus magyaros hozzászólások.
    Benne van az elégedetlenség, az irigység meg a “szomszéd disznója is dögöljön meg”.
    Én több mint 20 éve vezetek, túl az 1,2 millió km-en és a mai napig a legjobban az okoskodó rátarti rosszindulatú sofőrök irritálnak.Alapvetően nyugodt ember vagyok, dinamikusan vezetem a több mint 300 lőerős magyar rendszámos béjemvémet, soha nem veszélyésztetem mások épségét, nem megyek 50 helyett 130-al, mégis a betarthatatlannak tartom a korlátozásokat.Most, hogy jön az új technika, biztos sokan dörzsölni fogják a tenyerüket.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    “Bámulatos hol tart már a tudomány!” Ha valójában a biztonságra utaznának, akkor miért nem az autók vannak leszabályozva inkább, mondjuk egy GPS segítségével? Ami már az autók nagyrészében amúgy is van, és kb annyiba kerülne mint egy alsóhangos büntetés!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    uniball !
    Csatlakozom, egy hozzátétellel : a törvény már régóta lehetővé teszi, hogy a bűnelküvetés eszközét azonnal elkobozzák, csak nem tudom miért nem élnek vele ebben az esetben.
    Minden további nélkül le lehetne foglalni az autót ( pl. egy bizonyos tullépés fölött ), akár a helyszínen is.
    Akár azt is lehetne, hogy amíg nem rendeződik az ügy, a tulaj egyidejú értesítése mellett hatóságilag kivonják forgalomból az autót, azután ha mégis használja már jöhet az elkobzás.

    Még egy : Nagyon megszigorítanám a díjaka, és progresszíven növelném a százalékos arányban. Azt Én sem helyeslem, hogy 50 helyett 55-ért kajon százezres bírságot, de ha már 100 körül megy ( ez ugye már 100%-os tullépés ), akkor ugorjon a verda, jogsi, minden.
    Ugyanez természetesen külföldi autókra is.
    Ha az új géppel ilyen gyors a rendszer, akkor lehet, hogy Budaörsön gyorsan megy a német mert úgysem tudnak vele mit csinálni, de Győrnél már ki is veszik a sorból, és amíg nem fizet, marad az autó. Sok helyen megy így europában.

    Uff!

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Mielőtt valaki nekiállna elmondani a frankót, hogy miért nemzeti alapjog a lézerblokkoló, elárulom, hogy pár éve én is használtam. Az ok, hogy leszereltettem talán az, hogy benőtt a fejem lágya és rájöttem, hogy nem blokkolni kell hanem ésszel közlekedni.
    Mérjenek csak minél több helyen, hogy kiszűrjék azokat akik érinthetetlennek gondolják magukat és másokat veszélyeztetnek. Bírságoljanak értékarányosan, mondjuk egy kirívó szabálysértésért kobozzák el az autót. Így már nem érné meg a drága autókkal sem szabályt szegni, hiszen ugrik a verda ha lakott területen 130-cal repeszt vki a bömössel vagy a ódival vagy mindegymivel. Az emberek egy számottevő része sajnos nem éri föl ésszel a kemény szankciók nélkül.

  • 2017.10.31. at 08:48
    Permalink

    Inkább ezért tartsd be a korlátozásokat ahelyett, hogy jó magyar szokás szerint a felelősség alól akarsz kibújni miközben mások életét veszélyezteted!
    Ha pedig értelmetlen a korlátozás akkor lehet lobbizni ellene a puffogás helyett.

Vélemény, hozzászólás?