Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
eMTé 2011. 10. 02. 22:00 | #10
Volt egy professzorom aki olyan előadásokat tartott, ami ilyen szempontból (is) élmény volt. Két kézzel rajzolt a táblára, és azt mondtuk, ez igen, azután egyszer csak bal kézzel rajzolt, és közben jobb kézzel egy időben írta mellé, mi micsoda, utána megcsinálta fordítva is, hogy jobb kézzel rajzolt és közben ballal írta mellé a magyarázatot. Néha meg olyat, ha valami nagyon fontos volt, hogy egy szót vagy egy mondatot a közepéről kezdve két kézzel, két iránybe írta fel. Nem semmi élmény volt.

Stickhorse 2011. 09. 30. 14:51 | #9
Tényleg ügyes a gyerek, én biztos nem tudnék bal kézzel így rajzolni, de teljesen igaza van stero-nak. Évekig játszottam billentyűs hangszereken, simán beszélgettem mellettem álló emberrel az arcát figyelve meg keresgéltem a kották között, miközben a jobb kezemmel hiba nélkül játszottam. Egyszerű gyakorlás kérdése. Doboláshoz is van egy kis közöm, az is jóval nehezebb és összetettebb mutatványnak tűnik egy laikus számára, bár tény, hogy sokkal inkább adottság kérdése. De egyrészt ott is sokat számít a gyakorlat (ha egy dobos egy alap négy negyedes ritmusnál üti a kísérőcinen a folyamatos négyeket egy alapnak, igazából elég kezdő a versenyző, ha erre figyelnie kell), másrészt meg teljesen máshogy gondolkodik, rutin szerűen pontosan tudja, mi fog következni és melyik testrésze mit csinál, ő sem figyel egyszerre mind a négy végtagra.
thisisreal 2011. 09. 30. 13:54 | #8
Ha megírta a Blikk, akkor az tényleg úgy van! :D
Brit kutatók szokták az ilyeneket bizonyítani, csodálkozom is, hogy most amerikai kutatócsoportot írtak. ;)
Nomax 2011. 09. 30. 13:38 | #7
és a dobosok, akinek mind a 4 végtagja mást ritmusra mozog?
stero 2011. 09. 30. 13:20 | #6
Ez ugyanolyan betanult ritmus mint a zongorista keze. Egész egyszerűen úgy tűnik mintha külön figyelne mind a kettőre közben egyáltalán nincs szó olyanról, hogy a két kéz teljesen külön mozog. Ügyes a srác, de ezzel nem dönt meg semmit.
+1 VÁLASZ
Tapilogali 2011. 09. 30. 13:03 | #5
Ez nem fake. Mindkét kéz ugyanolyan.
nagydee
nagydee 2011. 09. 30. 12:58 | #4
réges-régen a Ki mit tud?-ban volt egy fickó, aki verset mondott folyamatosan és közben négy, vagy öt táblára felváltva írt valami történetet/verset, egy-két soronként válva a táblák között. párhuzamos, vagy szimultán gondolkodónak, vagy valami ilyesminek nevezte magát.
Kovi87 2011. 09. 30. 12:53 | #3
A háta mögött fal van, látszik az árnyéka.. :]
Connektor 2011. 09. 30. 12:11 | #2
én meg azt mondom FAKE! :))) valaki áll a háta mögött, honnét tudod, hogy a 2 kéz egy emberé? :P
Ravennë
Ravennë 2011. 09. 30. 11:49 | #1
Én megpróbáltam, nem sikerült...ha tovább folytattam volna, szerintem kettérobban az agyam. Ez nagyon nehéz.