Clint Eastwood 80

Lehet isteníteni a harmonikás Charles Bronsont vagy a kék szemű Jangót alakító Franco Nerót, a spagettiwesternek királya akkor is Clint Eastwood, akinek borostás arca örökre egybeforrt a hallgatag, ponchós cowboyjal. Sergio Leone a római Cinecittá stúdió díszletvárosaiban és a spanyol sivatagban jobb westernt csinált, mint a műfaj hollywoodi atyjai, pedig csak visszavitte a Kuroszava-féle Testőrt Amerikába, hiszen azt a japán mester is Dashiell Hammett Véres aratás című krimijéből nyúlta. A Dollár-folytatások szinte jobbak, mint az eredeti: bár Lee Van Cleef bosszúálló fejvadásza a Pár dollárralban is tökéletes, a trilógia csúcspontja egyértelműen a harmadik (vagy nulladik?) rész, A Jó, a Rossz és a Csúf, a kincset hajszoló és egymást átverő címszereplőkkel.

Kincsvadászatról szól Eastwood másik kultikus filmje, a Kelly hősei is, amiben ő játszotta a címszereplő Kelly őrmestert. A nácik eldugott aranyára áhítozó, Rejtő-regényekbe illő amerikai katonákat pedig Telly Savalas és Don Rickles, meg persze a zakkant hippi harckocsizót alakító Donald Sutherland. Brian G. Hutton rendező két évvel korábban a Kémek a Sasfészekben című háborús klasszikusban is együtt dolgozott Eastwooddal.

Eastwood a 60-as évek legendás cowboyfilmjei után is képes volt megújulni, és életre kelteni egy másik mozitörténeti ikont, a 44-es Magnummal igazságot osztó, rettenthetetlen San Franciscó-i bűnvadászt, Harry Callahant. A 71-es Piszkos Harry utáni két folytatás (A Magnum ereje és Az igazságosztó) viszont a Dollár-filmektől eltérően nem lett jobb az eredetinél. A negyedik Dirty Harryt, Az igazság útját maga Eastwood rendezte, a talán legerőszakosabb záróakkord, a 88-as Holtbiztos tipp viszont már csak egy erőtlen reagálás lett a korszak olyan durva zsarufilmjeire, mint a Cobra.

10 évvel A Jó, a Rossz és a Csúf után Eastwood úgy érezte, nem kell mellé Sergio Leone meg a többi olasz filmes, egyedül is kisujjból kirázza a borostás, marcona cowboy egyszemélyes bosszúhadjáratát, pláne, ha saját magának dirigálhat. Bár a néha komikumba hajló ősmacsóság miatt a főhős 135 perc alatt annyit köpköd, hogy az már belvízveszéllyel fenyegeti a Vadnyugatot, ez a film mindenképpen kellett ahhoz, hogy a 92-es Nincs bocsánattal rendezői és produceri Oscart kapjon a western műfajának feltámasztásáért.

Eastwood a 80-as években is egyre többször állt a kamera túloldalára, de a Tűzróka című hazafias, repülőrablós akciófilmjét nem véletlenül hagytuk ki a listánkból. A Charlie Parker életéről forgatott Birdért viszont már César-díjat és Golden Globe-ot is kapott, és westernekkel is próbálkozott, de a Fakó lovas nem igazán hatotta meg a kritikusokat és a rajongóit. A műfajhoz, ami világsztárt csinált belőle, a 92-es Nincs bocsánattal tért vissza igazán, hogy az öreg bérgyilkos és az egykori rabszolga bosszúján keresztül bemutathassa: van élet a 70-es éveken túl is. Az eredmény 4 Oscar (legjobb film, rendezés, vágás, illetve Gene Hackman mint legjobb mellékszereplő), két Golden Globe és 28 egyéb díj lett.

Kevés olyan film van Eastwood rendezései között, ahol nem magára osztotta a főszerepet. Az újabban már nálunk is felkapott bestselleríró, Dennis Lehane regényéből, amiben egy gyilkossági ügy újra egymás mellé sodor három gyerekkori barátot, pont ilyen adaptáció született. Őszülő cowboyunk nem kapott érte Oscart, a két főszereplő, Sean Penn és Tim Robbins viszont igen.

A Nincs bocsánat óta tudjuk, hogy ha Clint Eastwood összeáll Morgan Freemannel, és saját magának adja az egyik főszerepet, akkor annak Oscar-eső a vége. A Millió dolláros bébivel 2005-ben megismételte a cowboyos sikerét, és elhozta a legjobb film mellé a legjobb rendező díját is, de a címszereplő bunyós csajt játsszó Hilary Swank és az edzőt alakító Morgan Freeman is aranyszobrot kaptak. Meg 45 másik díjat a Golden Globe-tól a Césarig.

Akik leszakadó végtagokban meg repkedő repeszdarabokban tobzódó Ryan közlegény 2-t vártak Eastwood bácsi dupla részes második világháborús opusától, valószínűleg nagyot csalódtak. A dicsőség zászlaja inkább a híres zászlóállító fotó amerikai katonáiról szólt, akiket bedarált a háborús propaganda, a Levelek Ivo Dzsimáról pedig azt mutatta be, valójában mekkora őrültség volt támadni és védeni ezt a repülőtere miatt kiemelten fontos, zsebkendőnyi földhalmot. A japán szemszögből forgatott Ivo Dzsima végül nemcsak jobb kritikát, de több díjat is kapott, többek között a legjobb hangvágás Oscarját és a japán filmakadémia aranyszobrát.

Los Angeles, 20-as évek, fedorakalapok és a tökéletes femme fatale, Angelina Jolie, aki ezúttal nem csábít el és nem öl meg senkit. Csak a 9 éves kisfiáért aggódik, mert akit a zsaruk visszahoztak neki, az nem az övé. Clint Eastwood ezúttal sem volt főszereplő, csak rendezett (talán pont ez volt a baj), és a filmjét hiába jelölték Oscarra, Golden Globe-ra meg a cannes-i Aranypálmára is, egyiket sem nyerte meg.

Clint Eastwood utolsó tökös karaktere egy külvárosi szalonfasiszta és a nyugdíjas Piszkos Harry szerelemgyereke, Walt Kowalski lett, aki azonnal előkapja a sörétes puskát, mikor egy ázsiai banda el akarja lopni a 72-es Ford Torinóját. A bosszúállós Charles Bronson-klasszikusokra [3] emlékeztető forgatókönyvet Nick Schenk [4] írta, aki azonnal National Board of Review-t kapott, Eastwood pedig 12 fesztiváldíjat söpört be Olaszországtól Uruguayig, majd hivatalosan is bejelentette, hogy most már tényleg csak a kamera innenső oldalán, rendezőként fog tevékenykedni.