Pineapple Express (Ananász Expressz)
Mindent elárulok a következővel: Seth Rogen írta a forgatókönyvet (és szerepel is benne... :)
Imdb | Portnemdam | 2009.11.29. 09:01:45hatalmas filmIt's Complicated (Egyszerűen bonyolult)
Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő.
Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került.
A film szereposztásából, humorából, és alaptörténetéből arra következtetek, hogy nem az én korosztályomnak írták. Üdítő lehet végre nem fingós, böfögős poénokon röhögni, viszont az látszik, hogy a film célközönsége már nem divatból, hanem kényszerből festi a haját.
Imdb | ElőzetesA Twilight saga második része: New Moon (Újhold)
Bella majdnem tragikus végkimenetelű 18. szülinapja utána Edward Cullen és családja úgy döntenek: a lány biztonsága érdekében elhagyják Forks városát. Ahogy az összetört szívű Bella kóborol az iskola folyosóin, rájön, szerelmét csak akkor érzi igazán közel magához, amikor veszélyben van. Gyerekkori barátja, Jacob Black segítségével felújít egy régi motort, amellyel szabadon kalandozhat. A közösen eltöltött idő meglágyítja Bella megfagyott szívét, fokozatosan egyre közelebb kerül Jacob-hoz a titokzatos Quileute törzs tagjához, akinek szintén megvan a saját, féltve őrzött titka.
Amikor egy véletlen találkozás alkalmával Bella szemtől-szembe kerül korábbi ellenségével, és egy természetfeletti erőkkel bíró farkas menti meg szörnyű helyzetéből, világos lesz: Bella még mindig nagy veszélynek van kitéve. Versenyre kel az idővel, hogy megtudja a Quileute törzs titkát és a valódi okot, amiért Edward elhagyta őt. Az út végén pedig vár rá szerelme, és feltehetőleg halálos kimenetelű találkozásuk.
November.20-tól a mozikban!!! (Világpremier, tehát 19.-e éfjéltől itthon is vetítik- kasy)
Jegyek elővételben már kaphatóak.
Hivatalos websitekkovi8 | 2009.11.13. 20:38:06Tiszteletem!
Ma akadtam erre a cikkre:
http://www.dailymail.co.uk/femail/article-1227377/Im-love-Twilight-star-Robert-Pattinson-Im-happily-married-37-year-old.html
Ebben egy 37 éves házas nő leírja, hogyan lett szerelmes RP-be (vagy RPattz-be), vagyishogy Robsessed lett!
Sajnos a cikk angolul van, de elolvasván már tudom, hogy a tinilányok miért visítanak már 2 hete a környéken... :D
Where The Wild Things Are (Ahol a vadak várnak)
A film egy népszerű mese könyv adaptációja. Ja hogy te még nem hallottál róla? Az azért van mert mert Maurice Sendak 1963-as mesekönyve érthetetlen módon soha nem jelent meg magyarul, pedig a világ számtalan országában klasszikusnak számít, gyermekek milliói nőttek fel rajta. A képeskönyv mindössze 27 oldalas és alig pár sor szöveget tartalmaz.
A főhős egy Max nevű tízéves kisfiú, aki egy este farkasjelmezben rosszalkodik, megkergeti a kutyát egy villával, és ezért az anyukája vacsora nélkül küldi fel a szobájába. Max a képzeletében ellátogat a Vadak földjére, ahol a nagy szőrős lények a királyukká kiáltják ki a kisfiút.
Nekem ez is egy olyan alkotásnak tűnik amitől a legkeményebb érzelemmentes tagoknak is nedves lesz a szeme.
ImdbCircle of Eight
A myspace saját filmes tartalmat gyárt. A sorozat honlapján megtalálható az előzetes és az eddig elkészült 6 rész.
A műfaja horror, és szerepel benne DJ Qualls. Így ránézésre nem valami kis költségvetésű dologról van szó. A Paramount film stúdióval karöltve sikerült ezt létrehozniuk.
Többet nem is írok róla. Nézzétek meg ti is, és utána majd izgatottan várhatjuk együtt, és tippelgethetünk mi történik majd a következő részben.
ImdbA 10 legrosszabb magyar közönségfilm
daveman | 2009.11.12. 13:38:28Jó összeállítás! Tényleg mind sz*r! De legalábbis elég gyengék. Viszont van valami, ami még ezeknél a filmeknél is gyengébb: az a filmzenéik!!! :D
Mononoke-Hime (Princess Mononoke) (A vadon hercegnője)
Nem is tudom, mit lehetne leírni erről a történetről... Talán csak annyit, hogy nagyon érdemes megnézni, engem az elejétől a végéig teljesen lekötött.
Imdb | Portszomoja | 2009.11.09. 23:54:11ezt szeressem :D
A Tournament? - Percek alatt kivégezne mindenkit!
Hitman? - Lepkefilng!
Raizo? - Sírva menekülne!Boogie, a legbrutálisabb és agresszívabb ember a bérgyilkos szakmában. Sőt, talán az egész világon...Digo | 2009.11.08. 15:21:42Jó, de én Brock Samsonra szavazok a Venture Bros.-ból ;)
Kéjutazás - Joy Ride (2001)
Az országút nem a szabadság terepe: három fiatal keserves lecke árán tanulja meg, hogy nincs félelmetesebb annál, mint ha az ember egy autóban ül, éjszaka, védtelenül. Pedig csak viccnek indul az egész: Lewis egy távoli egyetemen tanuló barátnőjéért indul egy régi autón, és, ha már úgyis arra jár, felveszi bátyját is, aki épp akkor szabadul a börtönből. Talán ez az első hiba, amit elkövet. A nyughatatlan Fuller ugyanis a a CB-rádión elsütött durva poénokkal próbálja elűzni a hosszú út unalmát. A legjobban sikerült tréfa az, amikor egy kamionost lányhangon felcukkolnak és randevút adnak neki egy út menti motelben. De ezzel véget is ér a játék. A vicc kedvéért megnevezett szoba lakóját az éjjel brutálisan meggyilkolják, a kamion sofőrje pedig hamarosan újra jelentkezik. Az arcát sosem látják, a hangja viszont mindenütt megtalálja a tréfacsinálókat, és egyre lehetetlenebb, borzasztóbb feladatokat tűz eléjük. Hogy az életüket mentsék, minden kívánságát teljesítik, pedig sejtik, hogy hiába: a kamionos az életükre tör.
IMDb
CRaPtRaSH | 2009.11.07. 15:13:40ahh,ez jó fajta film, nagyon imádom :]
Fűrész 6 (Saw VI) [a kép fanposzter]
Premier: 2009. október 22.
(Magyarországon nem játszák a mozik besorolása miatt, köszönhető az 5 helyetti 25%-os kultúrális adónak)
rendező: Kevin Greutert
forgatókönyvíró: Marcus Dunstan, Patrick Melton
zeneszerző: Charlie Clouser
operatőr: David A. Armstrong
producer: Mark Burg
vágó: Andrew Coutts
szereplő(k):
Tobin Bell (Jigsaw/John Kramer)
Shawnee Smith (Amanda Young)
Costas Mandylor (Mark Hoffman)
Betsy Russell (Jill Tuck)
Peter Outerbridge (William Easton)
Mark Rolston (Dan Erickson)
Larissa Gomes (Emily)
Tanedra Howard (Simone)
A történet középpontjában Hoffman felügyelő áll, aki Strahm ügynök kiiktatásával immár kizárólagos örököse Jigsaw szellemiségének és találmányainak. Balszerencséjére az FBI egyre közelebb kerül hozzá a nyomozások során, így egy újabb játékot kell mozgásba lendítenie – egy olyat, amivel végre mindenki megértheti Jigsaw tervének nagyszerűségét…
Hivatalos websiteCRaPtRaSH | 2009.11.18. 16:02:54na most néztem meg (már másfél hete leszedtem,de most volt rá idő) és jobb, mint amire számítottam :]