Sucker Punch
Vajon Zack Snyder ezúttal beletrafál vagy mellényúl? A rendező eddigi filmjei is nagyszerűek voltak látvány szempontjából, de úgy tűnik, hogy a Sucker Punch az eddigiekre is rá kíván tenni egy lapáttal. Kérdés, hogy a közönség érdeklődni fog-e a látványorgia iránt. Végre lesz egy olyan produkció, ahol csajok állnak a középpontban és ők akcióznak. A történet nagy része egy fantáziavilágban játszódik, Baby Doll ugyan egy elmegyógyintézetben él és fájdalmai elől egy alternatív valóságba menekül, itt 5 tárgyat kell összegyűjtenie, amelyek segítségével kijutna a való világbeli intézetből. A rengeteg akción kívül mire számíthatunk még? Zombikatonákra, sárkányokra, hatalmas gépekre és némi (vagyis inkább sok) steampunk stílusra. Bemutató jövő márciusban.snake6 | 2010.08.01. 22:41:09majd megnézük és akkor vitázunk,hogy volt e benne steampunk vagy nemLa haine - A gyűlölet
Matthieu Kassowitz francia filmrendező korai fekete-fehérben készített alkotása, mely számos európai filmfesztivál díjnyertese. Főszereplője Vincent ,(Vincent Cassel), aki két társával, az afroamerikai Hubert-tel és az arab Said-dal éli a Párizs külvárosában kilátástalannak tűnő életét. Napi szinten összetűzésbe kerülnek a rendőrséggel. A helyzet kiéleződik, amikor egy fiatal társuk életveszélyes sérülésekkel kerül kórházba, melyeket egy utcai zavargás során a rendőröktől szenved el. Vincent megfogadja, ha a srác meghal, egyenlíti a számlát. Megöl egy rendőrt.
A trailerben elhangzó szöveg:
"Egy pasi kiesik az ötvenedik emeletről, miközben zuhan azt mondogatja, hogy nyugtassa magát:
-Eddig minden rendben, eddig minden rendben...
Nem a zuhanás számít.
A leérkezés."
(Imdb) | (Port)prototype | 2010.08.05. 16:03:11Egyik nagy kedvenc, kötelező darab.
Shank
Az angol ifjúság újra vászonra kerül. Mióta az angolok jó sorozatokat gyártanak megszokott hogy nagyfilmekben is nagyobb szerepeket kapnak a sorozat színészek. Így a Skins-ből ismert Scodelario is szerepet kapott benne.
Ahogy azt már eddig is sokszor láttuk az angoloktól, ez is a társadalmi hanyatlásról szól. Realisztikus, durva, és figyelmeztető.go-free | 2010.07.26. 02:02:034/10 és annyi is. elcsépelt, más filmeket utánzó, unalmas. ráadásul felirat nélkül semmit nem érteni belőle... :)
I Spit on Your Grave
Fiatal, jó csaj, egyedül az erdő menti házában. Betörnek hozzá, megerőszakolják, és meg akarják ölni, de ő túléli, és bosszúra szomjazik. Mily meglepő fordulatok. :)
A film története már eléggé elcsépeltnek tűnhet. Talán azért mert az is. Viszont tudnunk kell azt is, hogy ez egy '78-as film újrafeldogozása.
Több szempontból is hasonlóságot véltem felfedezni e között, és az Utolsó ház balra c. film között. Először is mindkettő remake, másodszor, itt is a vissza nyal a fagyi, esetünkben a megerőszakolt csaj.... (hoppá képzavar :) ) esete játszódik le.
Szóval akinek tetszett az említett horror annak ajánlom ezt is. Viszont nagy meglepetést ne várjon tőle senki.Istent játszó tudósok.
Balázs | 2010.07.24. 22:14:24Tesla(Y)
The American
A profi bérgyilkos nyugdíjba szeretne vonulni. Egy utolsó meló, festői környezetben. Közben barátságot köt egy pappal, és beleszeret egy prostiba. Itt kezdődnek a bajok.
Nyugodt hangvételű, romantikus, mégis feszültségekkel teli alkotás. Clooney igaz már kicsit öreg, de még mindig formában van. Nagy bunyók valószínűleg nem lesznek, ez a karakter inkább olyan egy ütéssel eltöröm a nyelőcsöved tipus. Egy dolog aggaszt a filmmel kapcsolatban. Tartok tőle, hogy a fő konfliktus tálalása után sejtjük majd a végét. Reméljük nem lesz igazam.Sharktopus - azt hittétek, hogy a Dinocroc vs Supergator után már nem jöhet rosszabb a SyFy csatornától? ;)
DJ Öcsike | 2010.07.23. 23:22:33A következő mi lessz ? Sharktopusgatorcroc vagy Sharktopus vs. dinogator ?
Nehéz poszt. Mit írhatnék ide?
Dokumentumfilm készült Biszku Béláról, volt magyar belügyminiszterről. Regnálása idején több embert akasztottak fel, mint 1848. vagy 1945. után. Nem igazán lehet róla elfogulatlan cikket találni, nehéz kihívás véleményt mondani róla. Letűnt korszak soha el nem múló bűneiért felelős emberként él köztünk büntetlenül, mint oly sokan mások: nyilasok, bolsevikok, hazaárulók és idegengyűlölők.
A film elkészítői átverték Biszkut, ugyanazzal a recepttel élve, mint a náci öregekre vadászó oknyomozók. A filmet mégis bemutatták, egyesek engedélyével, egyesek engedélye nélkül.
A film megtekinthető itt: Bűn és büntetlenségFaster
A pankrátorból lett színész Dwayne "The Rock"' Johnson-t végre olyan szerepben látni, ami illik is hozzá.
10 év dutyi után meg akarja bosszulni tesója halálát. A történet kb. ennyi. Nem is várhatunk tőle többet, hiszen ez egy durr bele, bumm meg bamm akció film.
Előzetesgreghun | 2010.07.22. 20:30:55Ajánlom figyelmetekbe az "Amazonas kincse" c. filmet, szerintem ez a legjobb tőle.
10 igazán szokatlan zombis film