
The Men Who Stare At Goats
Mit érdemes tudni erről a filmről? Jah, elég érdekes alapszituációra épül: George Clooney egy Lyn Cassady nevezetű katonát játszik, aki azt hiszi, hogy paranormális képességekkel bír. A történet másik főhőse egy Ewan McGregor által életre keltett újságíró, aki egy komoly sztori után kutat Irakban, s így találkozik a saját magát Jedi lovag nak tartó katonával. Az előzetes alapján két hősünk sok hajmeresztő, és kimagaslóan vicces kalandba keveredik egy kényes küldetés során. A Cassady-hez hasonló képességekkel bíró katonákból verbuvált osztag (legalábbis a paranormális képességek kifejlesztése lenne a cél) kitalálója és vezetője, a Jeff Bridges által megformált korábbi hippi-katonatiszt keverék ugyanis eltűnt. Egy a feletteséhez hűséges katona dolga pedig mi más lehetne, mint előkeríteni vezetőjét? Közben kiderül, hogy talán mégis vannak Cassady-nek Jedi képességei…és mindez állítólag megtörtént eseményeken alapul. Még Kevin Spacey is feltűnik a filmben.
forrás
snake6 | 2009.08.30. 14:59:40ez jónak tűnik!XD hahahahhha
INCEPTION
Meglepő módon a Mátrix hatalmas sikere után nem özönlötték el az amerikai mozikat a Wachowski-tesók filmjéhez hasonló alkotások; inkább a Mátrix premierjének magasságában jelentek meg virtuális világokkal foglalkozó mozifilmek. Christopher Nolan, a szenzációs Memento rendezője két szuperhős-film között egy nagy költségvetésű scifivel próbál pihenni, s érdekes módon, bár történetében az Inception nem mutat sok hasonlóságot a Mátrx-szal, mégis a fórumok nézői reakcióit olvasva látni, hogy sokan asszociáltak a 90-es évek akciósikerére. A Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott scifi történetéről hivatalosan nem sokat tudni, nagyjából annyit, amit a kedvcsináló előzetes mutat, de a spoilerekkel foglalkozó oldalakon olvasni a főbb történeti szálakat, sőt, egy meglehetősen érdekes csavart is lelőnek a sztoriból, épp ezért "jobb a békesség"-alapon maradjunk a Warner hivatalos szinopszisánál, miszerint az Inception "egy modern scifi-akciófilm, mely egy elme szerkezetén belül játszódik", jelentsen bármit is ez.
Az előzetest Amerikában a Becstelen brigantyk előtt vetítették. Nálunk azonban később kerül sor a premierjére. (a hivatalos oldalától túl sokat ne várjatok)
IMDB
CRaPtRaSH | 2011.01.04. 19:03:02kövezzetek meg,de én többet vártam tőle :(
lehet,hogy csak azért mert már annyira meg akartam nézni, és amit annyira várunk, attól többet akarunk általában,mint ami,aztán meg csalódunk benne..
jó volt, valószínűleg még párszor meg fogom nézni, de nem ez lesz életem kedvence

My One and Only
Egy 53-as égszínkék Cadillac Coupe de Ville kerekei hasítva tépik szét New York utcáinak a csendjét, és egyik utasa sem néz vissza. A gyönyörű, de szeszélyes Ann Devereaux (Renée Zellweger) éppen most hagyta ott nőcsábász férjét, Dan Devereaux-t (Kevin Bacon), és elindult két tinédzser fiával , George-dzsal és Robbie-val, hogy megkeressék a jóléthez vezető utat. Ann biztos benne, hogy nőies csábereje ugyanolyan jól szolgálja majd, mint két évtizeddel ezelőtt tette…
Amerikai bemutató: 2009. augusztus 21.
(A film premiere 2009. február 05 -én volt a Berlin International Film Festival -on)
Nagyszerű zenék szólnak benne (a cím egyben egy híres számnak is a címe ami el is hangzik a filmben), kiváló szereposztás, ez nagyon jó kis vígjátéknak ígérkezik, de nem abból a térdcsapkodós fajtából, rég láttunk már ilyet.
Imdb
Obsessed (Őrült szenvedély)
Mikor a sikeres pénzügyi tanácsadó, Derek Charles (Idris Elba) jól megérdemelt előléptetését követően egy elegáns Los Angeles-i környékre költözik szerető feleségével, a gyönyörű Sharonnal (Beyoncé Knowles) és kisfiával, Kyle-lal, úgy érzi, élete nem is lehetne tökéletesebb. Ám mikor egy vonzó és rámenős új munkatárs tűnik fel a vállalatnál (Ali Larter), Derek rövidesen kellemetlen helyzetben találja magát. Miután egy céges partin lezajlott incidens miatt összezördülnek, Lisa valósággal megszállottan kezd viselkedni – amivel veszélybe sodorja Derek karrierjét, házasságát, sőt Sharon életét is.
Jónak ígérkezik, bár a sztori ismerős lehet, de ebbe azért mégiscsak a hősök legdögösebb nője és korunk egyik szexszimbóluma fog bunyózni.
Magyar bemutató: 2009. augusztus 18.
Imdbscele | 2009.08.29. 10:44:26Megvan a magyarázat. Nem DM, hanem Dave Gahan. :-)

Secret Diary of a Call Girl
Ez a sorozat egy eszkort lányról, vagy kurváról, vagy prostiról szól, ahogy Belle is mondja tök mindegy, hogy hívjuk. Ezek csak szavak.
Ami jó a sorozatban, az az, hogy már az elején kilövik az összes klisét ami a prostikról él az ember fejében. Belle nem az egyetemi tandíjára gyűjt, nincs gyereke, akit el kéne tartania, és még sohasem erőszakolták meg, hacsak nem fizettek érte. Ő csak egyszerűen lusta, de a pénzt, és a szexet imádja.
Ez egyszerre egy vígjáték ami helyzetkomikumokon alapul, és egyszerre azokból a bizonyos helyzetekből fakadóan dráma is. Hogyan lehet egy kurvának normális élete? A sorozat választ ad.
Imdb | a regényről
A regény, ami igazából inkább egy blog, hivatalos honlapja itt
Az első évad előzeteseChamy | 2009.10.02. 21:49:01oké, mostmár a másodikról kellene xD

Whiteout (Vakító fehérség)
A Whiteout főszereplője Kate Beckinsale, aki egy Antarktiszi kutatóbázison tölti be a kirendelt rendőrbíró szerepét, és már alig várja a fél éves sötétség beköszöntét, ami számára egyben a távozást is jelenti. Három nappal az indulás előtt azonban egy testet találnak a jégbe fagyva, így Carrie nyomozni kezd az Antarktisz első gyilkossági ügyében. A halottak száma nőni kezd, és Carrie-nek egy hatvan éves rejtélyt kell megfejtenie, mielőtt egyedül marad a gyilkossal a sötétségben egy helyen, ahonnan nincs kiút…
Magyar bemutató: 2009. október 15
Kritika a képregényről | ImdbErunder | 2009.08.25. 19:20:53Ja, csak kimásoltam a szinapszist, és nem figyelmesen olvastam el csak átfutottam.

Shorts
Black Falls külvárosában járunk. Itt minden ház egyforma, és mindenki a Black Box cégnek dolgozik, mely olyan gépet gyárt, ami tulajdonképpen mindent képes megcsinálni. Egy napon különleges, a szivárvány színeiben pompázó kő hullik le az égből, mely a 11 éves Toe Thompson-t találja fejen, s ezzel mindent megváltoztat. A kő bárkinek a kívánságát teljesíteni tudja, aki azt a kezébe fogja. A gyerekeknél csak a felnőtteknek vannak különlegesebb kívánságai...
Egy ilyen szinapszis és az előzetes után, azt mondanám, hogy erre csak a gyerek menjen be. Addig legalább apának és anyának lesz nyugodt 90 perce.
Premiere Augusztus 20-án volt.
Egyébként ti elbírjátok képzelni, hogy ezt ugyan az a fószer rendezte mint a Sin City-t, vagy hogy a Cápasrác és lávalány ugyan annak a személynek a munkássága mint akié a Terrorbolygó? Ezek után szerintem Rodrigueznek kijárna egy kis idő valamelyik elmegyógyintézetbe, mert tuti, hogy súlyos skizofréniában szenved. :D
ImdbErunder | 2009.08.25. 13:09:21De mit élhet már át az a csávó. Forgatják ezt a Shorts-ot aztán átmegy a mellette lévő stúdióba ott meg a Machetét, vagy egyik nap családi napot tart a másikon pedig horrort. :D

A végső állomás 3D (The Final Destination)
Nick néhány haverjával egy autóversenyen lazít a hétvégén, amikor egy versenyautó óránként kétszáz kilométeres sebességgel a nézők közé csapódik. Elképesztő mészárlást végez: van, aki elég a robbanásban, van, aki darabokra szakad, egy lányt pedig egy elszabadult kerék fejez le. A pánikban menekülő közönségre rászakad a lelátó. Nick álmában. A srác felriad és ott ül a lelátón. A vízió idejében érkezett, még épp meg tudja győzni a látomásában szereplő barátait, hogy meneküljenek. A katasztrófa bekövetkezik, és csupán pár másodpercen múlik, hogy ők mégis megússzák a szörnyű véget. Ám a halál nem szereti a rögtönzést, és nem engedi, hogy kifogjanak rajta: a nyomukba ered, és egyenként gyilkolja meg őket.
Hazai premier: 2009. szeptember 10. - kizárólag 3D-s vetítés
Apple trailer
Magyar feliratos trailerkasy | 2010.02.13. 00:10:23Atyaég! Ilyen lehangoló kokány filmet is rég láttam. És 70 perc az egész. pff...
Snoop Dogg az amerikai Legyen ön is milliomos! című tévés vetélkedőben egy 2009-es filmmel, a Watchmen-nel kapcsolatos kérdést kap. A válasza nem minden igényt kielégítő.Jokker | 2009.08.25. 11:30:34Sorry, legközelebb meglesz :)

Grotesque
A fiatal lányt és barátját elrabolják. Amikor felébrednek,kikötözve találják magukat egy sötét,kinzókamra stilusu alagsorban,ahol rövidesen farkasszemet néznek rezzenéstelen arcú,beteges kinzójukkal... Ugy tünik végre Japánban is rájöttek,hogy a jó horrorhoz és a zsigeri félelemkeltéshez nem elég egy fehérre mázolt arcú,fekete hajú,bambán tátogójelenés,ennél jóvan több kell... Nos a Grotesque (Gurotesuku) ennél jóval többet is tud Vér,fájdalom,szadizmus,brutalitás,láncfürész,csipetnyi szex,ráadásul bizarr és groteszk módon tálalva... A film újradefiniálja a kinzás pornó fogalmát,emellett pedig hihetetlenül gonosz és brutális!
Trailer (+18)
Nagyon durva, csak saját felelősségre!!!
Betiltották a brutális japán horrorfilmet
Mivel egymásba érnek a durva, megalázó és embertelen jelenetek, arra sem volt mód, hogy megvágják a filmet, és úgy bocsássák a nézők rendelkezésére.
Imdb | Hivatalos honlap
Aki nincs regelve a YouTube-on az itt tudja megnézni.Beni0503 | 2012.06.14. 16:15:07hát mit ne mondjak elég undorító film.
ettől még az én gyomrom is forgott 1 kicsit.









