
The Raid: Redemption
(Az alcímet később kapta, mert a rendező trilógiát tervez.)A The Raid meglehetősen keménynek tűnik az előzetese alapján, főszereplője pedig az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő indonéz akciósztár és harcművész, Iko Uwaist lesz.
Az indonéz akciófilm, melyet a minap a torontói filmfesztiválon mutattak be, moziforgalmazásba csak 2012-ben kerül, hazájában például január 19-én. A filmet író és rendező Gareth Evans neve értelemszerűen csak keveseknek csenghet ismerősen, pedig nem kezdő, hiszen két, ugyancsak inkább a felnőtteket megcélzó filmet (Footsteps, Merantau) már készített. A The Raid főszerepeiben Iko Uwaist, Doni Alamsyahot, Joe Taslimot, Yayan Ruhiant és Ray Sahetapyt lehet majd látni. A film Dzsakarta városában játszódik, ahol is egy nyomornegyed szívében található egy bevehetetlen rejtekhely, melyben a világ legveszélyesebb gyilkosai és gengszterei húzhatják meg magukat. A rendőrségnek eddig az épület megközelítésére sem volt lehetősége, azonban egy elit kommandóscsapat megpróbálkozik a lehetetlennel és megpróbálja levadászni azt a drogbárót, akié a rejtekhely.
Ez nem vicc. Valóban egy mozifilm lesz. Tessék, IMDb.
Az Egyéb kategóriába tettem, de az ötleteket szívesen fogadmi mi is lehet a film műfaja.nagydee | 2012.02.28. 11:27:11az egy dolog, mert ilyet bármikor összedob egy kisebb baráti társaság a kocsmaasztal mellett, hanem mit szívott az, aki erre pénzt adott...

Vizuális trükkök a The Walking Dead második évadjából

A Road House (Országúti diszkó) összes maflása egy videóban :)

Az HBO tudja hogyan kell reklámozni. Avagy ilyen az ha Matt Damon beleköt Colin Firth-be.
Megjegyezném, hogy a comment:com-on találtam. Köszönjük sixx!
The Devil Inside
Újabb démonos, ördögűzős horrorfilm ez, de miért is ne, ha még mindig sikerül elérniük, hogy tele legyen tőle a gatyánk?
Egy félresikerült ördögűzés során három embert öl meg a megszállott. Majd ezt utána rögtön be is jelenti egy segélyvonalon.
Húsz évvel később a lányát nem hagyja nyugodni, hogy anyuci Olaszországban van egy börtön/elmegyógyintézetben, ezért két ifjú titánnal, bocs pappal megpróbálják azt, amibe előttük már belehaltak.
Terhes nőknek és gyerekeknek nem ajánlott, még az előzetes sem!
A titánok haragja (Wrath of the Titans)
A titánok harcának folytatása, a lényeget a szinronos előzetesben elmondják.
Ki találja ki először, hogy ki van a képen? (Persze kattintás előtt éri csak :) )
kasy | 2012.02.13. 12:14:44Remélem az legalább egy 750 ml-s Red Bull. Mert ha nem akkor nem sokat nőtt a házvédés óta.

Bari a szigeten
barker | 2012.02.04. 09:48:22az gáz, hogy azon drukkoltam h valami megegye ezt kis girnyót...:P

Vér fröccsenhet, geci nem!
Visszadobta a megrendelő a Shame c. film magyar plakátját, mert ondónak látszó anyaggal volt a cím egy meztelen női hátra felírva.










Mondjuk azt nem értem, miért kell bemenni. Rá is gyújthatnák az épületet, majd szépen kijönnek azok maguktól.