Halo Legends
Nagyon izgalmas és elképesztően jól elkészített 8 részes minisorozat a Halo világából! Érdemes megnézni!
Az anime 8 epizódban próbálja visszaadni a Halo világát különleges animációkkal játszva, hiszen minden részt más és más japán stúdió animált, magán viselve a készítők stílusjegyét. A rendezői székben olyan nagy nevek is helyet foglaltak, mint Mamoru Oshii vagy Aramaki Shinji. Az OVA sorozatként debütáló sorozat Blue-Ray-es változata 2010. február 16-án jelent meg.
(Imdb) | (Wiki)Vikings: Journey to New Worlds
A Skandináviából származó vikingek korának kezdete pontosan meghatározható: az első nagy visszhangot kiváltó támadás a lindisfarne-i kolostor ellen, 793. június 8-án történt. A végét már nem lehet egy adott eseményhez kötni, de nagyjából egybeesett a kereszténység felvételének lezárultával, a 11. század végén. Az e két időpont között eltelt három évszázadban a viking harcosok rettegésben tartották egész Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiában megalapították a hercegséget, a mai Oroszország területén pedig a rusz államot. Elfoglalták Izlandot, felfedezték és gyarmatosították Grönlandot, és egy rövid időre letelepedtek Észak-Amerikában. (részlet a wikiről)
A 40 perces dokumentumfilm négy részletben megnézhető a youtube-on. Angolul nem tudók nagy hátrányban.
Második részlet / Harmadik részlet / Negyedik részletTréfa
A múltszázad elején játszódó film a 40.-ik magyar filmszemlén a legjobb rendező díját nyerte el.
Egy egyházi iskola életébe tekinthetünk be, azokban az időkben amikor még a megaláztatás, és a verés elfogadott nevelési eszközök voltak. Személy szerint rám egy-egy ilyen témájú film nagyobb hatással van mint némely véres horror.
Történet: Egy kisvárosi, papok vezette felekezeti iskolában a hagyományok szellemében kezdődik a tanév. A gyerekeken ezen az őszön valami különös vadság vesz erőt, egymás után eszelik ki a bolondnál bolondabb tréfákat. A fiatal Weigl atya - a kollégiumba érkező új tornatanár - megütközik azon a liberális gondolkodásmódon, ahogy a tanárok többsége viszonyul a kamaszok szertelenségéhez. Zoltán atya, a hetedikesek osztályfőnöke is egyre kevésbé tud a körülötte zajló eseményekre figyelni. Öccsét, akit egy bokszmeccsen megsüketítettek, néhány hónapja rábeszélte egy bostoni műtétre. A testvére a jéghegynek ütköző Titanicon utazott az orvoshoz, de a hivatalos lista - megmenekültekről, halottakról - egyre késik. Az események egy napon döntő fordulatot vesznek.Dinner for Schmucks
Az előző gyomorforgató horror után talán most nem árt egy vígjáték.
A '98-as francia Dilisek vacsorája című vígjáték feldolgozása. Az a film egyszerűen remek volt. Végig fogtam a hasam a röhögéstől, pedig az egészben csak pár szereplő, és helyszín volt, de olyan helyzetkomikumok voltak benne, amiket azóta se bírt nálam felülmúlni egy vígjáték se. Reméljük méltó lesz ez a feldolgozás hozzá.
A története, az hogy egy menő üzletember, és a haverjai azzal szórakoznak, hogy hétről hétre a világ legnagyobb idiótáit gyűjtik össze, és hívják meg vacsorázni, hogy szórakozhassanak rajtuk. Ám az egyiküknek sikerül kifogni egy olyat, aki a hülyeségeivel, meghívójának is árt. Ez pedig az előléptetése előtt nem jön neki túl jól.
ImdbThe Human Centipede - Az emberi százlábú
A képek, és a videó a nyugalom megzavarására alkalmasak. Csak 18 éven felülieknek!
Két fiatal lány egy európai körúton vannak, amikor egyik éjjel egy erdőben lerobban az autójuk. Egy közeli villába bekopogva egy nyugdíjas, őrült sebész karjaiba futnak, aki rémálomba illő kísérletet folytat: ő akar lenni az első orvos, aki embereket köt össze egymással az emésztőrendszerükön keresztül, létrehozva így az első élő “emberi százlábút” …
Az orvos karaktere szerintem annyira különleges, hogy ő rá is úgy fogunk majd emlékezni, mint Freddy-re, vagy Jason-ra [filmtrailer.hu - kompi]
ImdbCrazyLime | 2010.06.14. 00:53:41Valaki mondja már el, hogy melyik résznél kell hányni? Úgy látszik immunis vagyok az ilyenekre. :/
Azt hittétek az Asylum, és a syfy már nem tudja felülmúlni a megacápás filmet?
pepszi | 2010.04.10. 12:38:18na, ez a nem mindegy...azt hiszem most egy hétig nem fürdök, nehogy kiugorjon a csapból...
Resident Evil: Afterlife teaser trailer
A negyedik Residen Evil filmben Alice (Milla Jovovich), folytatva útját, néhány túlélőt talál. Segít nekik biztonságba jutni. Halálos csatája az Umbrella Corporation-nel új magasságokat ér el, váratlanul segítséget kap egy régi baráttól. Információhoz jut egy helyről, ami élőhalottaktól mentes, ezért Los Angeles felé veszik az irányt. Amikor megérkeznek, a várost több ezer élőhalott árasztja el. Alice és bajtársai komoly csapdába kerülnek.
Premier: 2010. szeptember 10.Nyobe | 2010.05.14. 12:47:09Úgy várom már ezt a filmet ...
Srpski film (Szerb film)
Először is leszögezném, hogy nem én találtam. :)
Na szóval mivel itt nincs nsfw gombocska, ezért ide írom. Csak saját felelősségre, és csak 18 év felett kattints rá! NSFW
A története ennek a szerb filmnek szerintem annyi, hogy egy pornószínész fószer szemszögéből nézhetjük, ahogy egy beteg producer gyilkolássza a filmjeiben szereplő nőket.baccara63 | 2010.10.02. 06:59:31GONDOLKODJATOK MÁR EGY KICSIT EL.....MIT GONDOLTOK,MIÉRT NEM IRTAK FILM CIMET? MERT HA LETT VOLNA IS CIME,SENKI MEG NEM NÉZTE VOLNA,GARANT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Eat Pray Love
Julia Roberts egy férjét elhagyó, egyéves lelki, és valós utazásra induló nőt alakít, aki Olaszországban, Indiában, és Indonéziában találja meg önmagát. A családját faképnél hagyó, és önfelfedező útra induló nőről szóló filmben Javier Bardem a másik főszereplő, aki egy Felipe nevű fickót alakít, aki majd Roberts figurájával az “utazás” vége felé ismerkedik meg, és “persze” szépen egymásba is szeretnek. A film Elizabeth Gilbert memoárján alapul és eredeti helyszíneken forgatták.
Imdbgo-free | 2010.03.24. 20:14:59is. akkor szupersztár lett az ember, hogy kénytelenek beleszeretni. mindenki! :D
Megamind - Megaagy
Megamind amolyan balfék gonosztevő. Sosem sikerül semmilyen terve, mert a város hőse Metro Man mindig legyőzi. Ám egyszer véletlen megöli a őt. Ezután Megamind rá is jön, hogy élete céltalan egy hős nélkül. Ezért teremt egy másikat, Titánt, csak ő meg nem akar hős lenni, sokkal inkább tetszik neki a gonosz létforma. Titán el is határozza, hogy elpusztítja Metro City-t
Nem egy átlagos történet az tény, de ugye ennek is sejtjük a végét. Nem is baj ez. Mesét nem az izgalmakért, és a meglepő fordulatokért nézünk, hanem a vicces karakterek miatt. Ebben pedig már a főszereplő is elég lenne egy egész estés szórakoztatáshoz.
ImdbBoo | 2010.03.23. 18:16:23épp tegnap láttam az előzetest, jónak tűnik :)
Olyan gyönyörűen van felépítve az egész történet, hogy a vizuális sokkot amit kapunk, elméleti háttere miatt még érzékletesebben tudjuk feldolgozni.
A fő témát a gyerekek jelentik, és két ifjúnak, és egy gyereknek a története ez leginkább.
Hasonló mint a fehér szalag, csak ebben nem homályos utalásokat találunk a bűnre, hanem konkrét megjelenítései vannak.
Spoiler!!Spoiler!!Spoiler!!Spoiler!!
Felejthetetlen jelenet: Amikor Weigl atya egymással pofoztatja, két diákját, a másik, amikor a főszereplő gyermek (kb úgy 12 éves) kicsapás helyett, napi korbácsolásért könyörög, és persze a film vége, de ezt még spoiler után se írnám le. :)