Box of Shadows
Három egyetemista srác talál egy XV. századi koporsót, ami szellemmé változtatja azt, aki belefekszik. A várható következményekkel nem is számolva, a srácok elkezdik használni a szerkezetet.
Picit Végső állomásos, plusz engem nagyon emlékeztet a falon átmászós Dresden akták részre. Ezeket nem is negatívumként említem, hiszen ezek elegyéből egész jó horrort lehet kerekíteni. Reméljük, hogy nem megy el valamilyen tini-horror vonulatba.Nanny McPhee and the Big Bang
A csoda dada szerepében Emma Thompson-t láthatjuk, ha a neve nem mondana semmit elárulom, hogy ő írta még a Büszkeség, és balítélet című filmet is. Bizony, és ő volt az előző részben is a dada. Ez számomra ugyan akkora talány, mint Robert Rodrigez munkássága.
Ennek a sztorijáról se érdemes sokat írni. Bajban a család, mert a papa háborúzik, anya meg nem bír a kölkökkel, mert azok feszt civakodnak. Jön a dada, varázsolgat, nevelget, és minden jóra fordul. Persze lesz benne könnyeztető rész is. Hiszen adottak hozzá a cuki sanyarú sorsú kölkök.
Vidd el rá a tiedet is. Hátha utána jobban megbecsül téged. A filmre viszont te ne ülj be, addig inkább igyál meg egy sört.Ófi | 2010.06.10. 12:48:55nem nagy durranás ez a film.Kb mary poppins koppintás.Az Oscar-díjas The Cove (Az öböl) című filmet titokban forgatták, azonban a filmet forgalmazó Unplugged tokiói irodája előtti tüntetések miatt törölni kényszerültek a bemutatót. A tiltakozók szerint az amerikai dokumentumfilm - amely arról szól, hogy a falusiak minden évben miként ejtenek el kétezer delfint - sérti a japánok büszkeségét.
Inferno | 2010.06.21. 11:01:02Ezt a két dolgot szerintem ne emelgessük egy szinten!
Teljesen eltér egymástól!
Amúgy meg amit az összes ferdeszemű művel (akármelyik) az nem emberi!
Előbb tudnék megölni közülök egyet is mint egy állatot.
Going The Distance
Távolsági kapcsolat. Működhet, vagy sem? Örök kérdés, a romantikus filmek készítőinek pedig örök téma. Vagyis ha író vagy, és épp nincs ihleted, ehhez a témához mindig nyúlhatsz. Az emberek kajálni fogják, vagy nem. :)
Erin, és Garret története is erről szól. A körítést meg megkapjátok a honlapon lévő előzetesből.
Tipp csajoknak: Említsd meg a pasidnak, hogy Christina Applegate is szerepel benne, ha őt is el akarod ráncigálni a filmre.Lee88 | 2010.06.10. 22:58:21Applegate nem nagy szám, nem egy megkapó a külseje. Kifejezetten ellenszenves az arca DE a Sherlock-ra főként azért tudtak rávenni mert Rachel McAdams van benne.. :)
The Adjustment Bureau (A helyreigazító csoport)
Philip K. Dick újabb történetét filmesítik meg. Ez így már jól kezdődik, hiszen a Szárnyas fejvadász, és a Különvélemény is nagyszerű film lett.
A történet szerint egy sikeres politikus beleszeret egy balett-táncosnőbe, azonban a körülmények nem teszik lehetővé, hogy együtt legyenek.
Csak szerintem hasonlít egy kicsit a Dark City-re?skad | 2011.06.26. 14:40:53Véleményem szerint manapság nagyon sok borzalmas mozit készítenek, de ez a film hatalmas!!!
The Last Exorcism
Cotton Marcus evangélikus pap beleegyezik, hogy videóra vegyék az utolsó ördögűzését. Ám a lányt maga a Gonosz szállta meg...
Van benne egy kicsi Fourth Kind stílusából. Picit próbálták dokumentum jellegűre venni, de úgy, hogy az is a történet része maradjon. A továbbiakban, meg hát szerintem nem tartogathat túl nagy meglepetéseket. Persze ijesztő lesz ahogy a csaj teste kicsavarodik, meg ahogy mászik a plafonon, és macskákat gyilkol, de ennél több nem hiszem, hogy lesz benne. Körülbelül ebből is elég megnézni az előzetest.kovacslacka | 2010.08.21. 23:37:33Kampányolnak, mint állat. Itt egy nagyon kreatív reklám:
http://www.sg.hu/cikkek/76466/ujabb_zsenialis_filmel_337_zetes_szuletett
Step up 3D
Na, megnézem megint milyen koreográfiákat sikerül összehozni. :D
Most az egyik főszereplő Moose, a Step up 2-ből a sapkás kölyök. :P
Hivatalos Myspace / Hivatalos FacebookNeighbor
Egy csinos lány költözött a szomszédba, aki viszont lehet, hogy nem is olyan ártatlan és kedves, mint amilyennek tűnik? ;)edge | 2010.07.01. 08:17:43okos lány. fizikából jeles.
Black Death
Ez egy fantasy, horrorfilm, ami a középkorban játszódik. Hihetetlen! Mintha az egyik 14 évesen írt m.a.g.u.s.-os kaland modulom elevenedne meg. :D
A film egy csapat hősről szól, akik le akarnak vadászni egy nekromantát, aki szerintük a pestisért felelős.Erunder | 2010.08.22. 19:07:40Leírás, és előzetes alapján én félre ismertem a filmet, illetve buta módon azt hittem róla, hogy fantasy, csak attól, hogy nekromantát emlegetnek benne, és, még egy pap is szerepel.
A film valójában inkább egy vádirat a keresztény háborúk, és a vallási elvakultság ellen. Legalábbis én így látom.
Nagyon valóságos, és történelem hű. Tökéletesen bemutatja, hogy mennyire sötét volt az a sötét középkor. Mind az emberek elméjében, és tetteiben.
Charlie St. Could
Zac Efron főszereplésével, készül ez a romantikus film, ami Ben Sherwood regényén alapszik.
A története az, hogy Charlie, és Sam egy napon elmennek megnézni egy meccset, de hazafelé autóbalesetet szenvednek. Sam meghal, Charlie pedig nem képes feldolgozni öccse halálát. Megjelenik a szerelem az életében, de a nő el akar hajózni. Miután egy jó ideje nem ad hírt magáról aggódni kezd szerelméért, ezért halott öccse segítségét kéri a felkutatására.Erunder | 2010.11.16. 15:19:48Gyönyörű film volt. Megható, és szép. Efron pedig nem kell, hogy elvegye a kedvetek tőle. Nyugi itt nem énekel, és nem egy kamasz hülye gyereket játszik.