Astro Boy
Astro Boy egy fiatal robotfiú, akit egy ragyogó tudós, Tenma alkotott meg és keltett életre. Ő látszólag egy átlagos kisfiú, valójában a pozitív kék energia segítségével működő android, aki különleges képességekkel van megáldva, többek között hihetetlenül gyors és repülni is tud. A robotfiú felfedezőútra indul, hogy megismerje és elfogadtassa magát a világgal, valamint megtalálja helyét az igazi emberek között.
A mese alapja egy manga aminek a szerzője Tezuka Osamu. Ez a név manga rajongóknak nyilván ismerősen cseng. Na nekik tudnám javasolni, hogy ha fegyverrel kényszerítik őket, akkor se nézzék meg. A regény alapján készült tévésorozat is már gyenge volt, és a mögöttes tartalmat már az is mellőzte, de ha az lehetséges ez még inkább.
Előre sajnálom a kedves szülőket, akik a gyerekük miatt végig kell hogy nézzék.
ImdbThe Fountain (A Forrás)
Csodálatos film. A szerelemről, a párkapcsolatról, a halálról, az elfogadásról. A zenéje gyönyörű, Clint Mansell hatalmas.
(A film alapvetően sci-fi, de nagyon erős benne az érzelmi vonulat. Játszódik jövőben, múltban, és jelenben. A jövő is egyszerűen szépen lett megjelenítve, nem pedig olyan klisésen, amik miatt ha a jövőre gondolunk akkor valamiféle hiper-szuper űrvárosok jutnak eszünkbe. Erunder)
Imdb | Hivatalos honlapInk (Ha nem jő az édes álom)
Végre egy FILM !
Zenéjére külöm felhivnám a figyelmet.
(Vannak olyan előzetesek amik túl sokat is mutatnak egy filmből, vígjáték esetén túl sok poént, horror esetén túl sok halált vagy bármi másnál túl sokat a történetből. Ez nem olyan. Ezt, nézed és agyalsz, hogy ez most meg mi volt. Merthogy nem jössz rá semmire az is tuti. De cserébe két és fél percig furcsa képeket nézegetsz. :) A történet meg valami olyasmi, hogy éjszaka egy gonosz erő hozza a rémálmokat, és egy jó erő a jókat. Egy 8 éves kislány meg a faterjával karöltve harcol a rossz álmok ellen. Erunder)
Imdb | Hivatalos honlapmadMate | 2010.07.02. 22:21:00erunder felkeltetted az érdeklődésemet az összefoglalóddal :D éjjel megnézem :)
Grown Ups
A vígjáték öt jóbarát- és egykoron csapattársról szól, akik hosszú évekkel ifjú koruk után újra összejönnek, hogy megemlékezzenek azóta elhunyt kosárlabdaedzőjükről. Felkerekednek hát feleségeikkel és gyerekeikkel együtt, és a Függetlenség Napján (július 4.) elindulnak a hétvégi házban, ahol korábban a csapat sikereit ünnepelték együtt. Hamarosan pedig rájönnek arra is, hogy attól, hogy idősebbek lettek, még koránt sem biztos, hogy fel is nőttek…
Szerintem a szereplő gárda indításnak jó. Viszont valami frappánsabb történetet is kitalálhattak volna.
Imdbanon | 2009.11.16. 16:48:06csapaTTárs
A filmekben egyre-másra felrobbantanak valamit, hogy mi, nézők megkapjuk a kis látványadagunkat. Itt van egy válogatás a legjobbakból.
superxaba | 2009.11.14. 19:38:41hú de kafa!
Boondock Saints II: All Saints Day (Testvérbosszú 2.)
Conner és Murphy McManus, az ír származású testvérpár, bostoni igazságszolgáltató akciójuk óta, immár 8 éve békésen élnek Írország egy elhagyatottabb vidékén édesapjukkal, birkákat tenyésztve. Egy napon betoppan hozzájuk nagybátyjuk azzal a hírrel, hogy őket vádolják egy bostoni pap megölésével. Így a testvérpárnak vissza kell térnie Bostonba, hogy tisztázzák nevüket, és hogy elkapják azt az embert, aki rájuk kente a gyilkosságot.
Hogy le lehet e húzni még egy bőrt a McManus fivérekről azt nem tudom. Majd megmondom ha megnéztem a filmet. Az első rész mindenesetre oltári volt. Ügyetlenkedtek a fegyverekkel. Jó szövegük volt. Olyan volt mint valami Tarentino és Guy Ritchie féle keverék.
Imdb | Az első 5 perctutituti | 2009.11.12. 20:41:41Az első részt láttam.Jó volt.De annak olyan vége volt szerintem amit neház folytatni.
Ez rókabőr elég esélyes szerintem,de hát meg kell nézni.
Circle of Eight
A myspace saját filmes tartalmat gyárt. A sorozat honlapján megtalálható az előzetes és az eddig elkészült 6 rész.
A műfaja horror, és szerepel benne DJ Qualls. Így ránézésre nem valami kis költségvetésű dologról van szó. A Paramount film stúdióval karöltve sikerült ezt létrehozniuk.
Többet nem is írok róla. Nézzétek meg ti is, és utána majd izgatottan várhatjuk együtt, és tippelgethetünk mi történik majd a következő részben.
ImdbSalt
Evelyn Salt CIA-ügynököt , egy orosz fogoly, kollégái füle hallatára megvádol azzal, hogy valójában orosz kém. Ezek után egyből, elkezd akciózni, és meglép a kollégái elől. A biztonság kedvérét elváltoztatja a külsejét, hogy biztos ne ismerjék fel, ezért befesti a haját. (Valószínűleg a sötétség befelé is hatott..) :D
Hát nem valami eredeti sztori, de Jolie nénire mint pisztolyhősre, biztos megint sokan fognak gerjedni. (Merthogy a történetre, és a fordulatokra nem fog senki az tuti.)
ImdbErunder | 2010.12.02. 17:02:37Hogy ezzel mekkorát tévedtem!
Olyan csavaros az egész, hogy nem lehet eldönteni a végéig, hogy most ki kicsoda. A kémes filmek közül nagyon jó.
Halálos ítélet - Death Sentence (2007)
Nick Hume ( Kevin Bacon ) hazafelé tart a fiával, megállnak tankolni, amikor egy banda, valószínűleg beavatási szertartásaként, megölik a gyereket, és csak ő látja a gyilkos arcát. Úgy tűnik valami nevetséges ítéletet garantálnak az ügyészek, ezért végül mégsem vall a srác ellen, hanem megvárja amíg kiengedik, és egyszerűen elintézi. Ám nem is sejti, hogy tettével nemcsak magát, hanem családját is hatalmas veszélybe keverte... James Wan , a Fűrész és a Halálos Hallgatás alkotójának filmje.
IMDb | Trailer
go-free | 2009.11.09. 11:36:41egyedi történet (pár poszttal lejjebb), veszélyesek a benzinkutak... :D
Az elítélt - Felon (2008)
Wade Porter, a szerető családapa, aki előtt fényes jövő áll, hirtelen mindent elveszít, amikor véletlenül megöli a rablót, aki betör az otthonába. A gyilkosságért elítélt Wade-nek a következő három évet egy szigorított fegyintézetben kell eltöltenie, ahol a társadalmi szabályok többé nem érvényesek. Amikor közös cellába kényszerítik a hírhedt tömeggyilkossal, valamint el kell szenvednie a szadista börtönőr által levezényelt kínzásokat, Wade rájön, hogy élet-halál harcot kell vívnia a "legkeményebb elítélt" címért - csak így élheti túl a börtönt.
IMDBrhazid | 2009.11.14. 17:28:25A film egész jó de ez a borító... mintha egy két éves kisgyerek csinálta volna.
Nem időutazásról van szó, a film tudati különbséget rejteget, és ezt idősíkbeli különbséggel mutatja be. A tudati szintkülönbség tetején álló meditáló, a fával a megsemmisülésbe hajtó "személyiség" Egyszerre megéli az idősíkokat, mert abban a perspektívában az idő fogalma nem használható.
Ezt "megérzés" szinten érzékelő 21. századi orvosként mutatja be a film, és ösztöni, harci szinten megélő 17. századi qonquistadorként a legrégebbi idősikban játszódó szereplő
Szóval nem időutazásról van szó, az események egyszerre egymás hatásaiban zajlanak, mi sem bizonyítja ezt jobban mint hogy az élet fája a "tudat gömbben" igazából a nő, akit mindíg is szeretett, és így levonható a tapasztalat: A Szer - elem a lét mozgató rugója.
ÜDv.