Harpers Island
A Harper's Island egy újonnan indult sorozat az amerikai CBS csatornán. A története hasonlít Agatha Christie, a Tíz kicsi néger c. könyvéhez. Sokak számára a Lost-hoz is hasonlítható,ugyanis a történet középpontjában egy sziget áll, melyet nem lehet (?) ill. nehéz elhagyni. Azonban ez kevésbé misztikus,sokkal inkább horrorisztikus, drámai sorozat. Én személy szerint eddig az első részt láttam csak, nagy Lost-fan révén maga a sziget, illetve a promo videó megnézése után vitt rá a lélek. Egy rész után konklúziót nehéz levonni magából a történetből, mindenesetre annyi biztos, hogy folytatni fogom. Hamarosan nálunk, a tv2-n is látható lesz a sorozat, aki eme bevezető, illetve a videók alapján mutat egy kis érdeklődést a sorozat iránt, az szerintem ne hagyja ki.
Promóció | Előzetes | ImdbEyeborgs
A Megfigyelési Szabadság törvényének bevezetése óta az addig önálló magán és állami biztonsági kamerák nagy tömegét egész Amerikában egyesítve létrejött az Optikai Védelmi Hírszerző Hálózat - Optical Defense Intelligence Network = ODIN -, és a Honvédelmi Minisztérium bevezeti legújabb fegyverét a terrorizmus elleni háborúban - az eyeborgokat.
Gunner (Adrian Paul), a minisztérium egyik ügynöke leleplez egy, az elnök meggyilkolására irányuló tervet. De nyomozását kegyetlen gyilkosságok és balesetek nehezítik. Amikor a nagyhatalmú Eyeborg biztonsági felügyeleti rendszer után kezd nyomozni, úgy érzi, hogy egy ismeretlen ellenség ellenőrzi lépéseit. Hamarosan rájön az igazságra, hogy ODIN van az egész hátterében, és most már magát és az elnököt is egy olyan rendszertől kell megvédenie, mely bárhova követheti és bárhol megölheti őt.
Egy másik, a honlapon nem szereplő előzetes | Imdbsounman | 2009.04.21. 20:20:57na most kaptok mokaficekok!!!Príma primavéra
Magyar-Bolgár-Angol-Holland Koprodukció
Hazai premier: 2009. április 16.
Gábort - a középkorú, ám gyermeki ártatlansággal és naivitással élő “kisfiát” - anyu kétségbeesetten készíti fel arra az időre, amikor ő már nem lesz. Anyu egy bankrablás során meghal, és Gábor a gyilkosság vétlen tettestársával, a nevelőotthonban felnőtt huszonéves Jolival menekülni kényszerül. Egy ajándékul szánt csillárral felszerelkezve útnak indulnak a nagymama búvóhelynek kiszemelt szerbiai háza felé. Ám a ház romokban, hiszen a nagymama csak Gábor képzeletében és rajzaiban élt. A falu zsidótemetőjében ráakadnak Feri bácsira, akiben Gábor a nagymamánál töltött gyermeknyarak felnőtt barátját ismeri fel. Az ő segítségével és a megsemmisítésükre törő rablóval a sarkukban megkezdődik életre szóló kalandjuk, amely során mindketten felnőnek, és ki-ki békét köthet a világgal és önmagával.
Előzetes | ImdbÍme a tökéletes első randis film.
Nász-ajánlat (The Prosposal)
Hazai premier: várhatóan 2009. szeptember.
Margaret Tate (Sandra Bullock) Kanadában született, és szép karriert futott be az Egyesült Államokban, kiállhatatlan, karizmatikus főnökként tölti munkaidejét egy multicégnél. Most azonban a bevándorlási hivatal ki akarja őt utasítani az országból, így csak egy dolgot tehet: hozzámegy beosztottjához (Ryan Reynolds), akivel nem mellesleg kölcsönösen utálják egymást.
ImdbBalázs | 2009.07.24. 01:51:24tetszett:)
Kutyaszálló (Hotel for Dogs)
Amikor az energikus testvérpár, Andi (Emma Roberts) és Bruce (Jake T. Austin) egy olyan nevelőotthonban találják magukat, ahová szigorúan nem lehet állatokat vinni, Andinak a villámgyors észjárását kell latba vetnie, hogy otthont találjanak kutyájuknak, Pénteknek.
Noha együttérző nevelőjük, Bernie (Don Cheadle) figyelmezteti őket, hogy kerüljék a bajt, a srácok rábukkannak egy elhagyott hotelre, és elkezdik átalakítani, hogy tökéletes lakhelyet készítsenek Pénteknek és a város összes kóbor kutyájának. Ezzel viszont azt kockáztatják, hogy szétválasztják őket egymástól, ha lebuknak. A két kölyök pillanatok alatt valami varázslatosat alkot a hotelből: otthont a kutyáknak és saját maguknak is.
(Tudom gáz, nagyon gáz, de hát kell valami a gyerekeknek is. Egyébként meg jó kis vasárnap délutános családi matiné. :))
Imdb | Szinkronizált magyar nyelvű előzetesMadarinfluenza | 2009.04.18. 20:18:13Én nem szeretem a kutyás filmeket. (Gondolok itt olyanokra mint pl.: Beethoven)
Újabb "Minden idők 100 legszexisebb filmsztárja" lista, ezúttal az Empire jóvoltából.
kovacslacka | 2012.02.08. 17:55:50Legszexisebbek a 80-as évekből: http://www.totalfilm.com/features/50-sexiest-80s-movie-stars
D-War
Egy koreai legenda szerint minden ötszáz évben az égiek kitüntetnek egy kígyót (azaz egy Imoogit) jócselekedeteiért, s átváltoztatják mennyei sárkánnyá, akinek az a feladata, hogy a Földön megtaláljon egy nagyhatalmú medált mielőtt a gonosz sárkány rá nem akad.
A történet az ősi Koreában kezdődik, ahol születik egy leánygyermek, Narin, kinek vállán egy sárkány alakú tetoválást lehet tisztán kivenni. Ő a kiválasztott, aki magában hordozza a medált. A rá ügyelő szerzetes kiképez egy fiatal fiút, Haramot, hogy óvja meg a lányt, és gondoskodjon róla, hogy az általa hordozott hatalom ne kerüljön rossz kézbe. A két fiatal természetesen egymásba szeret, ám harcuk tragédiával végződik, a gonosz elől menekülve egy szakadékba vetik magukat, s így az Imooginak várni kell, hogy a medál újra feltűnjön.
IMDBmadMate | 2009.07.31. 15:42:19egyszerűen minősíthetetlen. 20 percig bírja egy átlag-ember.
New in Town (Miért éppen Minnesota?)
Lucy (Renee Zellweger) előkelő Miami-i életvitelhez szokott. Tanácsadóként dolgozik és legújabb feladata, hogy a semmi közepén lévő Minnesota-i kisvárosba küldik, hogy az ottani erőmű újrafejlesztési munkálatait felügyelje. A helyiek hűvös fogadtatása, a jeges utak és a dermesztő időjárás ellenére a kisváros bája idővel magával ragadja hősnőnket és a közösség is befogadja végül. Amikor arra utasítják, hogy bezárja az erőművet és ezzel az ott élőket munkanélkülivé tegye, arra kényszerül, hogy újragondolja céljait és azt, hogy mi az igazán fontos az életben...közben persze a szerelem is beszövi hálóját...
Hazai premier: 2009. április 23.
Imdb | magyar feliratos előzetesAz új amerikai vígjáték - Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic)
Érdemes megnézni ; )
Rebecca Bloomwood (Mindenképpen talán) egy 25 éves ifjú lány, aki legjobb barátnőjénél Suze-nál lakik a város egyik elegánsabb környékén. Van egy halálosan unalmas állása is, mindemellett pedig fura betegségben szenved: vásárlás-mániás. Ez a szenvedély pedig leginkább anyagilag megterhelő. Olyannyira, hogy Rebeccának nem is futja rá. Amikor a lány a teljes anyagi csőd szélére kerül, végső kétségbeesésében elhelyezkedik egy pénzügyi tanácsadó lapnál. Hamar ismert és elismert lesz közérthető, hétköznapi embereknek szóló tanácsadó rovata. Cikkei felkeltik egyik jóképű és ambiciózus kollégája, Luke (Hugh Dancy) figyelmét is a lány iránt. Vajon kiderül-e, hogy a lány, akire mindenki hallgat, valójában a behajtók elől menekül? Vajon a plázákban való korzózás marad továbbra is Rebecca életcélja, vagy talál valami fontosabbat is az életben?
Sophie Kinsella nagysikerű regénye alapján.
Bemutató dátuma: 2009. április 9.
Imdb | a film hivatalos honlapjaItt a Tündi Bündi Barátok (Happy Tree Friends) összes része megtekinthető.
A Tündi Bündi Barátok (eredeti címe Happy Tree Friends) egy morbid, Flashben készült rajzfilmsorozat, a részek általában egy vagy több szereplő brutális halálával végződnek – két rész van csak, amiben senki sem hal meg: Out on a Limb, illetve Nuttin' But the Tooth. Amint a hivatalos oldalán fel van tüntetve, a sorozat „kis gyerekek és nagy babák számára nem ajánlott”.
62 internetes kis epizód és 39 hétperces nagy rész jelent meg. A sorozatnak saját játékweboldala is készült (http://htfgames.com). Bár a játékok egy része epizódokról készült (pl.: Eye Candy, Sweet Ride) normál flashjátékokból áll az egész(pl.: CubShoot1-3, aminek a lényege, hogy minél messzebbre kell ellőni Cubot).Balázs | 2009.04.09. 11:37:15nekem ez a fav :D
http://mondo.happytreefriends.com/watch_episodes/flash/loader_movie.swf?episode=animal2
a kedvenc karakter meg Cuddles:)