Wayward Pines
A tavalyi év egyik legfordulatosabb sorozata május 25-én tér vissza a képernyőre. Íme az előzetes hozzá.
A sorozat egybként Blake Crouch regényéből készült, és Antal Nimród, valamit M. Night Shyamalan is rendezett benne részeket.Aranyélet - az HBO Magyarország új, saját gyártású sorozata
Miklósiék fényűző életmódja csak látszat: valójában kisebb-nagyobb csalásokból tartják fenn magukat. Mikor a családfő elhatározza, hogy jó útra tér, az idill semmivé foszlik. Kiderül, hogy mindenki teljesen másképp képzeli el az életet.5 működő weboldal, amiket sorozatokból ismerünk
Sicario - A bérgyilkos
Cannes-ban debütált Denis Villeneuve legújabb mozija, a Sicario! A kanadai rendező, aki két korábbi filmjével a Fogságbannal (Prisoners, 2013) és a Felperzselt földdel (Incendies, 2010) már bebizonyította, hogy mestere a thriller és a dráma műfajának, ismét valami egészen különleges hangulatú darabbal rukkolt ki.(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)
Nemes Jeles László filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.
(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)
Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és munkatársaira.
Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)Maggie
Schwarzenegger ebben a zombiapokalipszis drámában/horrorban egy apát alakít, akinek lánya (Abigail Breslin) megfertőződött, és a szeme láttára változik lassan, de biztosan kannibál élőhalottá.bungle | 2015.06.22. 09:19:35Ez nem letöltős oldal.TIE Fighter - 7 perces rajongói animációs film, ami 4 évig készült
Szerintem a zene nem passzol hozzá, történet sincs igazán (ha ilyen tehetségem lenne a rajzoláshoz, biztos valami ötletes sztoriban gondolkodnék), de a látvány rendben van. :)Pixels (2015 július)
Egy 2010-es animációs rövidvilm alapján készült a Pixels, melyben egy félreértés következtében arcade játékok szereplőit küldi egy idegen faj a Földre, elpusztítani azt.
Bár a szereplőgárda tagjait leginkább alpári vígjátékokból ismerhetjük, a Chris Columbus által rendezett film valószínűleg a könnyedebb humort képviseli majd.Valentine
A fantasztikus négyes (2015. augusztus 7.)
Az erő krónikájával hírnevet szerző Josh Trank rendezésében érkező A fantasztikus négyes reboot nyáron kerkül a magyar mozikba, melyben bátor változtatásokat eszközöltek főhősök eredettörténet illetően. A forgalmazó bizalma azonban rendíthetetlen, már be is jelentette a 2017-es folytatást.