The External World
Nem tudom, hogy a szürrealitás, vagy a betegség nagyobb ebben a videóban, de az biztos, hogy mindkettő megtalálható benne bőséggel. Gyengébb lelkületűeknek talán felkavaró lehet. :) Mindenesetre, hogy az "izé" (jobban mondva a WTF?!?!) fogalmát definiálja, az biztos. :DThe Eagle - A sas
Egy ókori, római hadvezér légiójával, és a sokat érő aranyból készült sas szimbólummal együtt felszívódott. A már felnőtt fia, hogy a családja becsületét helyre állítsa, a sas keresésére indul. Kísérője csak a szolgája lesz, ám kalandjaik során a rengeteg megpróbáltatás mellett egy titokra is fény derül a szolgáról. Végül pedig kénytelenek lesznek a kor legjobb harcosával is megküzdeni.
Külön érdekesség, hogy ezt is Magyarországon forgatták, és sok kisebb szerepben magyar színészek tűnnek fel. Igaz ettől még nem kerül fel a feltétlenül nézendő filmek listájára, de a történet, és a látványos akciók már sokkal inkább segítenek ezen.A fekete mamba
Azt vágom, hogy a reklámokat senki nem szereti, meg nem sűrűn szoktak kikerülni, de a Nike legújabb ajánlóját inkább lehet nevezni rövidfilmnek. Különösen csábító lehet, hogy Robert Rodriguez rendezte, és a főszereplő Kobe Bryant mellett feltűnik Danny Trejo és Bruce Willis is. Itt egy magyar nyelvű cikk , ahol egy kis háttérinfó mellett, még David Fincher és Guy Ritchie kisfilmjét is belinkelték.kovacslacka | 2011.04.02. 09:49:04Van itt még néhány reklám, amiket elismert filmrendezők dirigáltak:
http://www.empireonline.com/features/amazing-adverts-from-amazing-directors/p1
Hanna
Hanna egy ex-CIA ügynök lánya, akit elfog a hivatal, hogy rajta keresztül apuka nyomára bukkanjanak. Arra azért nem számítottak, hogy a lány is ki van képezve szorult helyzetek megoldására. Bizonyítéknak itt egy magyar feliratos részlet, és egy előzetes. Elég izgalmasnak és pörgősnek tűnik, áprilisban megtudhatjuk, hogy tényleg az-e. A főbb szerepekben Saoirse Ronan, Eric Bana és Cate Blanchett látható, míg a rendező Joe Wright (Vágy és vezeklés, Büszkeség és balítélet).Küsz II
Egy kiváló, új magyar horror filmtrilógia elsőként megjelenő, második részének trailere.
Végre valami, jó minőségben!
(Én nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez komoly, vagy valami házilag készített poén. Már csak azért sem mert nem találtam róla semmilyen infót. Mindenesetre szerzett nekem pár boldog percet. Érdemes megnézni. Erunder)kasy | 2012.01.10. 18:27:51Ha Andy Vajna ad nekik pénzt (jobban szólva támogatást) akkor nyáron forgatnak. Ha nem, akkor egy előzetes marad az egész.
- Véget ért a Berlinale többek között a Tarr Béla sikerével. Pár éve egy másik magyar, Cakó Ferenc nyerte az Arany Medvét ezzel a zseniális homokanimációjával, a Hamuval.
Apollo 18
Oka volt, hogy nem mentünk vissza a Holdra.
Az Apollo-program eredetileg 20 küldetésből állt volna, de a 17. után leállították. Az összeesküvés-elméletek rajongói szerint, azért, mert az utolsó úton olyan dolgot fedeztek fel, amiről álmodni sem mertünk volna. Az űrhajón lévő fedélzeti-, és kézikamerák felvételei most kiszivárogtak, így megtudhatjuk, hogy mi történt valójában.
A film hivatalos oldalán szinte semmi nincs, még a trailert is csak linkelték.MADve | 2011.02.21. 10:15:03a "there's a reason we've never gone back to the Moon."-ra csak annyi válaszom volna, hogy "yeah, the experts at NASA have noticed the approach of the economical crisis..." vagy csak "yeah, the experts at the NASA have realized that there's nothing on the Moon's surface but cold and dust and that they have already collected a huge load of moonrocks..."
a trailer még nem volna szar, csak a koncepciót nem értem, mert a Hold nem épp a legideálisabb környezet bármilyen nemű életforma kialakulására, illetve puszta életben maradására, és most eléggé diplomatikus voltam... ennél még az Iron Sky is jobb megközelítése a Hold "sötét oldalának" :DDDD
No Strings Attached - Csak szexre kellesz
Nem hiszem el, hogy ez még nem volt! (Egyébként bárki, aki regisztrált küldjön nyugodtan, mindenféle neki tetsző filmről posztot!)
A cím, már sejteti is az alapkoncepciót. Két jóbarát, (a trendeket figyelmen kívül hagyva külön neműek. :)) egy rakat pia, és meg is van a baj. Már ha baj az ha lefekszünk egy barátunkkal. Innen meg jön minden férfi álma. A szex jó volt, de barátok vagyunk, ergo folytassuk tovább, de minden kötöttség nélkül. Illetve egy azért van. Nincs szerelem. (Na persze, mekkora klisé már!)BullFrog | 2011.02.17. 20:04:07Azért ne ragadtasd el magad :D Ha uew boll rendezné, nem lenne benne Portman.
A 639. baba
A Kapa-Pepe párosból ezúttal az utóbbit láthatjuk egy nagyon kreatív, rövid sci-fiben. Az elidegenedett jövőben játszódó film magányos hőse (Scherer Péter) különös érzéki kapcsolatba kerül egy babával, ami szemet szúr a mindent, és mindenkit figyelő hivatalnak. A 639. baba című film versenyben volt a világ legrangosabb rövidfilmfesztiválján, Clermont-Ferrand-ban, majd sorra nyerte a különböző díjakat.mandyedi | 2011.02.17. 11:50:081-2 hangeffekt a Starcraft-ra emlékeztetett. :D
11-11-11
A film azon a hiedelmen alapszik, hogy 2011. november 11.-én megnyílik a menny 11. kapuja, egy természetfeletti lény lép át rajta, és hozza a pusztulást. Tehát egy újabb világvége sztori, amivel nincs is különösebb baj, de elvileg nem a pokolból szoktak az ilyen szörnyű lények jönni?!
A filmet Darren Lynn Bousman (Fűrész 2,3,4) rendezi, a szerepeket pedig csupa ismeretlen arc játsza. (Na jó, Michael Landest már láttuk a Végső állomás 2-ben.)
A bemutató (bármilyen hihetetlen) 2011.11.11.-én lesz. A honlapjuk még fejlesztésre szorul.balint23h | 2011.11.10. 10:41:17Aznap jön ki a Skyrim, ennyi fog történni.
Cigigyújtós jelenetnél IDDQD kód a háttérben.
Hallal püföli a zongorázó fiút: http://www.youtube.com/watch?v=IhJQp-q1Y1s