Valentine
A fantasztikus négyes (2015. augusztus 7.)
Az erő krónikájával hírnevet szerző Josh Trank rendezésében érkező A fantasztikus négyes reboot nyáron kerkül a magyar mozikba, melyben bátor változtatásokat eszközöltek főhősök eredettörténet illetően. A forgalmazó bizalma azonban rendíthetetlen, már be is jelentette a 2017-es folytatást.The Lazarus Effect
A film főszereplői orvostanhallgatók, akik azzal kísérleteznek, hogy meghalt állatokat keltenek életre egy általuk kikotyvasztott szérummal. Olivia Wilde egy halálból visszatért nőt alakít, aki egyre furcsábban viselkedik, és ezzel a frászt hozza a társaira.Mad Max: Fury Road
A vérrel és tűzzel borított világban két lázadó van csupán, akik képesek lehetnek rendet tenni a káoszban: Max (Tom Hardy), egy szűkszavú ember, aki helyett a tettei beszélnek, és családja halálát követően a békét keresi, és Furiosa (Charlize Theron), egy nő, aki keresztül akar vágni a sivatagon, hogy visszajusson szülőhelyére.Vice
A gazdagok számára kialakítottak egy olyan helyet, ahol szintetikus robotok állnak az ügyfelek szolgálataira. A pénzemberek itt élhetik ki magukat, legsötétebb vágyaikat, fantáziájukat valósíthatják meg. Ráadásul az androidok memóriáját minden este törlik, ezáltal csak a kliensek emlékezhetnek arra, hogy mit csináltak. Azonban az egyik szerkezet meghibásodik, ami annyit takar, hogy emlékei megmaradnak. Elborzad az átélt szörnyűségektől, majd végül úgy dönt, hogy bosszút áll a létesítmény tulaján.bungle | 2014.12.10. 22:08:45Még pár év és átveszi az óceán szerepét.Vad Magyarország - A vizek birodalma
Megtekinthető online, HD minőségben töltötte fel az alkotó, Török Zoltán.Ravennë | 2014.12.03. 21:14:55Juhuuuuuuuu!!! Bár már láttam párszor, anno moziban is... :P :)
Chappie
Itt a District 9-t rendező Neill Blomkamp 3. sci-fijének (a 2.-at, az Elysium-ot inkább hagyjuk) első előzetese.
Tartalom: Minden gyerek hatalmas ígérettel érkezik a világra, és ez nincs máshogy Chappie esetében sem: tehetséges és különleges, egy igaz csoda. És mint minden gyermek, Chappie is a környezet befolyása alá kerül, a jó és rossz dolgok egyaránt egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy megtalálja saját útját a világban, és a maga urává váljon. Egyvalamiben azonban Chappie más, mint a többiek: ő egy robot. Az első, aki képes rá, hogy önállóan gondolkodjon, és érezzen. Az ő élete, a története pedig örökre megváltoztatja az emberek és robotok kapcsolatát...
A filmet 2015. március 5-én mutatják be az amerikai mozik.bungle | 2015.05.14. 11:06:48Chappie_2015_720p_WEB-DL_AAC2_0_H_264-PLAYNOW ;)
Hatoslottó paródia (a rajzfilm)
Első saját készítésű rajzfilmemet láthatod, mely kb. 4 hónap alatt készült el.
Nyugodtan tessék a mondatok mögöttes tartalmát is észrevenni! :-)
Bizony, erős társadalomkritikai elemeket is tartalmaz! :-DCold in July
Egy végig izgalmas krimi, teli fordulatokkal, humorral fűszerezve. A stílusa miatt mindenképp kiemelkedő mozi a krimi/dráma stílusban.bungle | 2014.11.04. 15:16:54Ez a Dexter hogy megváltozott! ;)
Autómata
2044-ben Jacq Vaucan (Antonio Banderas), a ROC robotvállalat biztosítási ügynöke rendszeresen vizsgál ki robotmanipulációs ügyeket. Az egyik vizsgálat közben valami olyasmire döbben rá, amelynek mélyreható következményei lesznek az egész emberiség jövőjére.
Vajon miért Isaac Asimov Robottörténetei ugranak be elsőre? :D Na mindegy, ma meglessük, úgysincs jobb a tévében. ;)