The Dark Knight Rises
Christopher Nolan Batman-trilógiájának záródarabja. Az előző rész bődületes sikere után (több mint 1 milliárd dollár bevétel világszerte) igen valószínű, hogy ez sem fogja hidegen hagyni a népet, különösen, ha tudjuk, hogy az első két rész minőségileg is rendkívüli volt. Batmannek ezúttal Bane-nel kell megküzdenie, akit elmegyógyintézetben kezeltek. Kísérleteket hajtottak rajta végre, melynek során hatalmas testi erő birtokába jutott (és cseppet inteligensebb is, mint a Batman & Robin-ban szereplő zombi), így igen kemény ellenfél lehet. Feltűnik továbbá Macskanő, aki szerezhet hősünknek egy-két kellemes-kellemetlen meglepetést. A korábbi filmek szereposztása sem volt gyenge, a harmadik részben olyan új arcok tűnnek majd fel, mint Tom Hardy, Anne Hathaway, Marion Cotillard, Joseph-Gordon Levitt.
A bemutató csak jövő nyáron lesz, máris reklámozzák. A teaserből ugyan semmi sem derül ki, de arra tökéletesen megfelel, amire készítették. Felcsigázták az érdeklődésünket.A dolog (The Thing)
1982-ben mutatták be minden idők egyik legjobb feldolgozását, John Carpenter A dolog (egyes helyeken A valami) című filmjét. Ennek a filmnek is ugyanez a címe, de lényegében előzmény lesz. Megtudhatjuk, hogy honnan került ide a lény, ami kiírtotta a sarkvidéki kutatóállomás lakóit, valamint, hogy hogyan jutott el a Kurt Russell féle film helyszínére. Várjuk szeretettel a magyar mozikban is. (Októberre ideér.)Tooni | 2011.10.04. 17:52:52Tök jó, lenne ha menne nekem is... Ha más is így járt:
Trailer http://www.youtube.com/watch?v=Txjm94GnrPA&feature=related
The Thing Escapes From A Block Of Ice http://youtu.be/z9A7cSVO2AU
Sherlock Holmes: A game of shadow( Sherlock Holmes: Árnyjáték)
Története egyelőre nem került nyilvánosságra, annyi bizonyos csupán, hogy Holmes detektív (Downey Jr.) és segítőtársa, Dr. Watson (Law) ellenfele ezúttal a zseniális bűnöző, Moriarty Professzor lesz (Harris).
Magyar bemutató: 2012. január.
Szinkronos előzetes:
Folytatódik a Dallas, itt az előzetes.
Vajon az új sorozattal folytatódhat a klasszikus ivós játék is? ;)
(Akik nem emlékeznek, ez volt az első "interaktív" tévéműsor: mikor a szereplők közül valaki legurított egy whiskyt, a játékban résztvevőknek is innia kellett valami töményet, hogy a képernyőn keresztül koccintson a Ewingokkal. :))winampista | 2011.07.12. 18:14:34majd ha látom, hogy egy szauszforki sznob kerti partin egy részeg Ewing valakit a medencébe hagyít, no onnantól nézni fogom (vajon ebben is annyit fognak vedelni mint a disznó?)!
The Three Musketeers (A három muskétás 3D)
Alexandre Dumas regényét veszi alapul a film, amelyben a három muskétást ismerhetjük meg, akik megszeretnék védeni országukat egy háborútól. A főbb szerepekben feltűnik majd Logan Lerman, Orlando Bloom, Milla Jovovich, Christoph Waltz, Matthew MacFadyen, Luke Evans és Ray Stevenson. A premier októberb 21-én várható, és az előzetes alapján nem is lesz rossz az újragondolt változat.
zeiksz | 2011.07.15. 09:49:31Újabb rókabőr.. :)
E.T.-X
A klasszikus film fiktív folytatásához készített előzetes, melyben rengeteg E.T. érkezik hozzánk, hogy leigázzaaz emberiséget.destiny13 | 2011.06.04. 12:30:10Mega Shark & Giant Octopus vs. E.T.? :D
Végső állomás 5 (Final destination 5)
Ezt is lehet még tovább húzni. Nem baj az, csak legyenek benne fincsi dolgok. Az egyre gyengébb minőségű sorozat legújabb darabjában egy hídon történik a katasztrófa, de néhány ember túléli, hála egy "jövőbelátó képességekkel" megáldott aggódó tininek. De mint azt az előző részekből már tudjuk, hogy a halált nem lehet ám csak úgy kijátszani. Mint azt az előzetes is bizonyítja, most is sikerült elég kreatívan megoldani ezt a meghalok-nem halok kérdést. Reménykedjünk, hogy a készítőknél az első két rész volt a mérce, akkor nem lesz gond.
Augusztusban lehet keresni a mozikban (akár 3D-ben is).
Szinkronos előzetes.kovacslacka | 2011.09.03. 07:44:4320 legjobb haláleset a sorozatból: http://www.totalfilm.com/features/20-best-final-destination-kills
Akit érdekel a téma, annak tetszeni fog... :)
Pár éve megjelent egy rövid film a Mortal Kombat újragondolásáról Rebirth néven, majd az új Mortal Kombat játék megjelenése előtt úgy döntöttek, hogy készítenek belőle egy mini-web-sorozatot Legacy néven, minden héten megjelenik egy új rész, a héten a másodiknál járnak: első rész, második rész
Elvileg egy egész estés film is várható 2013raHoPpY | 2011.04.26. 14:13:29Nekem bejött! :D Nézni fogom thx!
Rise of the Planet of the Apes
A majmok bolygója előzményekért kiált, Íme. Mint azt már tudjuk a régebbi filmekből, a majmok uralkodnak a bolygón, az emberek kénytelenek bújkálni előlük. Azt, hogy mi vezetett ehhez, megtudhatjuk ebből a filmből. A rövid változat szerint néhány tudós (James Francoval az élen) génmanipulációval szuperokos majmokat "alkotott", akik bizony nem tűrik a bezártságot, ezért gyorsan leigázzák az emberiséget. Amerikai mozibemutató: Augusztus 5, a magyar is kb. akkor.
Jah és trailerből megtudhatunk még egy nagyon fontos dolgot, a spec-effekteket a WETA csinálta. Ők dolgoztak az Avataron is. Akit eddig nem érdekelt a film, eme információ után biztos fog. -.-Adambaum | 2011.04.24. 21:24:30kell valami Tim Burton verziója után.de úgy érzem ez nem lesz csalódás.
Green Lantern - Zöld lámpás
Az univerzum végtelen és titokzatos, ám vannak néhányan, akik jól kiismerik magukat benne, és pontosan tudják, ki jó, ki rossz: ők a Zöld Lámpás harcosai, akik a világegyetem nyugalmáért felelnek - mindegyikük egy olyan gyűrűt hord, ami különleges képességeket biztosít neki. Amikor új, minden eddiginél hatalmasabb ellenség kel fel a béke ellen, kénytelenek - most először - egy földi embert is bevenni a csapatba. És attól kezdve a világ sorsa egy nagyszájú, vagány berepülőpilóta kezébe kerül. Hal (Ryan Reynolds) kisgyerek kora óta kerüli a felelősséget és keresi a veszélyt: most kénytelen megtanulni, hogy újonnan kapott, végtelen erejét a jó ügy oldalán használja. Ő és régi haverja, Carol (Blake Lively) szívesen veti bele magát bármilyen küzdelembe: de ez a mostani nagyobb mindennél, amit földi szem valaha látott.
Négy perces részlet magyar felirattal
Magyar premier: 2011. augusztus 11.
http://www.totalfilm.com/features/100-greatest-batman-moments-of-all-time