Isteni műszak
Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.
Duplakritika: Sokkot kaptunk egy magyar filmtőlA legszexisebb filmsztárok 2013-ban.
(Az Empire olvasói szerint.)Repülősó ;)
Machete gyilkol (Machete kills)
Danny Trejo, Mel Gibson, Michelle Rodriguez, Lady Gaga, Carlos Estevez, Alexa Vega, Jessica Alba, Sofia Vergara, Antonio Banderas, Cuba Gooding Jr., William Sadler, Vanessa Hudgens, Demian Bichir
Én asszem nem is mondok többet, a cím és a névsor pont elég!
Hivatalos oldalRobotzsaru (RoboCop)
A nem túl távoli jövőben a bűnözés és az erőszak minden formája fellelhető, amivel a hatóságok nem tudják és/vagy nem akarják felvenni a harcot. Erre jelenthet megoldást az OmniCorp nevű cég új fejlesztése. Alex Murphy rendőr-nyomozó szétroncsolódótt testének megmaradt részét egy gépbe építík, így létrehozva Detroit mocskának rémálmát, a Robotzsarut. Az előzetes nagyjából rendben van, de engem nem igazán győzött meg, hogy szükségünk van erre a filmre. Elvégre az eredeti is még csak 17 éves. Ettől függetlenül várós. Lesz amúgy benne sok-sok lövöldözés, meg robbanás, benyalt sérójú Samuel Jackson. Továbbá Michael Keaton, Gary Oldman és Abbie Cornish is megmutatja magát. Michael Knight emberré mutálódott robotbarátját pedig Joel Kinnaman formálja meg.
2014 februárjában kell keresni a mozikban.Születés, élet, halál a mozivásznon
- Nem csak egy, de nagyon sok dokumentumfilmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani a Superiorhistory csatornán, köztük olyan csemegéket, amelyek nem csak ritkaságszámba mennek, de egy másik tévécsatornán sem látható igazi kuriózumok, mint pl. nukleáris támaszpontok építése Grönlandon vagy az Antarktiszon, üzemeltetési útmutatók második világháborús repülőgépekhez, hadihajók, tengeralattjárók felépítése, tengeri hadviselés stratégiái, stb.
ETERNA - összeállított látványos akciójelenetek
All Is Lost
Valahol az Indiai-óceán végtelen vizén egy egyszemélyes hajóban arra ébred főhősünk (Robert Redford), hogy hajójába betört a víz. Rádiója tönkremegy, segélykérését senki sem hallja, végül pedig süllyedő hajóját is kénytelen elhagyni. Mentőcsonakjában reményvesztetten küzd az életéért, de vajon túlélheti ezt a kalandot?bungle | 2014.01.04. 22:28:17Spoiler:
túl.
(Aki még nem látta, annak spóroltam most 100 percet).
Eljövetel
(2013 - független, magyar, természetfeletti horrorfilm, 20 perc)Egy fiatal pár, Norbi és Niki, megérdemelt pihenését tölti közös barátjuk nyaralójában. Azonban nyugalmukat rémisztő események zavarják meg. Rövidesen rájönnek, hogy az épület valami sötét titkot rejt, mely jobb lett volna, ha örökre elfeledve marad.
Eljön a nap, mikor minden megváltozik!Tooni | 2013.07.28. 15:55:51És a címe legyen Elmenetel :D
https://www.youtube.com/watch?v=NoHOGe89OEk