One Eyed Monster
Egy felnőtt film stábjának, akik egy hóviharban rekedtek, össze kell fogniuk egy rejtélyes és halálos idegen ellen, aki (ami) félelmetesebb, mint az Alien és csúnyább, mint E.T.
A film hivatalos honlapja itt.
A "főszereplőről"
Imdb | Még több poszter a filmről itt.1nessa | 2009.10.17. 13:15:32Ha-ha-ha...:D Kepzeld nem.:P Dvd-rol neztem ...More Than a Game
Harpers Island
A Harper's Island egy újonnan indult sorozat az amerikai CBS csatornán. A története hasonlít Agatha Christie, a Tíz kicsi néger c. könyvéhez. Sokak számára a Lost-hoz is hasonlítható,ugyanis a történet középpontjában egy sziget áll, melyet nem lehet (?) ill. nehéz elhagyni. Azonban ez kevésbé misztikus,sokkal inkább horrorisztikus, drámai sorozat. Én személy szerint eddig az első részt láttam csak, nagy Lost-fan révén maga a sziget, illetve a promo videó megnézése után vitt rá a lélek. Egy rész után konklúziót nehéz levonni magából a történetből, mindenesetre annyi biztos, hogy folytatni fogom. Hamarosan nálunk, a tv2-n is látható lesz a sorozat, aki eme bevezető, illetve a videók alapján mutat egy kis érdeklődést a sorozat iránt, az szerintem ne hagyja ki.
Promóció | Előzetes | ImdbA szólista (The Soloist)
Hazai premier: 2009. október.
Steve Lopez újságíró egy nap felfedezi Nathaniel Anthony Ayerst, az egykori komolyzenei őstehetséget, amint hajléktalanként Los Angeles utcáin hegedül. Lopez megpróbál segíteni a hánytatott sorsú férfinak, hogy visszataláljon a társadalomba, és eközben olyan különleges barátság szövődik köztük, amely mindkettőjük életét megváltoztatja.
Imdb | magyar feliratos előzetesMinden idők legfontosabb filmjei.
sounman | 2009.04.24. 21:01:13az a dínos film óriási
Eyeborgs
A Megfigyelési Szabadság törvényének bevezetése óta az addig önálló magán és állami biztonsági kamerák nagy tömegét egész Amerikában egyesítve létrejött az Optikai Védelmi Hírszerző Hálózat - Optical Defense Intelligence Network = ODIN -, és a Honvédelmi Minisztérium bevezeti legújabb fegyverét a terrorizmus elleni háborúban - az eyeborgokat.
Gunner (Adrian Paul), a minisztérium egyik ügynöke leleplez egy, az elnök meggyilkolására irányuló tervet. De nyomozását kegyetlen gyilkosságok és balesetek nehezítik. Amikor a nagyhatalmú Eyeborg biztonsági felügyeleti rendszer után kezd nyomozni, úgy érzi, hogy egy ismeretlen ellenség ellenőrzi lépéseit. Hamarosan rájön az igazságra, hogy ODIN van az egész hátterében, és most már magát és az elnököt is egy olyan rendszertől kell megvédenie, mely bárhova követheti és bárhol megölheti őt.
Egy másik, a honlapon nem szereplő előzetes | Imdbsounman | 2009.04.21. 20:20:57na most kaptok mokaficekok!!!
Príma primavéra
Magyar-Bolgár-Angol-Holland Koprodukció
Hazai premier: 2009. április 16.
Gábort - a középkorú, ám gyermeki ártatlansággal és naivitással élő “kisfiát” - anyu kétségbeesetten készíti fel arra az időre, amikor ő már nem lesz. Anyu egy bankrablás során meghal, és Gábor a gyilkosság vétlen tettestársával, a nevelőotthonban felnőtt huszonéves Jolival menekülni kényszerül. Egy ajándékul szánt csillárral felszerelkezve útnak indulnak a nagymama búvóhelynek kiszemelt szerbiai háza felé. Ám a ház romokban, hiszen a nagymama csak Gábor képzeletében és rajzaiban élt. A falu zsidótemetőjében ráakadnak Feri bácsira, akiben Gábor a nagymamánál töltött gyermeknyarak felnőtt barátját ismeri fel. Az ő segítségével és a megsemmisítésükre törő rablóval a sarkukban megkezdődik életre szóló kalandjuk, amely során mindketten felnőnek, és ki-ki békét köthet a világgal és önmagával.
Előzetes | ImdbÍme a tökéletes első randis film.
Nász-ajánlat (The Prosposal)
Hazai premier: várhatóan 2009. szeptember.
Margaret Tate (Sandra Bullock) Kanadában született, és szép karriert futott be az Egyesült Államokban, kiállhatatlan, karizmatikus főnökként tölti munkaidejét egy multicégnél. Most azonban a bevándorlási hivatal ki akarja őt utasítani az országból, így csak egy dolgot tehet: hozzámegy beosztottjához (Ryan Reynolds), akivel nem mellesleg kölcsönösen utálják egymást.
ImdbBalázs | 2009.07.24. 01:51:24tetszett:)
Kutyaszálló (Hotel for Dogs)
Amikor az energikus testvérpár, Andi (Emma Roberts) és Bruce (Jake T. Austin) egy olyan nevelőotthonban találják magukat, ahová szigorúan nem lehet állatokat vinni, Andinak a villámgyors észjárását kell latba vetnie, hogy otthont találjanak kutyájuknak, Pénteknek.
Noha együttérző nevelőjük, Bernie (Don Cheadle) figyelmezteti őket, hogy kerüljék a bajt, a srácok rábukkannak egy elhagyott hotelre, és elkezdik átalakítani, hogy tökéletes lakhelyet készítsenek Pénteknek és a város összes kóbor kutyájának. Ezzel viszont azt kockáztatják, hogy szétválasztják őket egymástól, ha lebuknak. A két kölyök pillanatok alatt valami varázslatosat alkot a hotelből: otthont a kutyáknak és saját maguknak is.
(Tudom gáz, nagyon gáz, de hát kell valami a gyerekeknek is. Egyébként meg jó kis vasárnap délutános családi matiné. :))
Imdb | Szinkronizált magyar nyelvű előzetesMadarinfluenza | 2009.04.18. 20:18:13Én nem szeretem a kutyás filmeket. (Gondolok itt olyanokra mint pl.: Beethoven)
Újabb "Minden idők 100 legszexisebb filmsztárja" lista, ezúttal az Empire jóvoltából.
kovacslacka | 2012.02.08. 17:55:50Legszexisebbek a 80-as évekből: http://www.totalfilm.com/features/50-sexiest-80s-movie-stars