D-War
Egy koreai legenda szerint minden ötszáz évben az égiek kitüntetnek egy kígyót (azaz egy Imoogit) jócselekedeteiért, s átváltoztatják mennyei sárkánnyá, akinek az a feladata, hogy a Földön megtaláljon egy nagyhatalmú medált mielőtt a gonosz sárkány rá nem akad.
A történet az ősi Koreában kezdődik, ahol születik egy leánygyermek, Narin, kinek vállán egy sárkány alakú tetoválást lehet tisztán kivenni. Ő a kiválasztott, aki magában hordozza a medált. A rá ügyelő szerzetes kiképez egy fiatal fiút, Haramot, hogy óvja meg a lányt, és gondoskodjon róla, hogy az általa hordozott hatalom ne kerüljön rossz kézbe. A két fiatal természetesen egymásba szeret, ám harcuk tragédiával végződik, a gonosz elől menekülve egy szakadékba vetik magukat, s így az Imooginak várni kell, hogy a medál újra feltűnjön.
IMDBmadMate | 2009.07.31. 15:42:19egyszerűen minősíthetetlen. 20 percig bírja egy átlag-ember.Seventeen Again (Megint 17) Kamasz korában még mindenkiben bujkál egy Nobel-díj lehetősége, vagy legalább egy sportkarrier, de minimum egy szerető család. Mike (Matthew Perry) gimis korában azt hitte, minden szuper lesz körülötte. De a kosárlabda-sikereinek köszönhető egyetemi ösztöndíjról lemondott szerelme kedvéért, fiatalon családot alapított – és most egy haverjánál húzza meg magát, a munkahelyén alig vesznek róla tudomást, de még az is jobb, mint amikor kamaszgyerekeivel találkozik. Rajta már csak a csoda segíthet.
Hát jön is a csoda, csak nem biztos, hogy segít. Mike hirtelen újra 17 évessé változik (Zac Efron), és újra beiratkozik a suliba. Kénytelen minden fontos iskolai tárgyat újratanulni: hogyan öltözzünk lazán, hogy dumáljunk a csajokkal, milyen cuccok a menők… és el kell viselnie, hogy egy osztályba kerül a saját gyerekeivel. Lehet, hogy helyrehoz pár régi hibát, de helyettük elkövet néhány újat.
Előzetes | A forgatásról | IMDBChamy | 2009.06.03. 00:44:20Megnéztem. Ez nagyon jó! :D
New in Town (Miért éppen Minnesota?)
Lucy (Renee Zellweger) előkelő Miami-i életvitelhez szokott. Tanácsadóként dolgozik és legújabb feladata, hogy a semmi közepén lévő Minnesota-i kisvárosba küldik, hogy az ottani erőmű újrafejlesztési munkálatait felügyelje. A helyiek hűvös fogadtatása, a jeges utak és a dermesztő időjárás ellenére a kisváros bája idővel magával ragadja hősnőnket és a közösség is befogadja végül. Amikor arra utasítják, hogy bezárja az erőművet és ezzel az ott élőket munkanélkülivé tegye, arra kényszerül, hogy újragondolja céljait és azt, hogy mi az igazán fontos az életben...közben persze a szerelem is beszövi hálóját...
Hazai premier: 2009. április 23.
Imdb | magyar feliratos előzetesA pankrátor (The Wrestler) Wikipédia
"Színész és szerep ritka egymásra találása" News Week David Ansen
Randy "Ram" Robinson egy kiégett pankrátor a kilencvenes évekből, aki kénytelen abbahagyni a versenyzést, mert egyik mérkőzése után szívrohamot kap. Így teljes munkaidőben vállal állást egy vegyeskereskedésben. Éjszakánként sztriptízbárba jár, ahol megismerkedik az egyik táncosnővel, Cassidyvel, közöttük gyengéd érzelmek szövődnek. Van egy lánya is, akivel a kapcsolata nem tökéletes, s az újra egymásra találás egy átmulatott éjszaka miatt nem következik be. Randy végképp csalódik, s Cassidy, ill. a doktorai tanácsa ellenére újra a porondra lép régi riválisa, The Ayatollah ellen...
Imdb | magyar feliratos előzetes
Seholország (Imagine That [Nowhereland])
hazai premier időpontja: 2009. októberEddie Murphy Nowhereland című filmben egy hétéves kislány, Olivia apját játssza. A kislány szerepére úgynevezett open castinggal kerestek színésznőpalántát, azaz bárki jelentkezhetett, aki kedvet érzett hozzá. A szerepet végül Yara Shahidi kapta meg, aki természetes bájával üde színfolt a profi színészek között.
Murphy egy leszállóágba érkezett üzletembert alakít, akinek a feje fölött előbb-utóbb összecsapnak a hullámok. Kislánya, Olivia azonban a segítségére siet: elviszi apját az általa kitalált seholországba, ahol a mesebeli lények megoldást találnak a férfi minden problémájára. A sztori alapján a jövő nyári film meglehetősen hasonlít A boldogság nyomában című mozihoz, úgy látszik most a komikus beindítja a gyermekem-ad-erőt-ahhoz-hogy-újra-talpraálljak franchise-t.
magyar nyelvű előzetes | ImdbState of Play (A dolgok állása)
Az angol minisorozat remake-jében Russell Crowe oknyomozó újságírót alakít, aki egy fiatal nő meggyilkolásának körülményeit próbálja feltárni. A lány egy befolyásos politikusnak - Ben Affleck - dolgozott, akit az újságíró régről ismer, ezért nyomozása során erkölcsi és szakmai elvei egy idő után komoly összeütközésbe kerülnek.
Imdb | Cikk a hír.izén | Előzetesguti73 | 2009.04.06. 19:24:29Ennyire szar fordítást!!!!!!!!
A film biztos jobb!!!
Zack and Miri Make a Porno (Kevin Smith újabb agymenése)
A két ezeréves barát, a szobatárs Zack és Miri igencsak nehéz időket él át, ugyanis adóssághegyek tornyosulnak föléjük. Amikor kikapcsolják az áramot és még a vizet is elzárják náluk, különös mentőötletük támad a gyors pénzszerzésre: a barátaik segítségére is számítva, pornófilmet forgatnak. Előtte azonban esküt fogadnak, hogy a szex semmiképp sem fogja megrontani a barátságukat. Ám ahogy elkezdődik a forgatás, a két barát közötti üzleti megállapodás és plátói barátság valami sokkal többé változik át.
Előzetes | ImdbSissi | 2009.12.05. 21:00:35Én most néztem meg, de nekem nem tetszett.
Pedig a Jay és néma Bob bejött.
Előzetes
Ez egy újabb amcsi tinivígjáték, ne várjunk tőle sokat, csak arra hivatott, hogy 90 percre kikapcsoljunk. Egyébként rendkívül vicces és szórakoztató a saját maga módján (akinek a Cool Túra, vagy az Amerikai Pite filmek nem jöttek be, annak ez se fog). Külön figyelmet érdemes fordítani azokra a videókra a filmben, amik a netre felkerültek. Azokat sajnos nem találtam meg. Aki rájuk bukkanna, az igazán beküldhetné.Erunder | 2009.03.19. 22:33:48Hát igen. Vannak olyanok amik fel se tűnnek pedig eléggé szemet szúróak.
És igen van benne helyesírás javító de ez a sz*r nem terjed ki a poszt küldésnél v hozzáadásnál a szöveg írásra csak a komment írásra. Viszont ott a komment szót mindig alá húzza. :D
És ígérem oda fogok figyelni (nem mintha eddig nem figyeltem volna oda) de ez még nem jelenti azt h nem lesznek "újjab" helyesírási hibáim. :D
JSF (Jeux Sans Frontieres) (Játék határok nélkül)
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de emlékeztek erre még? XD Nem? Akkor egy kis memóriafrissités... :)
Egész családokat ültetett le a tévé elé, s mindenki ökölbeszorított kézzel szurkolt a magyaroknak, és ha esetleg megnyertünk egy fordulót, mindenki felállva ujjongott. :D
Kis visszaemlékezés
Eredmények
Leírás
FórumIzzie | 2009.03.21. 16:26:58Hogy imádtam. Mostanában szokott eszembe jutni rengetegszer. Nincs meg valakinek véletlenül?? :DDD Olyan jó lenne megnézni újra őket. Rengeteget felvetünk, de már nincsenek meg... sajnos:(
- Penge trilógia:
Penge - Előzetes
Penge II - Előzetes
Penge: Szentháromság - Előzetes
Penge (Wesley Snipes) félig ember, félig vámpír. Erős és gyorsan gyógyul a sebe, tud a fényben is járni. Ő a kulcs és a kiválasztott a két faj között. Barátjával a vámpírok ellen harcol gyerekkora óta, s egy nap melléjük szegődik Karen doktornő, akinek megmentette az életét. A vérszomjas, átalakult Frost a vámpírok uralmát akarja megteremteni a Földön. A vér istenének uralma mindent megváltoztathat. De Penge felveszi vele a harcot.
A második részben a vámpírok legyőzhetetlen ellensége, Penge kénytelen szövetséget kötni a vérszívókkal, amikor egy újabb, még rémítőbb faj fenyegeti kihalással a táplálékláncban alattuk álló fajokat, vagyis mindenkit! A Sötét Tanács szövetséget ajánl a vámpírvadásznak, és ő rövid habozás után elfogadja a feladatot. Újratoborozza a régi csapatot, és együtt vetik be különleges fegyverzetüket a különleges ellenség ellen. A vérfürdő egészen idilli volt a rájuk váró harchoz képest.
A trilógia befejező részében, a sivatag mélyén a vámpír lordok életre keltik a faj ősatyját, Drakulát. Hogy megnehezítsék az ellenük harcoló félig ember-félig vámpír Penge dolgát, a vérivók rágalomhadjáratot indítanak ellene. Gyilkos szörnyetegként mutatják be, és felkeltik iránta az FBI érdeklődését. A Cumberland ügynök vezette FBI-csatlósokkal vívott küzdelem után Penge szövetséget köt az emberekből álló vámpírvadász klánnal, amelyet tanítómesterének gyönyörű lánya, Abigail illetve Hannibal King vezet. Oldalán a két rettenthetetlen ifjúval Penge az ősi ellenfél nyomába szegődik.Maccoyi | 2009.03.16. 20:26:06Ennek a posztnak a szövegkörnyezetében le kellene zárni félkővér betűt, mert most minden fékövérrel van. ;)