It's Complicated (Egyszerűen bonyolult)
Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő.
Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került.
A film szereposztásából, humorából, és alaptörténetéből arra következtetek, hogy nem az én korosztályomnak írták. Üdítő lehet végre nem fingós, böfögős poénokon röhögni, viszont az látszik, hogy a film célközönsége már nem divatból, hanem kényszerből festi a haját.
Imdb | ElőzetesA Twilight saga második része: New Moon (Újhold)
Bella majdnem tragikus végkimenetelű 18. szülinapja utána Edward Cullen és családja úgy döntenek: a lány biztonsága érdekében elhagyják Forks városát. Ahogy az összetört szívű Bella kóborol az iskola folyosóin, rájön, szerelmét csak akkor érzi igazán közel magához, amikor veszélyben van. Gyerekkori barátja, Jacob Black segítségével felújít egy régi motort, amellyel szabadon kalandozhat. A közösen eltöltött idő meglágyítja Bella megfagyott szívét, fokozatosan egyre közelebb kerül Jacob-hoz a titokzatos Quileute törzs tagjához, akinek szintén megvan a saját, féltve őrzött titka.
Amikor egy véletlen találkozás alkalmával Bella szemtől-szembe kerül korábbi ellenségével, és egy természetfeletti erőkkel bíró farkas menti meg szörnyű helyzetéből, világos lesz: Bella még mindig nagy veszélynek van kitéve. Versenyre kel az idővel, hogy megtudja a Quileute törzs titkát és a valódi okot, amiért Edward elhagyta őt. Az út végén pedig vár rá szerelme, és feltehetőleg halálos kimenetelű találkozásuk.
November.20-tól a mozikban!!! (Világpremier, tehát 19.-e éfjéltől itthon is vetítik- kasy)
Jegyek elővételben már kaphatóak.
Hivatalos websitePan's Labyrinth
(El Laberinto del Fauno)Mit talál a kislány a ház mögött? Mesebeli labirintust! :)
Három Oscar- és számtalan más neves díj nyertese, spanyolul érdemes nézni, a nyelv, a zene, a környezet együtt magával ragadó! Guillermo del Toro rendezésében.
(Imdb)Purple | 2009.11.04. 08:18:35félőset nem úgy értem, mint pl a horroroknál. én az alízon is féltem :DD mármint a mesén. ill nem is igazán félelem, inkább olyan misztikus valami. nemtom elmondani :D elvont dolgoknál van, hogy bizarr, kicsit félős, kicsit groteszk :D
V mint Vérbosszú ( V for Vendetta )
Egy magányos szabadságharcos küzdelme az elnyomó totalitárius angol kormánnyal szemben... (A Mátrix trilógiát készítő Wachowski testvérek forgatókönyve és produceri munkája)
Jó színészek, frankó képi világ, tökös főhős! ;)
gyubabos | 2009.11.11. 13:32:05Nagyon jó film, már rég láttam ilyet! 10/10
Jedi Gym
Jeremy Flynn kardvívás koreográfus és Star Wars rajongó Jedi edzőtermet nyit, ahol tanítványai a film szereplőinek bőrébe bújva meríthetnek önbizalmat és juthatnak sikerélményhez, míg meg nem ismerik az ERŐ sötét oldalát...
The Last Days of April
Egy gyönyörű nő, aki zsoldosként harcolt az iraki háborúban, miután visszatér Amerikába egy ici-picit megkattan. Hát na jó annyira nem is picit ugyanis elrabol és fogva tart és molesztál egy 14 éves fiút, mellesleg mindezt majdnem luxus körülmények közt.
Most mondhatnánk, hogy nincs is annyira rossz dolga a srácnak, csak hát c4el a nyakadban és egy kattant nővel, aki marha nagy shotgunnal mászkál a házban, és vadászik rád, ha nem mindent úgy csinálsz, ahogy azt ő akarja, ez már nem is hangzik annyira faján.
Felkavaró és tabukat döngető téma, izgalmas akciókkal nyakon öntve, és persze szexi színésznővel.
Tuti megnézem. :)Beastly
Újabb romantikus horror. Tudjátok mint a Twilight. Ez is egy regény alapján készült, csak ebbe a csajszi nem egy vámpírba szeret bele, hanem egy számomra eddig meghatározhatatlan izébe.
A film Alex Flinn (Akiről eddig nem is hallottam, és amikor megláttam a nevét azt hittem hogy férfi, egészen addig amíg rá nem találtam a honlapjára :)) ifjúsági regényén alapul. A Beastly a klasszikus Szépség és a Szörnyeteg mesét hozza, megcsavarva és egy modern manhattani gimnáziumi környezetbe átültetve.
Imdb
Előzetes még nem jött ki, csak ezt a videót lehet megtalálni a fimről.Purple | 2009.10.11. 12:54:33tipikusan irritáló felkapott szar, csupa jóképű és szupercsini szereplővel... blee gyomorforgató... mint a twilight
Tooth Fairy
Dwayne Johnson (the rock) továbbra is családi filmeket vállal, ha már az akciófilmjei (mint pl. a Doom vagy Az Amazonas kincse) nem hoztak jól pénzügyileg. Ettől függetlenül azért be kéne még vállalnia egy jó durr durr, bumm bumm alkotást, remélhetőleg azért láthatjuk még ilyen szerepben.
A Tooth Fairy filmben Johnson egy hoki játékost alakít, akinek egy hétig Fogtündérként kell tevékenykednie. Ashley Judd, Julie Andrews és Billy Crystal lesznek láthatóak a további szerepekben. Michael Lembeck rendezte a filmet, aki korábban a Télapu második és harmadik részét és a Nők transzban produkciót dirigálta. Eredetileg novemberben lett volna a bemutató, ezt azonban januárra tolták át, ami semmi jót nem jelent.
ImdbTiszta szívvel foci (Friday Night Lights)
Dillon texasi kisváros, amelynek egyetlen "nevezetessége" a helyi középiskola amerikai foci csapata, a Párducok. Az új szezon nem a legjobban indul számukra, az első meccsen lesérül a csapat legjobb játékosa, a sztár irányító. Emiatt veszélybe kerül a remélt bajnoki cím is. Az edző, Eric Taylor bízik abban, hogy talpra állnak. Ám ahhoz, hogy ezt sikerüljön, minden mást háttérbe kell szorítani. Ebből pedig számos konfliktus, nehézség adódik, úgy a játékosok, mint azok családtagjai, illetve a szurkolók körében.
SorozatJunkie (kicsit spoiler-es)
Promo 1, Promo 2
Music Trailer
Az amerikai foci alapot ad a sorozatnak, de nem kifejezetten arról szól. Az utóbbi évek legjobb dráma sorozata, nagyszerű kivitelezés.Mihail | 2009.09.23. 14:37:31Riggs meg Smash a két legjobb karakter,a sorozat is frankó. Szinkronosan viszont bűn megnézni!
Kedd hajnalban, 57 éves korában elhunyt Patrick Swayze, a Dirty Dancing és a Ghost című filmek sztárja. A világhírű színész tavaly év eleje óta harcolt a hasnyálmirigyrákkal.
kasy | 2009.09.15. 15:22:41Nem sorolnám a kedvencek közé, de elismerem mint színész természetesen, hisz igazán jó volt. Sajnálom a dolgot.
Ma akadtam erre a cikkre:
http://www.dailymail.co.uk/femail/article-1227377/Im-love-Twilight-star-Robert-Pattinson-Im-happily-married-37-year-old.html
Ebben egy 37 éves házas nő leírja, hogyan lett szerelmes RP-be (vagy RPattz-be), vagyishogy Robsessed lett!
Sajnos a cikk angolul van, de elolvasván már tudom, hogy a tinilányok miért visítanak már 2 hete a környéken... :D