LEGION
A rendező Scott Stewart, aki habár eddig nem rendezett filmet, de rengeteg film vizuális effektjéért felelős, tehát biztosak lehetünk a remek látványban.A történetről még sokat nem tudunk, de naggyából leírom: az emberiség elvesztette a hitét, ezért angyalok egy csapata leszáll a földre, hogy elhozza az apokalipszist. Az emberiség utolsó esélye egy maroknyi ember a sivatag közepén egy arkangyallal (Paul Bettany) az élen.
IMDB | WIKIsnake6 | 2009.08.13. 23:23:21miért mi legyen nála sarló és kalapács!!XDIron Man 2
Jelenetek a filmből 2008 egyik legkellemesebb filmes meglepetése volt az Iron Man. A színészként is jegyzett John Favreau (szerintem) első értékelhető filmjét rakta le az asztalra a nagy visszatérő, Robert Downey Jr. főszereplésével. A 140 millió dolláros költségvetéssel készült film eleddig közel 590 milliót hozott vissza, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy már néhány héttel az első rész premierje után bejelentették a folytatást. A rendezői székben ismételten John Favreau foglalt helyet, aki apróbb szerepben (Stark testőre és sofőrje) tűnik fel mindkét filmben. Tony Stark elegáns öltönyébe és Vasember fantasztikus páncéljába Robert Downey Jr. bújik vissza, ellenben barátja, Jim Rhodes/Warmachine szerepét a Terrence Howardnál jóval tehetségesebb Don Cheadle vette át. A visszatérők között üdvözölhetjük még a titkárnő (Pepper) szerepében Gwyneth Palthrow-t. Az Iron Man 2 megtekintése során több új karaktert is megismerhetünk. Talán a legfontosabb a SHIELD vezetője, Nick Fury, akit Samuel L. Jackson kelt életre. Az afroamerikai színész a tervek szerint nem kevesebb, mint 9 Marvel adaptációban látja majd el ezt a feladatot. Ebből azért már futja egy új villára Malibuban. A képregényben meglehetősen idős emberként ábrázolt Justin Hammer a filmben fiatal lesz, Sam Rockwell bújik a bőrébe. No de mi a helyzet a rosszfiúval? Ezúttal kettő is lesz, helyesebben egy férfi és egy nő. Az utóbbi években nagyon felkapott Scarlett Johansson alakítja a Stark bizalmába férkőző kémnőt (Black Widow), Mickey Rourke pedig Whiplash karakterét.
Az Iron Man 2 amerikai premierjére 2010 május 7-én kerül sor.
Comic-Con 2009 Footage
IMDB | A videókovacslacka | 2010.03.08. 11:23:28Új előzetes: http://videa.hu/videok/film-animacio/a-vasember-2-trailer-iron-man-mickey-rourke-OdWpGMjsVyohUgvz
Szavazás!
A Harry Potter könyvek sikerei világszinten óriási rekordokat döntöttek megjelenésük idején. A könyvek történeteire építő filmek szintén hisztérikus módon tartják rajongásban a tömegeket. Az eddig megjelent hat film közül Te melyiket tartod a legjobbnak? Szavazz, hisz minél több ember tesz így, annál valósabb képet kaphatunk.Erunder | 2009.08.11. 10:50:14Valami fazekasnak a hasított fejű kölke. :D
The Imaginarium of Doctor Parnassus
Idén láthatjuk utoljára filmszerepben a tragikusan fiatalon elhunyt ausztrál színészt. Terry Gilliam, a szépemlékű Monty Python tagja, a Brazil, és a 12 majom rendezője az év végén mutatja be legújabb filmjét, a The Imaginarium of Doctor Parnassus-t. A címszereplő Doctor Parnassus (Christopher Plummer) már ezer esztendeje éli a halhatatlanok életét, amit egy, az Ördöggel kötött egyezségnek köszönhet. Élete fonala soha nem szakad meg, ha gyermekét átadja neki, amint betöltötte tizenhatodik életévét. Parnassus doki utazó színházával, cirkuszával járja a világot. A csapat tagja a zsebmetsző Anton és a kis növésű Percy. A társulat legnagyobb száma az a mágikus tükör, aminek segítségével a nézők áttörhetik a valóság határait és bámulatos dolgoknak lehetnek szemtanúi. Nem lenne semmi gond, ha nem közeledne egy gyorsvonat sebességével a doktor lányának tizenhatodik születésnapja. Az Ördög pedig eljön, hogy behajtsa a tartozást, ahogy az a szerződésben áll.
IMDB
Ekkor bukkan fel egy rejtélyes idegen (Heath Ledger), aki a társulat többi tagjával összefog, s párhuzamos világok veszélyeivel néz szembe, csak hogy végül kiszabaduljon a lány. A The Imaginarium of Doctor Parnassus forgatása Heath Ledger halála után veszélybe került, a rendező először le akarta állítani a projektet. Később azonban beütött az isteni szikra, s Terry Gilliam arra jutott, hogy minden alkalommal, amikor új világban lép a Heath Ledger által megformált alak, akkor a környezethez hasonlóan ő is megváltozik. Így esett meg, hogy a rendező barátja (Johnny Depp) és a színész barátai (Colin Farrell és Jude Law) is beszálltak a filmbe. A három színész egyébiránt a gázsiját egy az egyben Heath Ledger kislányának ajánlotta fel, ahogyan a filmet készítői Heath Ledger emlékének dedikálták.
Hivatalos honlapErunder | 2010.02.22. 12:33:21Most már jó.
Dorian Gray
Még a cannes-i filmfesztivál idején derült ki, hogy Oliver Parker új Dorian Gray arcképe-adaptációt tervez Ben Barnes főszereplésével. A szépséges ifjút alakító Barnes mellett Colin Firth játssza a film másik főszerepét. Firth Lord Henry Wottont formálja meg, a Dorian szépségétől elbűvölt arisztokratát, aki az ifjú fejébe plántálja a hedonista életmód gondolatát és ezáltal megrontója lesz. Parker állítólag kifejezetten sötét, horrorisztikus adaptációt készít, amelybe korunk sztárkultuszának implikációit is beleszövi.
A könyv egyébként, mivel abból adaptálják, Oscar Wilde tollából származik. Elvileg mindenki ismeri a történetet, de inkább nem spoilerezem szét magam, mert vannak olyanok is, akik nem. Támpontként mondom, a Szövetségben is benne volt Dorian Gray.
ImdbErunder | 2010.01.04. 14:38:09Ezt ma sikerült megnéznem.
Annyira nem lett horrorisztikus, és Colin Firht szerepe se akkora nagy, de nagyon jó kis film.
Az elejétől a végégig érdekes, hisz egy olyan életet mutat be a film, amire talány mindnyájan vágyunk, örökké fiatalnak lenni. Barnes játéka nagyszerű. A vége viszont számomra egy picit csalódás.
Nézze meg mindenki, és utána beszélgethetünk róla, hogy miért. ;)
Rémségek cirkusza – Cirque Du Freak: The Vampire’s Assistant
A 16 éves Darren olyan, mint a legtöbb környékbéli srác a kertvárosban. A legjobb barátjával lóg, tűrhető jegyeket hoz a suliból, és általában kerüli a bajt. Ám amikor ráakadnak egy utazó cirkuszra, Darranben megváltozik valami. Pontosan ez az a pillanat, amikor egy Lartan Crepsley nevű vámpír, nos, vérszomjassá változtatja.
Az újdonsült élőholt beáll a Rémségek Cirkuszába, az utazó vurstliba, amelyet olyan szörnyű lények töltenek meg, mint a kígyófiú, a farkasember, a szakállas nő vagy a gigantikus kikiáltó. Amint Darren újonnan kapott erejét próbálgatja ebben a sötét világban, értékes közkatonává válik a vámpírok és halálos ellenfeleik között folyó harcban. És miközben megpróbál életben maradni, azért küzd, hogy a készülődő háború ne eméssze fel a maradék emberségét.
Gyermekorom kedvenc ifjúsági regénye Paul Weitz rendezésében kerül vászonra.
A regénysorozatról (igen sorozat valószínűleg jön majd a többi része is) magyar wiki link, és a regénysorozat hivatalos honlapja.
Imdb | Előzetes
Erunder | 2010.02.16. 23:05:10Aki olvasta a regényeket nagyon nagyot fog csalódni.
Kezdjük ott, hogy nagyon rövid lett az egész, simán lehetett volna 2 órás is. Rengeteg fontos motívumot kihagytak, és így egy gagyi tini, gyerek filmet kaptunk. (A regény is gyerekeknek szól, mégsem volt ennyire gáz.)
A főszereplő srác egyenesen irritáló, még a kedvenc karakteremet is elbírták benne rontani, mégpedig a kígyó testű srácot. Sokkal jobb is lehetett volna ez a film.
In The Loop (Egy kis gubanc)
Vigyázat, aki az angolokat nem szereti, az tovább se olvasson. Az In the Loop egy politikai szatíra, mely nem meglepő módon politikusokról szól, a tömegekkel és egymással való kommunikációjukról, és arról, hogy ezek a szerencsétlenek hogyan hoznak döntést a háborúba menetel ellen vagy mellett. Itt nincsenek robbanások, sem mellek, ellenben akad némi gondolkodni való, végig lebilincselő történet és olyan cifra káromkodások, hogy félúton majdnem elkezdtem jegyzetelni.
Magyar bemutató: 2009. szeptember 10.
ImdbmadMate | 2009.08.15. 23:07:42kíváncsi leszek :)
Orphan
Kate és John lesúlytottan veszik tudomásul meg nem született gyermekekük tragédiáját. Kate-et rémálmok kísértik s az amúgy is törékeny pszichéjét ezek megviselik. Miközben küzd a normális életének visszanyeréséért a pár úgy dönt örökbe fogad egy gyereket. A helyi árvaháznál egy furcsán visszahúzodó lányra esik a választásuk, akit Esthernek neveznek. Amint a házukba fogadják a lányt aggasztó események sorozata kezdődik meg, később Kate is kénytelen belátni, hogy valami nincs rendjén Esther környékén. Persze egy baromi nagy titok övezi az árva múltját.
A főszereplő kislány bekerülhetne az "Utálatos gyerekek" listába is. :)
Imdb
snake6 | 2009.08.05. 15:25:49csak ide ér 1x
Azt hiszem nem kell bemutatnom a filmet mert az előző része igaszi kultusz darab lett a harművészeti filmek sorában. A harcművész szupersztár, Tony Jaa epikus meséje a bosszúról amit több száz évvel ezelőttre helyezett el az időben. Hatalmas statiszta gárda és elefánt hordák láthatóak a fimben. Az Ong Bak 2 a következő szintre emeli Jaa tudásának bemutatását, ugyanis több harc stílusban is bemutatkozik tehetsége.
Rendező:
Tony Jaa
Főszereplők:
Tony Jaa, Primrata Dej-Udom, Sorapong Chatree, Saranyu Wongkrajang
Bemutató:
September 25, 2009 (VOD)
October 23, 2009 (Limited)kasy | 2009.08.09. 16:58:47Történetében valóban nagyon eltér az elsőtől, még a fight-ok is vissza lettek fokozva. Ez Tony Jaa rendezői bemutatkozása és azt azért be kell vallani, e téren nagyon jó munkát végzett.
A The Lovely Bones nagyon érdekes történettel rendelkezik és a képen azt láthatjuk, hogy Jackson milyennek képzeli a Mennyországot. A sztori középpontjában a mindössze 14 éves Susie áll, akit megerőszakol, majd brutálisan meggyilkol saját szomszédja. A lány ezután a Mennyországból nézi végig, hogyan próbál meg családja túllépni a történteken és hogyan próbálja a tettes eltitkolni szörnyű cselekedetét.Az alapanyagot egyébként Alice Sebold világsikerű könyve szolgáltatta, melyből Fran Walsh írta a forgatókönyvet. A főszerepet Saoirse Ronan alakítja, aki nemrégiben buktázott egyet a Szikraváros főszerepében. Szüleit Mark Wahlberg és Rachel Weisz, a szomszédot Stanley Tucci, a barátságos nagymamát Susan Sarandon alakítja.
WIKI könyvRendező:
Peter Jackson (King Kong, The Lord of the Rings, Heavenly Creatures)
Főszereplők:
Mark Wahlberg, Rachel Weisz, Susan Sarandon, Saoirse Ronan, Stanley Tucci, Michael Imperioli, Thomas McCarthy, Jake Abel, Charlie Saxton
Bemutatás:
2009. December 11.Erunder | 2010.03.18. 20:19:22Izgalmas, szép, művészi.
Szurkolsz, hogy a gyilkos lebukjon végre, izgulsz a családért, hogy újra egy család lehessen a drámájuk után, és hogy rájöjjenek ki a lányuk gyilkosa, és egy résznél még azért is, hogy túléljék ezt az egészet.
Szép mert egyszerűen olyan képi megjelenítése van, ami magával ragad. Szerintem szebb is mint az Avatar.
A használt képi metaforák pedig nem túl érthetetlenek.