Season of the Witch
Miközben a pestis végigsöpör a 14. századi Európán, egy dicső lovagot, Laveyt azzal a feladattal bíznak meg, hogy kihallgatás céljára szállítson el egy lányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy boszorkány mivolta következtében terjeszti a járványt. Lavey hisz a lány ártatlanságában, ezért néhány társával egyetemben keresztülküzdi magát egy misztikus, hűtlen földön, hogy eljuttassá őt egy megszentelt helyre, ahol bebizonyítható a lány ártatlansága és ezáltal Európa átka feloldódik. Lavey még nem tudja, milyen sötét erők várnak rájuk…
A filmet Ausztriában és Magyarországon forgatak
IMDB
Európa Elrablása (Rape of Europa)
A nagyváradi MAFF (Metrion Animációs Filmfesztivál) rövid „post-it rajz-animáció” pályázatot hirdet diákok és fiatal animációsok számára, Európa elrablása címmel. A cím egyben a fesztivál és a pályázat témaköre is. A pályázatra beküldött alkotásokat a MAFF-on mutatják be a közönség számára.
Október 28. és 30. között a második alkalommal rendezik meg a Metrion Animációs Filmfesztivált a nagyváradi Szabadság moziban és a Gekkóban.
Az elsőről cikk itt.
Ezt a művet ugyan azok csinálták akik a Helsingborgi temetés-t is.Kane & Lynch film - Bruce Willis szereplése már biztos
Jokker | 2009.10.22. 10:23:04Ez érdekesnek igérkezik
Sorority Row
Újabb tini horror, teli csini kolis csajokkal. Húúúú! Ez most nem vicc, a sztori tök olyan mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című “remekműé".
Öt egyetemista lány ártalmatlannak szánt csíntevése balul sül el, ami egy diáktársuk halálát okozza. Mindenki esküvel fogadja meg, hogy örökre hallgatni fog az esetről, de az ígéretet könnyebb megtenni, mint betartani. A diplomaosztó után egy titokzatos alak kezd el rájuk vadászni. Mindenki veszélyben van, aki a titkot ismeri…
Annyit még azért megemlítenék, hogy a film készítőitől, nem volt túl okos húzás, hogy ennyi videót tettek közzé, a nyitó jelenet, meg az összes halál. Aki izgulni is akar majd a moziban az óvatosan böngésszen.
ImdbPénznyelő - The Money Pit
Nagyszerű jelenet egy klasszikus filmből.
Én fetrengek, ahányszor látom.
A csóró házaspár, Anna és Walter lakást keres. Rendkívül olcsó házat ajánlanak nekik azzal az utasítással, hogy "legfeljebb majd kell rajta javítani ezt-azt". Főnyereménynek tűnik az ajánlat, ám csak azután jön a feketeleves: az új otthonukról kiderül, hogy kész életveszély. Gyorsan munkásokat hívnak, így nemsokára falak dőlnek ki, kőművesek potyognak az égből, és meszesvödrök ömlenek ki mindenütt.
1986-os vígjáték Tom Hanks és Shelley Long főszereplésével.
Trailer
CrazyLime | 2009.10.22. 12:56:27Jaaj, ez annyira jó film! :D
Bandslam
A tinédzserkorú Will Burtonnak a zene a mindene. Amikor az anyja, Karen munkát kap New Jersey-ben, az amúgy is nehezen beilleszkedő Willnek a következő évét egy új iskolában kell megkezdenie. Végül egy hozzá hasonló kívülállóval, a csendes Sammel köt barátságot. Aztán egy másik lány, Charlotte hatására elindul az iskolai Bandslam-ben, a zenei bajnokságban.
Jaj istenem!! Hát állítólag tényleg jó zenék lesznek benne (amikbe az oldalon bele is hallgathattok), de itt ki is fújt az összes pozitívum. Ez a történet, meg ez a zene a gimiben téma, ezzel a Vanessa Hudgens-el már nagyon idegesít. Tudjátok ő az a kis csaj a High School Musical-ből. Lisa Kudrow-t meg fáj ilyen filmben látni, ő többet érdemel ennél.
Imdbyvaine | 2009.10.26. 21:03:44sajnos igaz h ilyen filmek is vannak :(
Howard, a kacsa
Bár nem egészen gyereknek való, de gyerekkorom egyik kedvence :)
Ez a vidám és egyben romantikus film egy gyorsbeszédű, szivart pöfékelő, sörivó kacsa történetét meséli el, aki egy más világból valami módon Cleveland-be csöppent. Howard-nak, mindenki üdvöskéjének, aki ráadásul még beleszeret egy rock-énekesnőbe is, hogy visszatérhessen saját bolygójára, kemény csatát kell vívnia a gonosz Sötét Urasággal...
IMDb / trailerHow to Train Your Dragon (Így neveld a sárkányodat)
A Cressida Cowell azonos című könyvén alapuló kalandos történet egy mítikus világban játszódik, amit termetes vikingek és vad sárkányok népesítenek be. A történet középpontjában egy viking tinédzser áll, aki Berk szigetén él, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. Elérkezik a beavatás ideje, amikor hősünk bizonyíthatja rátermettségét törzsének és apjának. Ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, és végül összebarátkozik vele, a kis “sárkányölő” világa a feje tetejére áll.
A tervek szerint mind hagyományos és IMAX változat is készül a Dreamworks új animációs filmjéből.
Imdb | Hivatalos honlap (ahol egyelőre sajnos csak az eredeti szinapszist olvashatjátok el)Ravennë | 2014.02.26. 17:24:09Szerintem azt hagyjuk ki és nézzük meg mindjárt hatodszorra! :D
Filmek, amiket egy szereplő halála után mutattak be.
kovacslacka | 2009.10.30. 09:48:15legjobb és legrosszabb posztumusz filmek: http://www.maxim.com/movies/lists/84827/5-best-5-worst-.html
Egy Top10-es lista olyan nőkről akik sokkal inkább külső jegyeik miatt futottak be, mint inkább a tehetségük miatt.
snake6 | 2009.10.19. 10:08:27bics?
Teha, nem ertem mi a baj?
:)