Sorority Row
Újabb tini horror, teli csini kolis csajokkal. Húúúú! Ez most nem vicc, a sztori tök olyan mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című “remekműé".
Öt egyetemista lány ártalmatlannak szánt csíntevése balul sül el, ami egy diáktársuk halálát okozza. Mindenki esküvel fogadja meg, hogy örökre hallgatni fog az esetről, de az ígéretet könnyebb megtenni, mint betartani. A diplomaosztó után egy titokzatos alak kezd el rájuk vadászni. Mindenki veszélyben van, aki a titkot ismeri…
Annyit még azért megemlítenék, hogy a film készítőitől, nem volt túl okos húzás, hogy ennyi videót tettek közzé, a nyitó jelenet, meg az összes halál. Aki izgulni is akar majd a moziban az óvatosan böngésszen.
ImdbPénznyelő - The Money Pit
Nagyszerű jelenet egy klasszikus filmből.
Én fetrengek, ahányszor látom.
A csóró házaspár, Anna és Walter lakást keres. Rendkívül olcsó házat ajánlanak nekik azzal az utasítással, hogy "legfeljebb majd kell rajta javítani ezt-azt". Főnyereménynek tűnik az ajánlat, ám csak azután jön a feketeleves: az új otthonukról kiderül, hogy kész életveszély. Gyorsan munkásokat hívnak, így nemsokára falak dőlnek ki, kőművesek potyognak az égből, és meszesvödrök ömlenek ki mindenütt.
1986-os vígjáték Tom Hanks és Shelley Long főszereplésével.
Trailer
CrazyLime | 2009.10.22. 12:56:27Jaaj, ez annyira jó film! :DBandslam
A tinédzserkorú Will Burtonnak a zene a mindene. Amikor az anyja, Karen munkát kap New Jersey-ben, az amúgy is nehezen beilleszkedő Willnek a következő évét egy új iskolában kell megkezdenie. Végül egy hozzá hasonló kívülállóval, a csendes Sammel köt barátságot. Aztán egy másik lány, Charlotte hatására elindul az iskolai Bandslam-ben, a zenei bajnokságban.
Jaj istenem!! Hát állítólag tényleg jó zenék lesznek benne (amikbe az oldalon bele is hallgathattok), de itt ki is fújt az összes pozitívum. Ez a történet, meg ez a zene a gimiben téma, ezzel a Vanessa Hudgens-el már nagyon idegesít. Tudjátok ő az a kis csaj a High School Musical-ből. Lisa Kudrow-t meg fáj ilyen filmben látni, ő többet érdemel ennél.
Imdbyvaine | 2009.10.26. 21:03:44sajnos igaz h ilyen filmek is vannak :(
Az 50 legszórakoztatóbb sztár-reklám
Howard, a kacsa
Bár nem egészen gyereknek való, de gyerekkorom egyik kedvence :)
Ez a vidám és egyben romantikus film egy gyorsbeszédű, szivart pöfékelő, sörivó kacsa történetét meséli el, aki egy más világból valami módon Cleveland-be csöppent. Howard-nak, mindenki üdvöskéjének, aki ráadásul még beleszeret egy rock-énekesnőbe is, hogy visszatérhessen saját bolygójára, kemény csatát kell vívnia a gonosz Sötét Urasággal...
IMDb / trailerHow to Train Your Dragon (Így neveld a sárkányodat)
A Cressida Cowell azonos című könyvén alapuló kalandos történet egy mítikus világban játszódik, amit termetes vikingek és vad sárkányok népesítenek be. A történet középpontjában egy viking tinédzser áll, aki Berk szigetén él, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. Elérkezik a beavatás ideje, amikor hősünk bizonyíthatja rátermettségét törzsének és apjának. Ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, és végül összebarátkozik vele, a kis “sárkányölő” világa a feje tetejére áll.
A tervek szerint mind hagyományos és IMAX változat is készül a Dreamworks új animációs filmjéből.
Imdb | Hivatalos honlap (ahol egyelőre sajnos csak az eredeti szinapszist olvashatjátok el)Ravennë | 2014.02.26. 17:24:09Szerintem azt hagyjuk ki és nézzük meg mindjárt hatodszorra! :D
Országunkat és a magyarokat világszerte ismerik és elismerik, de sose árt emlékeztetni a külföldieket, hogy országunk és fővárosunk mi minden szépet és jót rejtegett, illetve történelmunk során mi magyarok, mi mindenre is lehetünk büszkék.
A Budapest Business Region megbízásából, Madarász István által rendezett rövid Budapest/Magyarország imidzsfilmet tekinthetitek most meg, amit az idei Expo Realon vetítettek le az érdeklődök számára.Leoparde | 2009.10.21. 21:38:46Szerintem, valójában ennek a videónak nem is konkrétan Budapest bemutatása volt a célja, hanem levezette, hogy a magyarok milyen sok területen letettek valamit az asztalra, olyan dolgokat, amik ma már világméretűvé nőtték ki magukat. Pl.: a gyufa használata, de ez csak egy példa volt a sok közül. Nem a túróscsusza itt a lényeg vagy a Millenáris Park milyen modern és káprázatos hanem, hogy EBBŐL a szempontból, igen is büszkének kell lenni a magyarságra! Véleményem szerint tökéletes videó. Ámen.
- Az 1980-as Batmobile pontos mására licitálhattunk már, bár probléma volt az autó méreteivel. Most elkészítették a városi közlekedésre alkamas változatot, egy Smart-ból. A BatSmart-ot az eredeti (1960-as) Batmobile designer-e tervezte.
Bonusz képek is vannak, egy dögös Macskanő modellel reklámozták ugyanis a verdát. Edge of Darkness
Az Edge of Darkness lenne a 2002 óta komolyabb filmszerepet nem játszó Mel Gibson nagy visszatérőfilmje, amely egyben arra is lehetőséget adhatna, hogy Hollywood túllépjen a sztár 2006-os részeg balhéján. A két és félperces előzetes alapján ez a film nagyszerűségével aligha lesz képes bármit feledtetni. Közben végig azon töprengtem, a klip rendezője vajon fogadást kötött-e valakivel, hogy sikerül minden eddiginél több közhelyet zsúfolnia az ízelítőbe. Olyan mondatok hangzanak el, mint, hogy "isten hozott a pokolban" vagy "én vagyok a fickó, akinek nincs vesztenivalója", de a legjobb: "el kell döntened, hogy te lógsz a kereszten vagy te vered be a szögeket". Ezek az ócska mondatok elég furcsák, tekintve, hogy a filmet az Oscar-díjas William Monahan (A tégla) és Andrew Bovell (Lantana) írta, a rendező pedig Martin Campbell (Casino Royale). A film Campbell azonos című 1985-ös minisorozatán alapul, amelyben egy nyomozó lányát meggyilkolják, és amikor az apa elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, rájön, hogy szövevényes politikai ügy áll a háttérben. Egy hatórás sorozat kétórás filmmé alakítása közben óhatatlanul sok részlet elvész, de ha hihetünk az előzetesnek, a tömörítés most sokkal kevésbé sikerült, mint A dolgok állása esetében. Az sem annyira bíztató, hogy a szerepet, amit eredetileg Robert De Niro játszott volna a filmben, (az amúgy remek) Ray Winstone vette át. Az Edge of Darkness-t az USA-ban január 29.-én mutatják be, hazai premierről még nem tudunk. Igazából hivatalos oldalt nem találtam.
Women in Trouble
Nyolc nőről szól a Women in Trouble, akiknek teljesen más a foglalkozása - pl. pornósztár, légi kísérő, masszőr - csak egy valami közös bennük: mindegyiknek van valami problémája. Carla Gugino egy Elektra Luxx nevezetű pornósztárt alakít (érdekesség, hogy a való életben is létezik egy ilyen nevezetű nő, aki a felnőtt filmekben szokott feltűnni). A film rendezője trilógiát tervez, az Elektra Luxx névre hallgató második részen az utómunkálatokat végzik.
Nem biztos, hogy vicces lesz, nem biztos, hogy jó lesz, de ezt a filmet mindenképpen megnézem majd. Játszani fogok közben, egy olyan játékot, melyben találgatni fogom, hogy hány sorozatból ismert színész játszik benne. Mármint az újabbakból. Annyit elárulok, hogy lesz itt Friday Night Lights, Entourage, Mentalista, Harpers's Island találkozás.
Imdb