Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans
Werner Herzog így nyilatkozott legújabb filmjéről a Cahiers du Cinéma-nak:
- Van egy új filmem, New Orleans-ban forgattam. Ebben teljesen megújítottam a bűnügyi film műfaját…
– A Mocskos zsaru remake-jéről van szó?
– Nem remake-ről van szó, ez is olyan, mint az Oroszországból szeretettel. Az utolsó James Bond sem a remake-je vagy a folytatása a megelőzőnek, hanem önálló mű. Egyébként sohase láttam a Mocskos zsaru című filmet, amit – hogy is hívják – Ferrero vagy valami Ferrari forgatott…
– Abel Ferrara
– Fogalmam sincs, ki is volt ez az Abel Ferrara. Annyit tudok, hogy vannak más filmjei is, de egyiket se láttam. Úgyhogy bízvást mondhatom, az én filmem autonóm alkotás, az én munkámnak semmi köze az övéhez. Egy dolog közös csak a két filmben, a cím, mivel a producer megvásárolta a jogokat. A producer keresett meg az ötlettel, talán mert volt valami, ami már a kezdet kezdetén mellettem szólt: Nicolas Cage világosan értésére adta a producernek, csak akkor írja alá a szerződést, ha én is ott leszek a fedélzeten. Nem ismertük egymást személyesen – találkoztunk ugyan egyszer, ő akkor még tizenkét éves volt, de mindketten elfelejtettük már –, és nekem is az volt az érzésem, hogy ezt a filmet nekünk együtt kell tető alá hozni. A Mocskos zsaru egyszerre vígjáték és bűnügyi komédia. Ezt azért emelem ki, mert a humort eddig nem nagyon vették észre a filmjeimben.
(Mellesleg megjegyezném, hogy mostanában nagyon megy crack a filmekben.:))
ImdbHarcosok klubja
A film narrátora (Edward Norton) elfoglalt és sikeres biztosítási szakember, akit cége állandóan balesetek helyszínére küld ki, és akinek ennek ellenére az életéből hiányzik valami izgalom. Utálja a munkahelyét és inszomniában szenved. Sokféle kúrával próbálkozik, hogy mások szenvedésével álomba szórakoztassa magát, de ezek csak kezdő lépések, mert az igazi izgalmat végül az hozza meg az életébe, amikor Tyler Durden (Brad Pritt) két lábon járó szappankereskedővel összeakad. Tyler Durden kövér és gazdag nők zsírleszívásainak melléktermékét hasznosítja a szappan- készítéshez, és a szappanokat pedig szintén gazdag, exkövér nőknek árusítja. A "két" férfi között bensőséges kapcsolat alakul ki, amikor barátságból elkezdik egymást ütni-verni.
Hivatalos honlap | Előzetes | Imdb
A harcosok klubjának 8 szabálya itt.Kornadidas | 2009.04.29. 22:06:46egyik legjobb filmHysterical Psycho
Ez a film a Tribeca filmfesztiválon bukkant fel, a "Moonlake Series Horror Stories," első darabja ként. Dan Fogler-nek ezúttal egy röhejes horrort sikerült alkotnia, mely mégis valamiféleképpen művészibb, értékesebb és kiemelkedik az eddigi művek közül ebben a műfajban (horror -vígjáték).
Imdb | ElőzetesJokker | 2009.04.25. 14:13:30Elméletileg mostmár jó.
Kutyaszálló (Hotel for Dogs)
Amikor az energikus testvérpár, Andi (Emma Roberts) és Bruce (Jake T. Austin) egy olyan nevelőotthonban találják magukat, ahová szigorúan nem lehet állatokat vinni, Andinak a villámgyors észjárását kell latba vetnie, hogy otthont találjanak kutyájuknak, Pénteknek.
Noha együttérző nevelőjük, Bernie (Don Cheadle) figyelmezteti őket, hogy kerüljék a bajt, a srácok rábukkannak egy elhagyott hotelre, és elkezdik átalakítani, hogy tökéletes lakhelyet készítsenek Pénteknek és a város összes kóbor kutyájának. Ezzel viszont azt kockáztatják, hogy szétválasztják őket egymástól, ha lebuknak. A két kölyök pillanatok alatt valami varázslatosat alkot a hotelből: otthont a kutyáknak és saját maguknak is.
(Tudom gáz, nagyon gáz, de hát kell valami a gyerekeknek is. Egyébként meg jó kis vasárnap délutános családi matiné. :))
Imdb | Szinkronizált magyar nyelvű előzetesMadarinfluenza | 2009.04.18. 20:18:13Én nem szeretem a kutyás filmeket. (Gondolok itt olyanokra mint pl.: Beethoven)
Az új amerikai vígjáték - Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic)
Érdemes megnézni ; )
Rebecca Bloomwood (Mindenképpen talán) egy 25 éves ifjú lány, aki legjobb barátnőjénél Suze-nál lakik a város egyik elegánsabb környékén. Van egy halálosan unalmas állása is, mindemellett pedig fura betegségben szenved: vásárlás-mániás. Ez a szenvedély pedig leginkább anyagilag megterhelő. Olyannyira, hogy Rebeccának nem is futja rá. Amikor a lány a teljes anyagi csőd szélére kerül, végső kétségbeesésében elhelyezkedik egy pénzügyi tanácsadó lapnál. Hamar ismert és elismert lesz közérthető, hétköznapi embereknek szóló tanácsadó rovata. Cikkei felkeltik egyik jóképű és ambiciózus kollégája, Luke (Hugh Dancy) figyelmét is a lány iránt. Vajon kiderül-e, hogy a lány, akire mindenki hallgat, valójában a behajtók elől menekül? Vajon a plázákban való korzózás marad továbbra is Rebecca életcélja, vagy talál valami fontosabbat is az életben?
Sophie Kinsella nagysikerű regénye alapján.
Bemutató dátuma: 2009. április 9.
Imdb | a film hivatalos honlapjaHatenku Robo Dojibiron - The Movie
A School Rumble nevű anime-ben van, s szerintem valami pazar alkotás, mind zeneileg mind filmügyileg. :DEhssty | 2009.04.07. 12:41:59School Rumble YAY!!! :3
Claire Stanwick CIA tisztviselő és Ray Koval brit titkosügynök otthagyják a kormányzati hírszerzés világát, hogy megszedjék magukat a két rivális multicég közt dúló, jól jövedelmező hidegháborúban. A küldetésük? Biztosítani egy termék titkosságát, amely egy vagyont hoz annak a cégnek, amely előbb szabadalmaztatja azt. Ugyanis megbízóik - Howard Tully iparmágnás és Dick Garsik vezérigazgató - semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Ám ahogy a tét nő, a rejtély fokozódik és a taktikák egyre mocskosabbá válnak, Claire és Ray számára a legravaszabb titok mégis egymás iránt érzett egyre növekvő vonzalmuk lesz. És ahogy próbálnak egy átveréssel a másik előtt járni, a két munkamániás profi azon kapja magát, hogy ármánykodásaikat az a valami veszélyezteti, amit nem tudnak kicselezni: a szerelem.
Zack and Miri Make a Porno (Kevin Smith újabb agymenése)
A két ezeréves barát, a szobatárs Zack és Miri igencsak nehéz időket él át, ugyanis adóssághegyek tornyosulnak föléjük. Amikor kikapcsolják az áramot és még a vizet is elzárják náluk, különös mentőötletük támad a gyors pénzszerzésre: a barátaik segítségére is számítva, pornófilmet forgatnak. Előtte azonban esküt fogadnak, hogy a szex semmiképp sem fogja megrontani a barátságukat. Ám ahogy elkezdődik a forgatás, a két barát közötti üzleti megállapodás és plátói barátság valami sokkal többé változik át.
Előzetes | ImdbSissi | 2009.12.05. 21:00:35Én most néztem meg, de nekem nem tetszett.
Pedig a Jay és néma Bob bejött.
Mutáns Krónikák
Előzetes
Egy híres táblás szerepjátékból készítettek egy egész estét betöltő filmet. A The Mutant Chronicles című sci-fi filmet Simon Hunter rendezte. A történet egy 23. századi elképzelt világban játszódik, ahol a világunk egy hatalmas világháború miatt a megszűnés fenyegeti. Elérkezik egy olyan idő, amikor az emberiséget a kipusztulás veszélye fenyegeti. Ez nem más, mint a Mutant Chronicles. De nincs semmi veszve, hiszen Mitch Hunter (Thomas Jane – Magnolia, Médium) felveszi a harcot és mindent megtesz, hogy visszaállítsa a világunk rendjét. A további szerepekben Devon Aoki (Sin City- A bűnös város), Ron Pearlman (Pokolfajzat), Sean Pertwee (Equilibrium), valamint John Malkovich (Eragon, Con Air) tündököl.nagydee | 2009.03.23. 15:31:50Ez egy akkora nulla film, hogy ehhez képest még a DOOM is fényesen ragyogó remekmű volt.
Ragyogás
Előzetes
Gondolj a legfélelmetesebb terrorra, ami csak érhet! Egy földönkívüli szörny támadása? Egy végzetes kór? Vagy a rettegés attól, hogy olyasvalaki fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki megvéd és szeret, ha bajba kerülsz, a családod egyik tagja!
Kubrick hátborzongatóan izgalmas remekművében - amelyet a Newsweek kritikusa az első epikus horrorfilmnek nevezett - az ember ezen utóbbi, mindenkiben mélyen megbúvó félelme jelenik meg. A Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterműben Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint Jack Torrace, aki a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.tentking | 2009.08.01. 09:19:21az 1980-as Ragyogás nem létezik szinkronosan?