- Újabb Mark Millar képregényt adaptálnak filmvászonra, a Kick-Ass csavar egyet a kialakult szuperhős-archetípuson. Őrületes vígjátéknak ígérkezik, kéregény fanoknak csak óvatosan. :D
It's Complicated (Egyszerűen bonyolult)
Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő.
Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került.
A film szereposztásából, humorából, és alaptörténetéből arra következtetek, hogy nem az én korosztályomnak írták. Üdítő lehet végre nem fingós, böfögős poénokon röhögni, viszont az látszik, hogy a film célközönsége már nem divatból, hanem kényszerből festi a haját.
Imdb | ElőzetesPénznyelő - The Money Pit
Nagyszerű jelenet egy klasszikus filmből.
Én fetrengek, ahányszor látom.
A csóró házaspár, Anna és Walter lakást keres. Rendkívül olcsó házat ajánlanak nekik azzal az utasítással, hogy "legfeljebb majd kell rajta javítani ezt-azt". Főnyereménynek tűnik az ajánlat, ám csak azután jön a feketeleves: az új otthonukról kiderül, hogy kész életveszély. Gyorsan munkásokat hívnak, így nemsokára falak dőlnek ki, kőművesek potyognak az égből, és meszesvödrök ömlenek ki mindenütt.
1986-os vígjáték Tom Hanks és Shelley Long főszereplésével.
Trailer
CrazyLime | 2009.10.22. 12:56:27Jaaj, ez annyira jó film! :D
Howard, a kacsa
Bár nem egészen gyereknek való, de gyerekkorom egyik kedvence :)
Ez a vidám és egyben romantikus film egy gyorsbeszédű, szivart pöfékelő, sörivó kacsa történetét meséli el, aki egy más világból valami módon Cleveland-be csöppent. Howard-nak, mindenki üdvöskéjének, aki ráadásul még beleszeret egy rock-énekesnőbe is, hogy visszatérhessen saját bolygójára, kemény csatát kell vívnia a gonosz Sötét Urasággal...
IMDb / trailerA 100 legjobb vígjáték
kovacslacka | 2009.10.16. 11:04:50Na igen, anno a ZAZ trió igen magasra tette a lécet a paródiáknál, és a Maffia óta nem is csináltak igazán jó paródiát. Se ők, se senki. És igen, az általad említett filmek is beférnének a top100-ba.
Beastly
Újabb romantikus horror. Tudjátok mint a Twilight. Ez is egy regény alapján készült, csak ebbe a csajszi nem egy vámpírba szeret bele, hanem egy számomra eddig meghatározhatatlan izébe.
A film Alex Flinn (Akiről eddig nem is hallottam, és amikor megláttam a nevét azt hittem hogy férfi, egészen addig amíg rá nem találtam a honlapjára :)) ifjúsági regényén alapul. A Beastly a klasszikus Szépség és a Szörnyeteg mesét hozza, megcsavarva és egy modern manhattani gimnáziumi környezetbe átültetve.
Imdb
Előzetes még nem jött ki, csak ezt a videót lehet megtalálni a fimről.Purple | 2009.10.11. 12:54:33tipikusan irritáló felkapott szar, csupa jóképű és szupercsini szereplővel... blee gyomorforgató... mint a twilight
A 100 legsikeresebb romantikus-vígjáték
kovacslacka | 2011.11.22. 12:31:36az 50 legrosszabb rom-com: http://www.totalfilm.com/features/50-worst-romantic-comedies
Hogyan nyertem meg a háborút!
How I Won the War 1967-ből.
Egy igazi ritkaság :)
A háborúban még tapasztalatlan angol katonák a II. világháborúban Afrikában a németek ellen harcolnak. Eközben a régi gyarmatosító hatalom számára krikettpályát kell építeniük az ellenséges vonalak mögött. Különös feladatuk teljesítése során csaknem minden katona meghal. Végül már csak a parancsnok marad életben, aki német ellenfelének egy fedezetlen csekkel egy a háborút eldöntő hidat vásárol.
Imdb | 10 perces részekre bontva a You Tube-on a film itt. (Felirat nincs. Tanulj angolul!)
ElőzetesI Love You Phillip Morris
Jim Carrey és Ewan McGregor új vígjátékukban homokost alakítanak. A film Steven Russell (Jim Carrey) igaz történetén alapul, egy családos emberén akit néhány, a törvény embereinek nem nagyon tetsző cselekedete a texasi igazságszolgáltatás kezei közé sodor. A börtönben különös élményben lesz része: rátalál az igaz szerelem, cellatársa (Ewan McGregor) személyében. Mivel újdonsült “kedvesét” éppen szabadlábra helyezik, Russell úgy dönt, megszökik…
A honlapon a stúdió által készített többi filmjének is elolvashatjátok a szinapszisát.
Az I Love You Phillip Morris-t is a cannes-i filmfesztiválon mutatták be.
Jim Carrey és Ewan McGregor mint melegek? Oscar gyanús. :D De most komolyan, mindketten iszonyat nagy színészek, és valószínűleg - a humor mellett - a drámai vonulat is jó lesz.
Imdb | Előzetes1 | Előzetes2 (Rosszabb minőségű, de más)pepszi | 2009.09.11. 21:46:15Miért, tudsz beszélni vagy írni?
szombaton megyek haza, sört elfogadom.)
Defendor
Arthur Poppington (Woody Harrelson) fejében elég gyakran keveredik össze a valóság a képzelettel, a teljesen hétköznapi figura ugyanis egy szuperhős személyiségét is viseli, akit Defendor-nak hívnak. Defendor éjszakánként a város utcáit járja a bűnözés ellen harcolva, miközben folyamatosan nemezise, Captain Industry - egy drog- és fegyverkereskedő, aki anyja haláláért felelős - után kutat. Szokatlan fegyvere teljes zavarodottságot okoz ellenfeleiben, és társával, egy ex-prostituálttal (Kat Dennings) az oldalán Defendor méltó ellenfele a sötét és kegyetlen alvilágnak.
Trailer
Hazai premier: 2010. február 25.Tooni | 2010.04.25. 14:12:46A nagy D, a nagy igazság nagy bajnoka, kinek vicces jeleneteit csodálhattuk a trailerben, hogy darazsakkal csípeti a rosszfiúkat, meg citromlével spricceli le, az egész film HAZUGSÁG!
SPOILER!
*Ez a vicces gyerek, aki a becsület lovagja, megkínozza azt a szélsőségesen csúnya gonosz korrupt rendőrt. És te jogosan hihetnéd, hogy megérdemelte. Ha még gyerek vagy és egyszerű a világnézeted. De utána a csaja ellövi zsaru a golyóit??? A film megerőszakolja ezekkel a jelenetekkel a néző agyát, ezek után már elvárható, hogy a végén dögöljön meg az ilyen szuperhős. Remélem, hogy a csajt meg rák viszi el.
Meg a forgatókönyvírót.
nem a film durva, hanem alapból a képregény.
Egyébként meg a film isten jó, csak nem azt kell nézni rajta, hogy kit ölnek, meg gyerekeket késelnek...