Up in the Air (Egek Ura)
A szinte folyton úton levő üzletembert alakító George Clooney megismerkedik Vera Farmigával, egy hasonló életmódot folytató, napjai javát szintén a nagyvállalatok világában és a repülőgépek szűkös kabinjaiban eltöltő vonzó nővel. A sztori gerince, hogy Clooney figurája szeretne összegyűjteni tízmillió ajándékmérföldet, de persze egy éppen most megismert csajnak nem fogja elárulni, hogy mennyire közel jár már ehhez. Úgyhogy Farmiga csak tippeli a felhalmozott mérföldgyűjteményről: “a tiéd biztos hatalmas!”.
A rendező a regényhez nem egészen volt hű ugyanis alapvető dolgokat írt át benne (pl. kitalált bele egy teljesen új női főszereplőt, akit Anna Kendrick alakít). A regény írója Walter Kirn
ImdbMichael Jackson's This Is It
Ma éjszaka, az MTV Video Music Awards díjátadó keretében vetítették le a Michael Jackson's This Is It előzetesét. A világszerte október 28-án mozikba kerülő és csak két hétig látható zenés dokumentumfilm bemutatja, hogyan készült Michael Jackson és csapata a nyárra tervezett nagyszabású londoni koncertsorozatra, amelyre a zenész június 25-ei halála miatt már nem kerülhetett sor.
A hipergyorsra vágott előzetesben látjuk, ahogyan Jackson különféle számokat próbál, köztük a Smooth Criminal-t és a Man in the Mirror-t, de megszólalnak zenésztársai is, akik elmesélik, hogy milyen élmény Jacksonnal dolgozni. Az előzetesrendező jó munkát végzett: nem kell Michael Jackson-rajongónak lenni, hogy elszoruljon az ember torka a képsort nézve.
A This Is It-et több mint százórányi április és június közt rögzített felvételből állították össze. Rendezője Kenny Ortega (High School Musical) koreográfus és rendező, aki Michael Jackson 1992-93-as Dangerous világturnéjának és az 1996-97-es HIStory turnénak koreográfiai és látványtervezője volt, és természetesen ő tervezte a meghiúsult This Is It fellépéssorozatot is, amely ötven, idén július és jövő március közt megrendezett londoni koncertből állt volna.
Ortega nyilatkozata szerint a film "nagyon intim, exkluzív betekintést nyújt egy kreatív zseni világába. A rajongók most úgy láthatják Michaelt, ahogy korábban soha: alkotó művészként. Ezek a nyers, érzelmes, megindító és erőteljes felvételek megmutatják hogyan működött együtt a This Is It résztvevőivel, akiket személyesen válogatott ki erre az egyszeri projektre."
(eredeti szöveg Origo.hu-ról)
IMDb
Hivatalos magyar website
Erunder | 2009.09.25. 11:02:52Shifty_ küldte:
http://www.jatekok.hu/hirek.php?tabla=hirek_200909&id=250
Szöveg: A hazai forgalmazótól érkezett a hír, miszerint szeptember 27-től, azaz most vasárnaptól megkezdődik a mindössze két hétig vetített Michael Jackson mozi jegyelővétele.
I Love You Phillip Morris
Jim Carrey és Ewan McGregor új vígjátékukban homokost alakítanak. A film Steven Russell (Jim Carrey) igaz történetén alapul, egy családos emberén akit néhány, a törvény embereinek nem nagyon tetsző cselekedete a texasi igazságszolgáltatás kezei közé sodor. A börtönben különös élményben lesz része: rátalál az igaz szerelem, cellatársa (Ewan McGregor) személyében. Mivel újdonsült “kedvesét” éppen szabadlábra helyezik, Russell úgy dönt, megszökik…
A honlapon a stúdió által készített többi filmjének is elolvashatjátok a szinapszisát.
Az I Love You Phillip Morris-t is a cannes-i filmfesztiválon mutatták be.
Jim Carrey és Ewan McGregor mint melegek? Oscar gyanús. :D De most komolyan, mindketten iszonyat nagy színészek, és valószínűleg - a humor mellett - a drámai vonulat is jó lesz.
Imdb | Előzetes1 | Előzetes2 (Rosszabb minőségű, de más)pepszi | 2009.09.11. 21:46:15Miért, tudsz beszélni vagy írni?
szombaton megyek haza, sört elfogadom.)
My One and Only
Egy 53-as égszínkék Cadillac Coupe de Ville kerekei hasítva tépik szét New York utcáinak a csendjét, és egyik utasa sem néz vissza. A gyönyörű, de szeszélyes Ann Devereaux (Renée Zellweger) éppen most hagyta ott nőcsábász férjét, Dan Devereaux-t (Kevin Bacon), és elindult két tinédzser fiával , George-dzsal és Robbie-val, hogy megkeressék a jóléthez vezető utat. Ann biztos benne, hogy nőies csábereje ugyanolyan jól szolgálja majd, mint két évtizeddel ezelőtt tette…
Amerikai bemutató: 2009. augusztus 21.
(A film premiere 2009. február 05 -én volt a Berlin International Film Festival -on)
Nagyszerű zenék szólnak benne (a cím egyben egy híres számnak is a címe ami el is hangzik a filmben), kiváló szereposztás, ez nagyon jó kis vígjátéknak ígérkezik, de nem abból a térdcsapkodós fajtából, rég láttunk már ilyet.
ImdbTHE FOURTH KIND
1972-ben felállítottak egy skálát az idegenekkel találkozásokra. Ha valaki lát egy UFO-t, azt az első típusú találkozásokhoz sorolják. Ha bizonyítékot is szerez a találkozásról, az már a második típusba tartozik. Harmadik típusú találkozás az, amikor konkrét kapcsolatfelvétel történik az idegen lényekkel. A negyedik típust - amikor elrabolják az idegenek az embert - igen nehéz bizonyítani, az esetek nagy részében csak fikciónak, figyelemfelkeltésnek tartják az emberek. Egészen mostanáig.
Az igaz alapokon nyugvó thriller középpontjában egy a mai napig meg nem oldott rejtély áll. Alaszkában, egy kisvárosban 40 évvel ezelőtt szokatlanul magas számban észleltek az emberek megmagyarázhatatlan eseményeket. A kormány tagadja az állításokat…
Imdb1nessa | 2010.03.01. 12:32:05Nagyon jo film, nagyon tetszett.:)
Spartacus: Blood and Sand
A 300, bár nyilván nem teremtett műfajt azzal, hogy stúdióban, zöld háttér előtt felvett filmként került a mozikba, de a nézők körében kedveltté tette a megoldást, melyet úgy tűnik szép lassan a sorozatok is átvesznek, hogy alkalmazhassák, többek között költségkímélés céljából.Az első ilyen zöld hátteres sorozat az eredetileg webes kísérletként induló, majd a SCIFI-n kikötő széria, a Sanctuary - Génrejtek volt. Most pedig úgy tűnik, hogy a januárban induló Spartacus: Blood and Sand is hasonló megoldásokkal fog élni.
A 300 azonban nem csak a zöld háttérrel írta bele magát a filmtörténelembe, hanem a kissé rajzfilmes, de nagyon erőszakos és véres csatajeleneteivel is, s a Spartacus-sorozat is hasonló szellemben készült, s készítői szerint a 300 és a Gladiátor elegye lesz, a korszellemnek megfelelően rengeteg meztelenséggel, főleg persze férfiakéval, de hölgyek is (többek között Lucy Lawless) megszabadulnak olykor ruháiktól, ha azt megkívánja a dramaturgia.
IMDBkasy | 2010.02.24. 15:58:52Én rápróbáltam de nem igazán szokok rá. Kevés A-s nak, sok(nak akar tűnni) B-hez.
Fantastic Mr Fox
Róka úr rendszeresen dézsmája a közelben élő három utálatos, de jómódú gazda, Boggis, Bunce és Bean állatait. Minden este tűnnek el tyúkok, kacsák, pulykák, mígnem a három ember hadat nem üzen Róka úr ellen. Elhatározzák, hogy elkapják a ravaszdit, így puskákkal felfegyverkezve letelepszenek a rókalyuk köré, hogy lepuffantsák, kiéheztessék vagy kiássák őt. Három nap éhezés után Róka úr egy fantasztikus tervvel áll elő, hogyan védje meg családját gonosz emberektől.
Wes Anderson a most már igen ritka, hagyományos stop-motion technológiával alkotott animációs filmet, a sötét, gonoszkodó és közel sem szokványos gyermektörténetek kiváló szerzőjének, Roald Dahlnak művéből készítette. A filmet először a brit közönség láthatja, ugyanis ez az alkotás kapta a lehetőséget, hogy megnyissa a 2009-es Londoni Filmfesztivált (2009. október 14-29.).
Magyar kritika a könyvről itt.
Imdb | Roald Dahl wikiMostmár biztos, film készül a Warcraft-ról. Immár a rendező személye is ismert.
kasy | 2009.07.25. 06:23:51Az valóban régóta megvan, hogy lesz majd film a Warcraft alapján. Ilyen hír ezrével van. De ez most már hivatalos, valamint az a lényeg, hogy lassan kezdik az előkészületi munkákat.
Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief (A villámtolvaj)
Ismét egy Chris Columbus remekkel állunk szemben.
A film Rick Riordan regénye alapján készült (na ja Hollywoodnak sose lesz most már önálló anyaga).
A történet annyi hogy Poseidon 12-14 év között fiának (aki Amerikában él, pfff) kell visszalopnia apja szigonyát mellyel a villámokat szórja és közben még a muterját is meg kell mentenie, mert ha nem háború lesz az istenek között.
A Harry Potter feeling pedig nem véletlen hiszen mint már említettem ezt a szerencsecsomagot bízták meg a rendezéssel. Riordan ötrészes regényt írt Percy Jackson kalandjaiból. Valószínűleg várhatjuk majd a többit is. Hurrá! (Remélem lehet érezni a tömény szarkazmust és iróniát.)
De hogy valami pozitívat is írjak, és hogy kiderüljön hogy mégis miért legyünk kíváncsiak a filmre. Egyrészt a szereposztás: Pierce Brosnan, Uma Thurman, Sean Bean, Kevin McKidd és Rosario Dawson, másrészt pedig, mert a görög mitológia lényei fantasztikusan fognak mutatni a mozivásznon…
Amerikai premier: 2010. február 12.
Imdb
Erunder | 2010.02.20. 22:34:42Hát ez elég gagyi lett.
Kezdjük ott, hogy az egész olyan mint ha a Harry Potter, és Héraklész történetét egybegyúrták volna. Mondjuk ez lehet az alap történet hibája is.
Ám mégis nagyon feltűnő hogy itt is egy okos, picit idegesítő lány, és egy nagyszájú béna srác a segítője a főhősnek. A Héraklész történetének egy részét, meg egy az egyben beleszőtték. Plusz valaki megint nem olvasta el rendesen a történeteket, ugyanis [VIGYÁZAT SPOILER FOG KÖVETKEZNI] medúza él a filmben ami 2009-ben játszódik. :)
Szóval történetileg elég nagy bajok vannak vele. A nagy nevű színészeknek pedig nincs túl nagy szerepük. Inkább a kölkökre fektették a hangsúlyt.
Viszont a látványvilága egész jó, de sajnos ennyi benne az összes pozitívum.
Számomra még úgy is csalódás volt hogy nem olvastam a könyvet. Gondolom akkor ők mit fognak átélni.
Akik szeretik a mitológiát azok pedig egyenesen fel akarják majd vágni az ereiket a film nézése alatt.
Egyszóval gagyi.
- A népszerű akció figura, Max Steel egy animációs sorozatban is megmutatta különleges képességeit. Most egy élőszereplős filmben is megteszi.
Hangulatos film, mely egy szomorú hétköznapot, vagy akár egy hetet is jobb fényben fog megvilágítani mire végignézzük.
Ajánlott megnézni mindenkinek, főleg olyanoknak akik érzik elszállni a reményt sivár életükből.
(Na jó ez nagyon csöpögősre sikerült. Ígérem többet nem írok ehhez hasonlót soha, de épp most fejeztem be a filmet, és még a hatása alatt vagyok :))