Drogot és halált hoz az ősz

skyfall
Vágólapra másolva!
Ősszel is tele lesznek a mozik nagy hollywoodi produkciókkal, ráadásul javarészt sötét filmek érkeznek. James Bondot rögtön lelövik, Brad Pitt pénzért gyilkol, Shia LaBeouf megkeményedik vagy meghal, Bruce Willis saját magát próbálja hidegre tenni. Közben Oliver Stone keményen füvezik, Jake Gyllenhaal megpiszkál egy drogkartellt, Dredd bíró meg egy veszélyes dílernőt akar likvidálni. A premierdátumok tájékoztató jellegűek, még változhatnak.
Vágólapra másolva!

A Bourne-hagyaték (The Bourne Legacy)
Bemutató:
szeptember 6.

A Bourne-filmeket gyártó Universal stúdió megpróbálja bebizonyítani, hogy Matt Damon után is van élet. Ehhez megtalálták a lehető legalkalmasabb embert Jeremy Renner személyében, aki nemcsak a Mission: Impossible 4-ben és a Bosszúállók-ban bizonyította, hogy jól áll neki az akcióműfaj, hanem az igazi tökösséget igénylő A bombák földjén-ben is. Most a CIA titkos programjának egyik genetikailag módosított ügynökét alakítja, akinek sürgősen el kell tűnnie a színről, miután felettesei a likvidálása mellett döntöttek. Ha már megy, viszi magával Rachel Weiszt is.

* * *

A kaptár: Megtorlás 3D (Resident Evil: Retribution)
Bemutató:
szeptember 13.


Milla Jovovich kitartása tulajdonképpen tiszteletre méltó: tíz éve nyomja tántoríthatatlanul a Kaptár-szériát, amiből már az ötödik filmet dobják piacra. A két évvel ezelőtt bemutatott negyedik rész az USA-ban nem robbantott bankot, de világszerte majdnem 300 millió dollárt termelt, és sejthető, hogy ha az idei is hasonlóan teljesít, továbbra sem lesz megállás. Alice ezúttal Tokióban, New Yorkban, Washington DC-ben és Moszkvában harcol a Védernyő vállalat és a zombik ellen.

* * *

Fékezhetetlen (Lawless)
Bemutató:
szeptember 13.


John Hillcoat és Nick Cave megint összefogottt, hogy csináljon egy még a 2005-ös Az ajánlat-nál is férfiasabb filmet (kritika). A Fékezhetetlen a 30-as évek elején játszódik egy amerikai kisvárosban, ahol a három Bondurant fivér (Shia LaBeouf, Tom Hardy és Jason Clarke) illegális alkohol-előállítással és -kereskedelemmel foglalkozik. Feltűnik a színen egy kígyószerű ügynök (Guy Pearce), aki részesedést szeretne a profitjukból, vagy ha azt nem lehet, hát meg akarja ölni őket. De a három testvér olyan elképesztően kemény, hogy nem hagyják magukat. Erős hangulatú, erőszakban tobzódó film ez, annyira, hogy szinte már vicces is.

* * *

Looper - A jövő gyilkosa (Looper)
Bemutató:
szeptember 27.


A Looper alapötlete elég szellemes: Joseph Gordon-Levitt egy jövőbeli bérgyilkost alakít, akinek az a feladata, hogy a még távolabbi jövőből visszaküldött alanyokat eltegye láb alól. Érthetően kicsit megzavarodik, amikor egy nap az áldozatára várva hirtelen saját idősebb másával találja magát szemközt. A filmet Rian Johnson rendezte, aki a Brick című furcsa film noirt és a The Brothers Bloom című furcsa mesét is csinálta, úgyhogy valószínűleg nem tucat akció sci-fire kell számítani, hanem noiros hangulatú, elmélázóbb darabra.

* * *

Vadállatok (Savages)
Bemutató:
október 4.

Ha a külföldi kritikusok nem is őrültek meg egyhangúan a Vadállatok-ért, azt sokan értékelték, hogy az ezredforduló óta főleg érdektelen és fárasztó filmeket gyártó Oliver Stone visszatért egy mocskosabb, izgalmasabb világba. Aaron Johnson és Taylor Kitsch két marihuánatermesztő jó barátot alakít, akiknek annyira intim a viszonyuk, hogy még a barátnőjükön (Blake Lively) is osztoznak. A srácoknak az a pechjük, hogy túl jó a füvük, ezért a mexikói maffia is be akar szállni a bizniszbe, és amikor vonakodnak, elrabolják a barátnőjüket.

* * *

Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak (Hotel Transylvania)
Bemutató:
október 4.


A Derült égből fasírt-ot és a Karácsony Artúr-t gyártó Sony animációs stúdió új filmje elődeihez hasonlóan aranyosnak tűnik, ráadásul ezt Genndy Tartakovsky, a Dexter laboratóriuma és a Szamuráj Jack alkotója rendezte. Az animációs film egy kastélyban üzemelő titkos hotelben játszódik, ahol a vámpírok, megelevenedett múmiák, szörnyek és egyéb fura szerzetek múlatják az időt egymás társaságában, emberektől háborítatlanul. Egészen addig, míg be nem toppan egy hátizsákos turistafiú, akin megakad Drakula lányának a szeme. Az aggodalmas apának ez egyáltalán nem tetszik.

* * *

Elrabolva 2 (Taken 2)
Bemutató:
október 4.

Az immár hatvanéves Liam Neeson, aki a 2008-as Elrabolvá-val újradefiniálta magát koros akcióhősként, megint odacsap. A helyszín ezúttal Isztambul, és most nem a lányát (Maggie Grace), hanem a feleségét (Famke Janssen) rabolják el. Nincs kétségünk afelől, hogy Luc Besson forgatókönyvének köszönhetően Neeson rengeteg rosszarcú figurát kicsinál majd a film során, és szépen megmenti a családját.

* * *

Az utolsó műszak (End of Watch)
Bemutató:
október 11.

Az egyenruhás férfiakhoz felettébb vonzódó David Ayer (Nehéz idők, Az utcai királyai) természetesen ismét zsarufilmet csinált. Talán nem is vesztegetnénk rá a szót, ha nem Jake Gyllenhaalt nyerte volna meg a főszerepre, akinek a jelenléte erősíti a reményünket, hogy egy szombat kora délutáni tévéfilmnél ügyesebben összerakott thrillert kapunk. Gyllenhaal és Michael Pena rendőrt alakít, akik véletlenségből pont egy nagy hatalmú drogkartell tagjaitól foglalnak le némi pénzt és fegyvert, és így a kartell célpontjává válnak. Plusz érv a film mellett, hogy a Magic Mike-os Cody Horn is feltűnik benne rendőrnőként.

* * *

Lorax (The Lorax)
Bemutató:
október 18.

Az animációs film sztorija olyan, mintha most találta volna ki egy környezettudatosságon pörgő, buzgó forgatókönyvíró, de nem: Dr. Seuss 70-es évek elején megjelent mesekönyve az alapja. A sztori elején egy műanyag városban élő kisfiú elindul, hogy felkutassa azt az embert, aki tudhatja, hogy hova tűntek lakóhelyükről a fák. A világtól elvonultan élő figura meséli el neki a történetet, amelyben kulcsszerepet játszik Lorax, a makacs, de szeretnivaló narancssárga lény, aki a fák szószólója volt, de hiába küzdött a megmentésükért.

* * *

007 - Skyfall (Skyfall)
Bemutató:
október 26.

Nemcsak Roger Moore-nak, nekünk is az a meggyőződésünk, hogy Daniel Craig a legjobb James Bond eddig, ehhez képest elég hervasztó, hogy még egy igazán jó Bond-filmet sem sikerült csinálni vele. A Casino Royale és A Quantum csendje is csalódás volt, de most nagyon reménykedünk benne, hogy Sam Mendes (Amerikai szépség, Bőrnyakúak) végre kihozza a maximumot. A film mindenesetre ütősen kezdődik: Bondot megölik, de nem okoz neki különösebb problémát, hogy feltámadjon, és farkasszemet nézzen aktuális ellenfelével, a komikusan kiszőkített Javier Bardemmel. Természetesen csajozni is jut ideje, de első blikkre Naomie Harris és Bérénice Marlohe korántsem tűnik olyan izgalmasnak, mint Eva Green volt.

* * *

Dredd 3D (Dredd 3D)
Bemutató:
október

Aki őrületes akciójeleneteket szeretne az arcába 3D-ben, annak ősszel egyértelműen Pete Travis Dredd 3D-jére kell beülnie. A film állítólag nem kapcsolódik a Sylvester Stallone főszereplésével készült korábbihoz, hanem teljesen új történetet mesél el, amely egy mocskos, lerobbant, drogfüggőkkel benépesített jövőben játszódik. Dredd bírónak (Karl Urban) és embereinek kell leszámolniuk a drogmaffia élén álló nővel, akit a sebhelyes arcú Lena Headey játszik. Az előzetesből ítélve a film vizuálisan teljesen elszállt, tele megmagyarázhatatlan mennyiségű lassított felvétellel.

* * *

Alkonyat - Hajnalhasadás 2 (The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 2)
Bemutató:
november 15.

Feltehetően az Alkonyat-rajongók minden eddiginél nagyobb számban tódulnak majd a vámpíros sorozat fináléjára, és biztos rengeteg könnyet is ejtenek, amikor a film nézése közben elszoruló szívvel arra gondolnak, hogy a két főszereplő, Kristen Stewart és Robert Pattinson az életben már nem alkot egy párt. Persze a filmben sem megy minden simán: Bella és Edward ugyan már egymáséi lettek, és megszületett közös gyermekük, Renesmee, de a Volturi család a kislány életére tör.

* * *

Ölni kíméletesen (Killing Them Softly)
Bemutató:
november

Andrew Dominik előző filmjében, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford-ban vadnyugati bűnözők közt időzött, most a mai New Orleans gyilkosainak és rablóinak a világában mélyed el. Az Ölni kíméletesen valamivel pörgősebb és sokkal rövidebb, mint elődje, de abban hasonlít, hogy ez sem teljesen hagyományos thriller, hanem inkább hangulatfilm, amelynek a jelentős részét a rosszfiúk parttalan és sokszor meglehetősen fárasztó szövegelése teszi ki. Brad Pitt viszont szórakoztató a bérgyilkos szerepében, akinek az a feladata, hogy rendbe hozza, amit két piti rabló a film elején elcseszett.

* * *

Az Argo-akció (Argo)
Bemutató:
november

Ben Affleck már két kiváló thrillert rendezett (Hideg nyomon, Tolvajok városa), itt most annyival nehezítette a saját dolgát, hogy nem az általa jól ismert bostoni suttyók közt mozog, hanem a 70-es években irányít egy CIA-akciót, ami ráadásul valóban megtörtént. Az iráni forradalom kitörésekor túszul ejtettek több tucat amerikai diplomatát, de hatan közülük sikeresen meglógtak. A kanadai nagykövetségre menekültek, ahonnan a CIA azzal a bonyolult és némiképp humoros fedősztorival menekítette haza őket, hogy egy filmstáb tagjai, akik sci-fit forgatni érkeztek Iránba. Olyan izgalmas thrillerre számítunk, amelyben bőven benne van Affleck kedvesen ironikus humora is.

* * *

A hobbit - A váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey)
Bemutató:
december 13.

A Gyűrűk Ura-trilógia előzményeit elmesélő A hobbit-ban Gandalf (Ian McKellen) rábeszéli a fiatal Zsákos Bilbót (Martin Freeman), hogy csatlakozzon a törpökhöz, és segítsen nekik megölni Smaugot, a törpök földjét bitorló sárkányt. Hogy Peter Jackson immár nem is két-, hanem háromrészessé felduzzasztott A hobbit-jának első részében pontosan meddig jutunk a sztoriban, azt nem tudni, de lefogadjuk, hogy megint borzasztó sokat fognak gyalogolni a filmben. Elijah Wood, Cate Blanchett, Orlando Bloom és még jó néhányan visszatérnek A Gyűrűk Ura szereplői közül, a Lost-rajongók pedig örülhetnek, mert Evangeline Lilly játssza Taurielt, a Tolkien-regényben nem szereplő, Jacksonék által kitalált figurát.

* * *

This Is 40
Bemutató:
december 20.

Judd Apatow az öt évvel ezelőtti Felkoppintvá-ban elképesztően viccesen és bájosan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy egyéjszakás kalandra lehet-e családot alapozni, most ugrott egyet korban: az új film főszereplője a Felkoppintva Alisonjának nővére, Debbie és a férje, Pete, a kérdés pedig ezúttal az, hogy jó néhány év házasság és pár közös gyerek után, negyven magasságában lehet-e még boldognak lenni. Apatow természetesen megint saját feleségét, Leslie Mannt (aki idén töltötte be a negyvenet) és két lányukat mozgósította, Pete-et pedig a tündéri Paul Rudd játssza. Ez talán a korábbiaknál is családiasabb film lesz: mintha a sztori mellékessé válna a vicces jelenetek improvizálgatása mellett, amit olyan bevált Apatow-arcok adnak elő, mint Jason Segel, Melissa McCarthy, Lena Dunham és Chris O'Dowd.

* * *

A nyomorultak (Les Miserables)
Bemutató:
december 27.

Most kiderül, hogy a hobbirockzenész Russell Crowe vagy a musicalműfajban jártas Hugh Jackman énekel jobban. A Victor Hugo regényén alapuló musicalből csupa sztárral csináltak filmváltozatot: a 19. századi történetben Jackman játssza a börtönből szabadult Jean Valjeant, aki álnéven sikeres gyártulajdonos lesz, Crowe Javert felügyelőt alakítja, Anne Hathaway pedig Fantine, a szerencsétlen sorsú prostituált lesz. Mellettük még Amanda Seyfried, Helena Bonham Carter és Sacha Baron Cohen is dalra fakad, a rendező pedig az éppen iszonyú menőnek számító Tom Hooper, aki A király beszédé-ért tavaly Oscart kapott.

* * *

Pi élete (Life of Pi)
Bemutató:
december

Ang Lee nagyon látványos, 3D-s filmet ígért Yann Martel 2001-es regényéből, és amikor kijött az első előzetes, kissé riadtan szembesültünk vele, hogy mit értett ez alatt: számítógéppel generált, egyáltalán nem valódinak tűnő álomvilágot, amely tele van vibráló fagylaltszínekkel, és félő, hogy a sztori spirituális mondanivalójával párban meglehetősen giccses hatást kelt majd. Pi (az újonc Suraj Sharma) tizenéves indiai fiú, aki a szüleivel Kanadába utazik egy hajón, de balesetet szenvednek, amelyet csak ő és néhány állat él túl egy mentőcsónakban. Nemsokára már csak ő marad és egy bengáli tigris, aki nem kifejezetten veszélytelen útitárs, de legalább enyhíti kicsit a fiú magányát. Reméljük, Lee nem esett le a lóról.