Meghalt Dennis Hopper

74 éves korában kaliforniai otthonában meghalt Dennis Hopper. A színész-rendező hosszabb ideje prosztatarákban szenvedett. Családja ott volt Hopper mellett, amikor a sztár elhunyt. Hopper legutóbb már szinte csontig soványodva jelent meg a nyilvánosság előtt márciusban, amikor megkapta saját csillagát a hollywoodi Hírességek Sétányán. Dennis Hopper éppen idén vált el utolsó, ötödik feleségétől, Victoria Duffytól. A válás után azonban Duffy maradt a családi otthonban, mert éppen a bírósági tárgyalások közben derült ki, hogy Hopper gyógyíthatatlan beteg.

Dennis Hopper 1936-ban született Kansas államban, tizenhárom éves korától családjával San Diegóban élt, ahol színészkedést tanult. Tizennyolc évesen Los Angelesbe költözött, ahol azonnal színészként kezdett dolgozni: első mozifilmje az 1955-ben bemutatott, James Dean főszereplésével készült Haragban a világgal volt, akivel ezt követően az Óriás-ban is játszott. Dean nagy hatással volt a fiatal Hopperre: "Azt hittem, hogy én vagyok a legjobb fiatal színész, aztán megismertem őt. Azelőtt még sosem láttam senkit improvizálni, és ez eleinte teljesen összezavart. Egy este aztán odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy mit művel. Azt mondta: 'Egyszerűen kezdd el csinálni a dolgokat, ahelyett, hogy megmutatnád őket. Ahelyett, hogy eljátszanád, hogy kávét iszol, tényleg igyad a kávéd. Simán szívd a szivarodat, ne pedig játsszad, hogy szívod a szivarodat.'"

Az 50-es években Hopper főleg tévéfilmekben szerepelt, majd a From Hell to Texas című 1958-as westernben kapott egy nagyobb lehetőséget Henry Hathaway rendezőtől, azonban a klasszikus hollywoodi filmes és az ekkor már az improvizálós színészkedést képviselő Hopper annyira nem értették meg egymást, hogy végül odáig fajult a dolog, hogy Hathaway egy jelenetet több mint nyolcvanszor megcsináltatott Hopperrel, aki a végén megtört, és feltette a kérdést, hogy a rendező hogyan képzeli a jelenetet. Az eddig a pontig Hoppert foglalkoztató Warner Bros. kirúgta a színészt, aki ezután évekig nem kapott említésre méltó munkát, de érdekes módon végül Hathaway-nek köszönhette a visszatérést, aki szerepet adott neki az 1965-ös The Sons of Katie Elder-ben, és később még A félszemű-n is dolgoztak együtt - így a gyűlölt Hathaway lett az a filmes, aki legtöbbször rendezte Hoppert.

Dennis Hopper a Szelíd motorosok-ban

Hopper a szerephiányos években sem unatkozott: Los Angelesből New Yorkba költözött, és öt évig tanult a legendás Lee Strasbergnél, a "method acting" atyjánál. Ebben az időszakban kezdett komolyan hódolni hobbijának, a fényképezésnek is, és ekkor kezdett műtárgyakat gyűjteni, elsősorban pop-art művészektől, köztük Andy Warholtól és Roy Lichtensteintől: "megvettem Andy egyik konzervlevesét, és azóta gyűjtök".

A 60-as években Hopper főleg westernfilmekben szerepelt a nagy dobásig, az 1969-es Szelíd motorosok-ig. Hopper sok mindent szeretett volna rendezni, csak motoros filmet nem, mivel ő, Fonda és Jack Nicholson is játszott már motoros filmben korábban, de végül Peter Fondával több ötletük közül csak erre találtak finanszírozót. A road movie-ban motoros drogcsempészeket alakítanak, akik rossz véget érnek, de előtte még alaposan kiélvezik az életet. A kritika és a közönség is nagyon jól fogadta a filmet, amely több szempontból is forradalminak számított: egyrészt ez volt az egyik első olyan mainstreambe kerülő alkotás, amely a 60-as évek ellenkultúráját állította a középpontba, másrészt lényegében innen számítható az amerikai független film megszületése.

Hiába ért karrierje csúcsára Hopper a Szelíd motorosok-kal, élete szétesőben volt: egyre többet ivott és drogozott, és következő saját rendezésű filmje, az általában drogos összevisszaságnak titulált 1971-es The Last Movie hatalmas bukás lett. Erre az időszakra tehető öt házasságából a második, Michelle Phillipsszel, amely mindössze kilenc napig tartott. Saját bevallása szerint Hopper elsősorban alkoholista volt, töménytelen mennyiségű kokaint csak azért fogyasztott, hogy részegen is funkcionálni tudjon. Ismét eljutott arra a pontra, hogy Amerikában senki sem akart neki szerepet adni, és a 70-es évek második felében csak néhány európai produkcióban tűnt fel.

Az 1979-es Apokalipszis most-ban emlékezetesen formálta meg a túlpörgött fotóriporter szerepét Kurtz ezredes táborában, annak ellenére, hogy Hopper négy-öt hónapos Fülöp-szigeteki tartózkodása alatt a film rendezője, Francis Ford Coppola többször átírta és egyre kisebbre vette a szerepét, és hogy Marlon Brando ragaszkodott hozzá, hogy közös jeleneteiket mindig külön vegyék fel. A következő években Hopper játszott még néhány jelentősebb filmben, köztük a Rablóhal-ban, Az Osterman hétvégé-ben, de aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen összeomlás: amikor a rendőrség meztelenül szedte fel egy mexikói autópályán, maga is belátta, hogy elérkezett az elvonókúra ideje.

A 80-as évek második felére Hopper letette az alkoholt és a drogokat, és 1986-ban eljátszotta egyik legvadabb és máig egyik legismertebb szerepét, Frank Booth-t David Lynch Kék bársony-ában. Booth nem kispályás a filmes gonoszok közt: kedvence a "fuck" szó, a dinitrogén-oxid, no meg a szado-mazo szex. Nyolc év kihagyás után Hopper a rendezéshez is visszatért: 1988-ban mutatták be Színek című zsarufilmjét Robert Duvall-lal és Sean Penn-nel, amit '90-ben a Csapdában (ez annyira nem sikerült, hogy Hopper Alan Smithee álnéven jegyzi) és a Forró nyomon követett. Hopper összesen hét nagyjátékfilmet rendezett, de igazán nem volt elégedett saját rendezői pályájával: "A Színek rendben van, de a Szelíd motorosok után egyszer sem éreztem úgy, hogy sikerült volna megrendeznem azt a filmet, amit igazán szerettem volna".

Negatív szerepből jutott neki bőven a Kék bársony után is, az 1994-es Féktelenül-ben is ő alakítja a találékonyan egy liftben majd egy mozgó buszban túszokat ejtő robbantót. A Tiszta románc-ban viszont ő Christian Slater karakán apja, akit cseppet se félemlít meg a fiát kereső szicíliai maffiózó (Christopher Walken). A briliáns jelenet a két színészóriás mellett persze Tarantino írói vénáját is dicséri.

Oscar-díjat sosem nyert, bár kétszer is jelölték: először a Szelíd motorosok forgatókönyvéért, aztán 1987-ben a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában A legjobb dobás című sportdrámáért. Két rendezése is részt vett a cannes-i filmfesztivál versenyében, a Szelíd motorosok, amely elnyerte a legjobb első film díját, és az 1980-as Out of the Blue. Egyszer az Arany Málnát is megkapta, mégpedig a Waterworld-ben a legrosszabb alakításért a férfi mellékszereplők kategóriájában.