Nehogy már! Te vagy a blade runner!

Vágólapra másolva!
Aki megnézi a mától vetített Pokolba taszítva című remek horrorfilmet, sok szajházást fog hallani egy vén szipirtyó szájából. Erről jutott eszünkbe, hogy számos amerikai film igazolja azt a tézist, hogy bárhova utazunk a világban, a legvalószínűtlenebb helyeken is egy hazánkfiába botlunk. Ralph Fiennes is volt már magyar gróf, Nicole Kidman is táncolt Sándor nevű sármőrrel, Jack Nicholson pedig leüvöltötte Lászlónak, az építési vállalkozónak a fejét. Megpróbáltuk összeállítani a magyar filmfigurák lehető legteljesebb listáját, ha eszedbe jutnak még mások is, írd meg kommentben!
Vágólapra másolva!

Casablanca (Casablanca, 1942)
Ki a magyar?
Victor Laszlo szerepében Paul Henreid

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gdlPVxXJDeHRLbsc

Ingrid Bergman figurájának férjével, Victor Laszlóval kapcsolatban ugyan csak az hangzik el, hogy a cseh ellenállás vezetője volt, aki megjárt egy koncentrációs tábort is, de ilyen névvel aligha lehet cseh. Ha nem csak a figurákat nézzük, hemzseg a magyaroktól a film, Michael Curtiz rendező mellett az Ugartét játszó Peter Lorre és a bár egyik pincérét alakító S.Z. Sakall is magyar származású.

* * *

My Fair Lady (My Fair Lady, 1964)
Ki a magyar?
Zoltan Karpathy szerepében Theodore Bikel

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PmmFYQQWrdkRowA0

A Higgins által kiképzett Eliza Doolittle legnagyobb próbatétele a bál, ahol többek közt a magyar fonetikaszakértőt, Kárpáthy Zoltánt kell beugratnia szép kiejtésével és viselkedésével. Kárpáthy felkéri Doolittle-t táncolni, és a szegény virágáruslány átmegy a teszten: a professzor biztos benne, hogy arisztokrata családból származik, így Higgins megnyeri a film elején kötött fogadást.

* * *

Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express, 1974)
Ki a magyar?
Andrényi Rudolf gróf szerepében Michael York és Andrényi Elena grófné szerepében Jacqueline Bisset

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=A4dHsfBmEt72tDGr

Amikor az Orient expresszen számos késszúrással meggyilkolják Mr. Ratchettet, a gazdag amerikai üzletembert, Hercule Poirot tudja, hogy csak a vonaton utazók valamelyike lehetett a tettes. Tizenhárom gyanúsítottja közt ott van az arisztokrata családból származó magyar diplomata, Andrényi Rudolf, valamint szépséges felesége is. A végén persze kiderül, hogy senki se az, akinek eleinte látszott.

* * *

Szárnyas fejvadász (The Blade Runner, 1982)
Ki a magyar?
Gaff szerepében Edward James Olmos

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sOhRURq8lqIlfp40

Na, jó, igazából nincs magyar figura a filmben, de Gaff, a rendőr a következő szavakkal ösztökéli a kényelmesen kajáló Deckartot arra, hogy jöjjön vele Bryant kapitányhoz: "Monsieur, azonnal kövessen engem, bitte! ... Lófaszt! Nehogy már! Te vagy a blade, blade runner." Mint ebből az interjúból kiderül, a magyar szöveg nem szerepelt a forgatókönyvben, de Edward James Olmos (akinek a felmenői Magyarországról vándoroltak ki Mexikóba) nagyon lelkiismeretesen készült a szerepre, és némi könyvtárazással összehozta a mixelt mondatokat a filmbeli keveréknyelvhez.

* * *

Florida, a paradicsom (Stranger Than Paradise, 1984)
Ki a magyar?
Béla szerepében John Lurie, Éva szerepében Bálint Eszter és Lotte néni szerepében Cecillia Stark

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7AkZHNddPAq90aBY

Jarmusch egy alternatív színházi fellépésén látta meg a tizenöt éves Bálint Esztert, és felkérte alternatív road movie-ja női főszerepére. John Lurie játssza a Willie becenevű főhőst, akit valójában Bélának hívnak, de megtagadja magyar gyökereit, és kikészül, ha unokahúga, Éva (Bálint) vagy nagynénje (a magyar származású Cecillia Stark, aki nem hivatásos színész volt, hanem Jarmusch ügyvédjének a nagymamája) magyarul beszélnek hozzá, bár nyilvánvalóan mindent megért a szövegükből.

* * *

Valóságos zseni (Real Genius, 1985)
Ki a magyar?
Laszlo Hollyfeld szerepében Jon Gries

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MDvoOcL9jQOVlS0y

Igaz, hogy a filmben nem hangzik el konkrétan, hogy László magyar volna, neve alapján mégiscsak bevettük összeállításunkba. Miközben a film két ifjú zseni főhőse (Val Kilmer és Gabriel Jarret) egy különleges lézer előállításán dolgozik, összebarátkoznak a meglehetősen furcsa és titokzatos Lászlóval, aki szintén zseniális, így hát rájön, hogy a srácok tudtukon kívül egy tömegpusztító fegyver létrehozásán ügyködnek.

* * *

Féltékenység (Heartburn, 1986)
Ki a magyar?
Laszlo szerepében Yakov Smirnoff

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=LqVDSBPZKXJmfEnD

Az ukrán származású Yakov Smirnoff játssza a magyar építési vállalkozót, aki a filmbeli friss házaspár - Meryl Streep és Jack Nicholson - lerobbant házának felújítását végzi nem túl kielégítő módon. Azt még csak elnézné neki a pár, hogy keveri a he-t, a she-t és az it-et, hiszen, ahogy a feleség elmagyarázza férjének, "a magyaroknak nincsenek névmásaik", de az már kiveri a biztosítékot, hogy a felújított konyhába csak az udvaron keresztül lehet bejutni, és ha a pár a házból is szeretne egy konyhába nyíló ajtót, hát, azért többet kell fizetni.

* * *

Ed Wood (Ed Wood, 1994)
Ki a magyar?
Bela Lugosi szerepében Martin Landau

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=In4xDA7YIc5aDTf4

A világ legrosszabb rendezője annyira nagy rajongója volt a Drakula grófot megszemélyesítő Lugosi Bélának, hogy összekaparta a szegénységben élő, idős, drogfüggő színészt és megtette filmjei sztárjának. Burton Ed Wood-jában az akcentusos Landau remekel Lugosi szerepében, és bármilyen teátrális is, a színész úgy nyilatkozott, hogy lényegesen visszavett alakításából ahhoz képest, amilyen valójában Lugosi volt.

* * *

Közönséges bűnözők (The Usual Suspects, 1994)
Ki a magyar?
Arkosh Kovach szerepében Morgan Hunter

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pjSgpKt1Nm2hF7nQ

Bryan Singer filmjének fő tanulsága, hogy sokkal hatékonyabban működne az amerikai bűnüldözés, ha minden nyomozó tudna magyarul. A szerencsétlen, összeégett Kovach hiába mondja már a film legelején, hogy látta Kayser Sözét, az illetékesek egy árva szót sem értenek a férfi nyögéseiből, aki "úgy hangzik, mint egy thai kurva". Mire kerítenek egy tolmácsot, és elkészítik a fantomképet a titokzatos gengsztervezérről, Sözének már bottal üthetik a nyomát.

* * *

My Girl 2 (My Girl 2, 1994)
Ki a magyar?
Nick Zsigmond szerepében Austin O'Brien

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rTXS6l20pcvtcnq0

A cikkünk elején említett alaptézist legerősebben ez a film támasztja alá: természetesen Vada (Anna Chlumsky) is magyarokba botlik, amikor Los Angelesbe utazik a nagybátyjához. A bácsi egy Budapest nevű autószerelő-műhelyben dolgozik, amelyet Rose Zsigmond névre hallgató csajának apja alapított. Rose-nak van egy Nick nevű fia, aki egyidős Vadával, és persze rögtön összehaverkodnak, hogy aztán a játékidő nagy részében együtt csavarogják be a várost.

* * *

Az angol beteg (The English Patient, 1996)
Ki a magyar?
Count Laszlo de Almásy szerepében Ralph Fiennes

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kYrDDVpM2f4yNghA

Juliette Binoche angol betegéről hamar kiderül, hogy valójában egy magyar, nemesi családból származó pilóta és felfedező, aki a Szahara feltérképezésén fáradozott a britek számára, amikor lelőtték a gépét. A figura sok ponton különbözik valós ihletőjétől, gróf Almásy Lászlótól, legfeltűnőbben talán abban, hogy Almásy a második világháború idején nem a briteknek, hanem a németeknek dolgozott.

* * *

Hazudozni Amerikában (Telling Lies in America, 1997)
Ki a magyar?
Karchy Jonas szerepében Brad Renfro

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=u26FWFYgkY8wnM3U

A film Joe Eszterhas (Elemi ösztön) szerelemprojektje volt, melyet saját bevándorló-élményei ihlettek. A tavaly meghalt Renfro játssza Karchyt, a Magyarországból érkezett clevelandi srácot, aki őrlődik hagyományőrző apja, az iskola és a csajok elvárásai közt. A felnövéstörténetben Kevin Bacon simlis DJ-figurája játssza a kulcsszerepet, akinek a révén Karchy tanul egy-két dolgot az életről.

* * *

Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut, 1999)
Ki a magyar?
Sándor Szávoszt szerepében Sky Dumont

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2yeXRwwPgkyLJe42

Tom Cruise figurája megéri a pénzét: nős, gyerekes orvosként két szupermodellel hetyeg a karácsonyi partyn, ahova a feleségével érkezett, aztán pedig egy túladagolt prostit próbál visszahozni az életbe. Kis nejét sem kell félteni azonban, hiszen azonnal táncba megy a deres halántékú, sima modorú magyarral, aki Ovidius emlegetésével próbál csajozni - láthatóan nem teljesen sikertelenül.

* * *

Bérgyilkos a szomszédom (The Whole Nine Yards, 2000)
Ki a magyar?
Janni Gogolak szerepében Kevin Pollak

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yCkr27TKqMYyYNeG

Ha az ember összehaverkodik egy dörzsölt bérgyilkossal (Bruce Willis), onnantól garantáltan komplikáltabb és izgalmasabb lesz az élete. Matthew Perry figurája egymást kijátszó gengszterek szövevényes ügyébe csöppen, ahol az egyik kulcsszereplő a chicagói magyar maffia veszedelmes feje, Janni Gogolak. Kedvenc bérgyilkosunk tanúskodott Gogolak ellen, ezért most Kanadában lapít, de persze Gogolak addig nem nyugszik, míg fel nem hajtja régi cimboráját.

* * *

Chicago (Chicago, 2002)
Ki a magyar?
Hunyak szerepében Ekaterina Chtchelkanova

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=oPEgJeWlHoIar5pm

Amikor a kivégzésre váró férj- és pasigyilkos asszonyok elsorolják, ki miért tette el láb alól a párját, kiderül, hogy akad köztük egy ártatlan is: a magyar nő, akit azzal a váddal tartanak fogva, hogy levágta a férje fejét, pedig nem is ő tette. Nem csak a többi rabnak homályos a magyar nő panasza, még magyar anyanyelvűként is nehéz megérteni az erős akcentussal beszélő orosz táncosnőt.