Soha többet nem lesz Vészhelyzet

Vágólapra másolva!
Április 2-án véget ért az amerikai televíziózás történetének második leghosszabb sorozata, 15 év után. Az eredeti forgatókönyvet a nemrég elhunyt Michael Crichton írta még 1974-ben, saját kórházi gyakornoki tapasztalataira alapozva. 1993-ban tért vissza a témához, amikor Steven Spielberggel közösen úgy döntöttek, hogy inkább dupla nyitóepizód legyen belőle, mint film. A többi pedig már televíziózás-történet. Az alábbiakban egy rendhagyó szemezgetéssel emlékezünk a sorozat néhány felejthetetlen vagy épp elfeledett pillanatára.
Vágólapra másolva!

A legdurvább halál:

A Vészhelyzet-ben a halál a mindennapok része. A 15 év alatt ráadásul komoly mennyiségű főszereplő is meghalt a képernyőn. Lucy Knight medikát (Kellie Martin) egy skrizofrén beteg szúrta hátba, dr. Mark Greene (Anthony Edwards) agytumorba halt bele, dr. Michael Gallantot (Sharif Atkins) egy bomba robbantotta fel Irakban, dr. Gregory Pratt (Mekhi Phifer) egy mentőautó robbanásakor szerzett sérüléseibe halt bele. A legfurcsább/legdurvább halál címét azonban dr. Romanónak (Paul McCrane) kell adnunk, akinek a 9. szezon első részében egy helikopterrotor vágta le a kezét, majd a 10. szezon 8. részében egy másik helikopter - amely a kórház tetejéről próbált felszállni - zuhant le pontosan Romanóra, kilapítva a sebészt.

A legtöbb részben szereplő karakter:

Bár sokak szerint Doug Ross nélkül nem lenne igazi a Vészhelyzet, mások szerint Greene halálakor kellett volna abbahagyni a sorozatot, vannak azonban, akik úgy vélik, Neela Rasgotra (Parminder Nagra) legalább annyira főszereplője a sorozatnak, mint az eredeti orvoscsapat tagjai. Tagadhatatlan, hogy a távozókkal valóságosabb a sorozat, hisz egy munkahelyen is nagyon kevés ember marad 15 éven át. Az orvosok közül Carter doktor (Noah Wyle) tudott legkevésbé elszakadni a County Generaltól. Ő a legelső részben is szerepelt és a legutolsóban is, bár többször elköszönt közben. A legkitartóbbak azonban a recepciósok, a mentősök és a nővérek voltak. Nem lettek sztárok, mégis, ha valakit meg kellene kérni, hogy mesélje el a sorozat történetét, ők lennének a legjobb szemtanúk.

A legjobb visszatérés:

Az utolsó évadban komoly rábeszéléssel sikerült minden korábbi főbb szereplőt rávenni, hogy visszatérjen elbúcsúzni. Egy remek, visszaemlékezésekkel teli részbe még dr. Greene-t is beleírták. A főcím után kiírt színésznévsor elolvasásakor az aznapi rész történetére is következtetni lehetett. A 15. szezon 19. része, a Régi idők (Old Times) szereplőlistája Susan Sarandon, George Clooney, Noah Wyle, Eriq La Salle és Julianna Margulies nevét is tartalmazta. A történet szerint Carter doktornak új vesére van szüksége. Sam és Neela Rasgotra Seattle-be utaznak a Susan Sarandon által játszott karakter unokájának veséjéért. Az unoka szerveinek szétosztását Carol Hathaway szervezi, aki az ottani kórházban dolgozik, Doug Ross-szal egyetemben. A sorozat leghíresebb párja boldogan éldegél északon, az ikreket nevelgetve. Carter veseműtétjét nem a Countyban végzik, a család kérésére egy magánkórházban - ahol Peter Benton praktizál, aki még mindig együtt él Cleóval, régi barátnőjével. Bár a rész teli van régi híres szereplőkkel, a legjobb jelenetekkel mégis Carter és Benton szolgál, akik olyan összhangban diskurálnak, mintha a múlt héten színészkedtek volna együtt legutóbb.

A legkevésbé emlékezetes főbb szereplő:

Bizonyára kevesen emlékeznek már arra, ki játszotta 1996 és 99 között a kórház leszbikus rezidensét, dr. Maggie Doyle-t. Jorja Fox, a Helyszínelők Sara Sidle-ja, akinek ráadásul két későbbi kollégája is járt a Countyban. George Eads mentősként és Marg Helgenberger pedig Doug Ross egyik kalandjaként - még 1996-ban.

A legjobb epizódszereplő:

Hollywoodi "Ki kicsodát?" lehetne összeállítani a 15 évad epizódcsillagaiból. Kirsten Dunstról, Lucy Liun, Dakota Fanningen át Susan Sarandonig, Zac Efrontól, James Woodson és Alan Aldán át Forest Whitakerig igen hosszú a sor, mi mégis egy korai gyöngyszemet választottunk: Még 1997-ben játszott le mindenkit a képernyőről egy skót, aki megtámadott egy élelmiszerboltot. Ő pedig nem volt más, mint Ewan McGregor, akit a szerepért Emmyre is jelöltek. (3. szezon, 15 rész: The Long Way Around - Az epizód címe csak egy betűben különbözik Ewan későbbi, nagy sikerű motoros útjának címétől, a Long Way Round-tól).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SL9EroxeY8KknE9K


Gáti Kati a Vészhelyzetben

Befogadott és kölcsönadott karakterek:

15 év alatt bőven lett volna idő, hogy más sorozatokkal vegyítsék az orvosok életét, mégis viszonylag kevés crossovert találunk. Kedves figyelmesség, hogy Jerry, a vicces recepciós (Abraham Benrubi) visszatérésekor beleszőtték a színész másik szerepét a történetbe. Benrubi ugyanis a Férfi fán terem (Men in Trees) című sorozat miatt cserélte le Chicagót egy alaszkai bártulajdonosi szerepre, és amikor azt a sorozatot levették a műsorról, a Vészhelyzet-be Jerry Alaszkából tér vissza. Carter és Ross doktorok jártak a Jóbarátok-ban és a Harmadik műszak szereplői egy komolyabb szállal kapcsolódtak be a Vészhelyzet-be.

Goran Visnjic

A legszebb szerelmi szál:

A Vészhelyzet-rajongók között a legkomolyabb vitákat ez a kategória válthatja ki. Carter doktor is próbálkozott rendesen, Luka Kovac (Goran Visnjic) sem volt híján komoly kapcsolatoknak, és persze sokak szerint etalon Carol Hathaway és Doug Ross románca, mi mégis egy majdnem tragikus szerelmi háromszöget választottunk. Dr. Rasgotra a műtőben sok embert meggyógyított, magánemberként azonban rekordszámú szívet tört össze. Az alacsony, indiai származású színésznő lett a Vészhelyzet férfifalója. A 13. szezonban Tony Gatesszel és Ray Barnett-tel folytatott szerelmi háromszöge majdnem az utóbbi életébe került, és az utolsó szezon nagy kérdése volt, hogy a mindkét lábát elvesztett és a legmodernebb műlábakkal ellátott Ray visszatér-e és végtelen szenvedése után elnyeri-e Neela szerelmét. (Sajnos utolsó közös jelenetük dialógusába több energiát is fektethettek volna az írók, az nem igazán méltó történetükhöz. Emellett a színésznő egyre növekvő pocakját sem sikerült már elrejteni, terhessége azonban nem illett volna Neela karakterének történetébe, így a boldog végkifejlet kifejtését inkább a nézők fantáziájára bízták.).