A legvéresebb meztelen horrorjelenetek
Paranormal Activity 3
Október 20-án fogják bemutatni Magyarországon a 3. részt, amelyben Kaite rémálmainak kezdeti körülményeire derül fény.
Előzetes magyar felirattal
The Good, The Bad and The Undead - zombis western webes sorozat (már ha összetarhálják rá a pénzt).
Fright Night (Frászkarika)
Röhögtök a címfordításon? Hát én is, de nem szép, ugyanis a '80-as évek közepén ez még tök jól jött ki. Igen ez is egy feldolgozás, nem is akármilyen.
Az alap történet annyi, hogy egy kamasz srác rájön, hogy vámpír a szomszédja. Innentől a feldogozás adja a pluszokat, mint például Colin Farrel vámpírként. Egy feldolgozásból ugye nem maradhatnak még ki a kor új vívmányai, és termékmegjelenítései sem. Ezzel adhat hozzá némi humort, és izgalmasabbá is tehetik a produkciót. (iPhone - How to pick a lock. :) ) Reméljük nem fogunk csalódni.Dream House
Fiatal házaspár két gyerekükkel egy kisvárosi álomházba költöznek. Melyben életük hamar rémálommá válik. (Wáháhá ha már a film is klisés én miért ne lehetnék?) Ugyanis kiderül, hogy a ház előző lakóit lemészárolták, és az emberek úgy tudják, hogy a még élő férj tette az előző lakók közül. Azonban jön a "váratlan" csavar a csinos szomszédlány személyében, aki sokat tud a múltról.nagydee | 2011.08.02. 14:51:48hát nekem az valahogy az érdekesebbnek tűnt...Insidious
2011 eddigi legjövedelmezőbb filmje. Másfél milkából eddig 44,5-öt kapartak össze.
Egy tökéletes kis család beköltözik új házába, ahol legnagyobb fiuk egy baleset következtében kómába zuhan. Innentől lesz igazán érdekes a történet, ugyanis egyre gyakrabban történnek furcsaságok a házban. A szülők attól tartva, hogy egy szellem lakta házba költöztek felbérelnek egy kísértetirtó csapatot. Ám gyermekük halhatatlan lelke úgy tűnik menthetetlen.CRaPtRaSH | 2011.07.22. 16:45:57most néztük meg, nem lesz a kedvencem, de nekem tetszett. nem 10/10, de tényleg jó. nálam az első fele jobb volt mint a második, kicsit talán a két csávó volt kiakasztó, olyan kis fatökűeknek tűntek eleinte, viszont a befejezés miatt elnéztem ezt :]
Végső állomás 5 (Final destination 5)
Ezt is lehet még tovább húzni. Nem baj az, csak legyenek benne fincsi dolgok. Az egyre gyengébb minőségű sorozat legújabb darabjában egy hídon történik a katasztrófa, de néhány ember túléli, hála egy "jövőbelátó képességekkel" megáldott aggódó tininek. De mint azt az előző részekből már tudjuk, hogy a halált nem lehet ám csak úgy kijátszani. Mint azt az előzetes is bizonyítja, most is sikerült elég kreatívan megoldani ezt a meghalok-nem halok kérdést. Reménykedjünk, hogy a készítőknél az első két rész volt a mérce, akkor nem lesz gond.
Augusztusban lehet keresni a mozikban (akár 3D-ben is).
Szinkronos előzetes.kovacslacka | 2011.09.03. 07:44:4320 legjobb haláleset a sorozatból: http://www.totalfilm.com/features/20-best-final-destination-kills
20 ijesztő kísértetjárás.
Adambaum | 2011.04.26. 21:55:37a listán 15. film-Un Jeu D'Enfants magyarul Szeress,ha mersz- tartalma nem felel meg a valóságnak, semmi köze nincs félelemhez.amúgy nagyon jó film, ajánlom figyelmetekbe.
11-11-11
A film azon a hiedelmen alapszik, hogy 2011. november 11.-én megnyílik a menny 11. kapuja, egy természetfeletti lény lép át rajta, és hozza a pusztulást. Tehát egy újabb világvége sztori, amivel nincs is különösebb baj, de elvileg nem a pokolból szoktak az ilyen szörnyű lények jönni?!
A filmet Darren Lynn Bousman (Fűrész 2,3,4) rendezi, a szerepeket pedig csupa ismeretlen arc játsza. (Na jó, Michael Landest már láttuk a Végső állomás 2-ben.)
A bemutató (bármilyen hihetetlen) 2011.11.11.-én lesz. A honlapjuk még fejlesztésre szorul.balint23h | 2011.11.10. 10:41:17Aznap jön ki a Skyrim, ennyi fog történni.
My Soul to Take
Végre utolértem magamat, és az oldalt, és úgy írok egy fimről, hogy azt már láttam.
A horror nagymestere, Wes Craven egy újabb sikolyféle filmje. Itt is fiatalokat gyilkolásznak egy késsel, csak a körítése picit misztikusabb.
Adott egy skizofrén fószer, aki legyilkolja a családját. Letartóztatásakor megsérül, de szállítása közben elszökik. Aznap éjjel 7 gyermek született. 16 évvel később a gyilkosságok újra kezdődnek. A 7 gyermek közül az egyik az áldozat, majd később jön a többi is. Hogy lelke reinkarnálódott az egyikükben, vagy ő maga túlélte-e azt az estét, nem tudni.
Jó kis ki a gyilkos találgatós film némi misztikummal fűszerezve. Látomásoktól szenvedő srác, népi hiedelmek, és babonák teszik igazán túlvilágivá a történetet.