Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
bungle
bungle 2015. 10. 26. 11:50 | #36
norbertvincze
norbertvincze 2015. 06. 05. 13:20 | #35
Frei Tamás hivatalos oldala (Freicsi bejegyzése magyarán)

Azt az ominózus taslit, amit az Európai Unió kormányfője kiosztott a magyar miniszterelnöknek, nemcsak Magyarországon próbálták értelmezni, hanem Európa-szerte is.

A francia tévéműsorokban például elviccelték, sőt, még azt is pedzegették, hogy Jean-Claude Juncker talán kicsit spicces volt, amikor meglegyintette Orbán Viktort.

Szerintem nem.

A magyar reakciók a politikai pártszimpátia függvényében érkeztek (Juncker egy bunkó kontra örüljön Orbán Viktor, hogy nem egy másik Jean-Claude ütötte meg, értsd, az akcióhős Van Damme). Azt hiszem, ezek sokkal inkább a magyar politikai kultúra lenyomatai, semmint értelmezhető magyarázatok.

A Juncker-jelenség régóta létezik, alakul, formálódik, és sajnos nem sok jót ígér nekünk.

Ne felejtsük el, hogy a brit miniszterelnök mellett Orbán Viktor volt az egyetlen, aki vehemensen ellenezte, hogy a volt luxemburgi kormányfőt az Európai Bizottság elnökévé válasszák. Volt azonban kettőjük között egy lényeges különbség. David Cameron egy jóval nagyobb ország vezetőjeként politikai alapon ellenezte Juncker kinevezését, Orbán Viktor viszont egy kis tagország vezetőjeként karaktertámadást indított ellene. Azt mondta, hogy „a luxemburgiak részéről delegált európai uniós biztos Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban. Miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után?”

Vagyis mivel médiaügyekben a luxemburgi Viviane Reding korábban eljárást kezdeményezett az Orbán-kormány ellen, ezért ő ellenez és „büntet” egy másik luxemburgit, Junckert.

Azért időzzünk el ezen, mert Európa nyugati felén a közbeszéd stílusa sokkal kifinomultabb, mint nálunk. Ezt most már észre kellene venni.

Értendő ez az üzleti élet képviselőire, politikusokra, köztisztviselőkre, vagy éppen az Európai Parlamentbe delegált magyar képviselőkre és az ő sokszor alpári stílusú Twitter-üzeneteikre.

Nyugatról nézve ez bumfordiság, és megvan róla a véleményük. Luxemburgban, Párizsban vagy Brüsszelben, középosztálytól felfelé, már a pék sem néz ránk, ha az üzletébe lépve csak „bonzsurt” köszönünk. Illik a „madamot” is odabiggyeszteni. Vagy a „möszjőt”. Így alakult, idáig finomodott arrafelé az emberi érintkezés.

Vagyis a durva, sokszor agresszív, fekete-fehér stílusban fogalmazó magyar kormányfő beszéde (értem én, hiszen Magyarországon ez működik, ezt szokta meg, hiszen nálunk nemhogy madam, tehát asszonyom nincs az üzletbe lépéskor, de még köszönés sem) nos, ez Brüsszelben fülsértő. Ki kell osztani érte egy-két viccelődő nyaklevest (a Juncker-taslit lehet így is értelmezni), mosolyogva és vállveregetve persze, de azért nagyon komolyan gondolva, hátha észhez tér a bumfordi.

Nem möszjő, csak diktátor!

„Pechünkre” amióta Juncker az unió kormányfője, napról napra nő a tekintélye. Így aztán most már sokkal nyíltabban és közérthetőbben fogalmaz velünk kapcsolatban.

Mint például a hétvégén egy német lapban, amikor közölte („szokatlan nyíltsággal”), hogy Magyarországnak ki kell lépnie az unióból, ha be akarja vezetni a halálbüntetést.

Ezt azért még a görögöknek sem mondták eddig soha... ennyire nyíltan… Hogy menjenek Isten hírével, ha akarnak.

Jobban fájt olvasni, mint pofont kapni.
lilaflexninja
lilaflexninja
lilaflexninja 2015. 05. 26. 11:56 | #32
Más az egész videó, mint egy-egy részlet kiragadva. Annak ellenére, hogy ilyet max. egy pártgyűlésen csinálok, ahol a cimborák között vagyok, látszik, hogy ez már csak ilyen vége buli, fotózás, unatkoznak. Ennek ellenére nem szabadna megengedni ezt senkinek.

Azért azt megnéztem volna, ahogy Merkelt megcsöcsörészi, vagy Putyinnak megpöcköli a golyóit.
Előzmény: bungle (26) 0 VÁLASZ
bungle
bungle 2015. 05. 26. 11:41 | #31
A nevedben már úgyis van egy felesleges b. ;)
Előzmény: kottab (30) 0 VÁLASZ
kottab 2015. 05. 26. 11:20 | #30
Upsz, kihagytam egy bö betűt az imént, aztán még valaki beszól.

Más megközelítés: Azt sajnos francia barátaimtól tudom, hogy tényleg ez van. Mi aztán a demokrácia büdösül legmélyebbjén élünk, kábé az a véleményük rólunk, mint nekünk mondjuk Észak-Koreáról. Ami igazán szomorú, hogy ez a véleményük 50-60 éve, magasról tesznek rá, ki éppen az elnök (mint nekünk Észak-Korea), senki más alatt sem volt jobb a megítélés. Nem ismerik, nem is akarják ismerni a viszonyokat, az ő szemükben kábé annyira nem vagyunk tényező Európában, mint mondjuk a mi szemünkben Kazahsztán. Borzasztó simán benyelik a különböző sajtóértesüléseket, és emiatt aztán még azon is meglepődnek, hogy egy magyar ember tud franciául. És egy fikarcnyit sem túlzok. :-(
Előzmény: kottab (28) 0 VÁLASZ
bungle
bungle 2015. 05. 26. 11:17 | #29
Szerintem 1. :)
Előzmény: kottab (28) 0 VÁLASZ
kottab 2015. 05. 26. 11:13 | #28
Bakker!!! :DDDD
Megnéztem!
Ez sokkal hülyéb paraszt mint gondoltam!
1. be ven nyomva és k..vára nem érdekli semmi
2. nincs benyomva és k..vára nem érdekli semmi

Nem tudom melyik a jobb eset.
Előzmény: kottab (27) 0 VÁLASZ
kottab 2015. 05. 26. 11:06 | #27
Pontosan azt akartam írni 5 perce, mint amit most fogok. :-)
Ez a Juncker egy diplomáciai paraszt. Egy dolog hogy melyik elnök, diktátor, kormányzó, übermensch éppen ki, meg mit csinál, de így azér' általában nem illik viselkedni ezen a szinten. Amúgy még jófej is lehetne a dolog, ha mondjuk én meg teszem azt hasba bokszolnám és adnék egy öklöst a vállára, mosolyogva. Ha azt is mindenki simán eltűrné, az tényleg demokrácia volna, de mivel azt gondolom, hogy egy ilyesmi cselekedettel kiírnám magam az európai demokráciából, ezért úgy vélem, hogy Juncker is épp ezt teszi és EU-főparasztot játszik.
Előzmény: bungle (26) 0 VÁLASZ
bungle
bungle
bungle 2015. 05. 25. 09:52 | #25
+1 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2015. 05. 24. 09:00 | #24
Leváltani! Szanyit a helyére, ő legalább bárgyú alkesz...!
Előzmény: norbertvincze (23) +1 VÁLASZ
norbertvincze
norbertvincze 2015. 05. 23. 22:36 | #23
hát lehet fasz :D
Előzmény: PabY (22) +1 VÁLASZ
PabY 2015. 05. 23. 22:10 | #22
hát Orbán már így is kinyalta az összes zsidófasz seggét és még így is diktátornak meg nácinak bélyegzik mi a fasz kéne még ezeknek?
+2 VÁLASZ
Szobabicikli
Szobabicikli 2015. 05. 23. 19:02 | #21
Putin ott helybe le-kyokushin karatézta volna a g*cibe :D
Amúgy igazán megérdemelt volna egy ilyen "poénos" válasz pofont ez a "junker" adótrükköző majom. (Most Orbán ténykedéseit hagyjuk figyelmen kívül egy picit. Köszönöm, nagyon kedves.)
+3 VÁLASZ
nymisi
wtf 2015. 05. 23. 12:25 | #19
"Krimhilda Viola Oláh Egyed" :DDD
Előzmény: bungle (13) +1 VÁLASZ
wtf 2015. 05. 23. 12:21 | #18
http://coub.com/view/6jhvn
"Vikike te hülyegyerek!" ;)
+1 VÁLASZ
izé012 2015. 05. 23. 12:17 | #16
Én már csak azért is adtam volna viszonzásul egy jókora parasztlengőt.
Már csak h tudja milyen is az az igazi suttyó magyar bunkó. :-)
Tooni 2015. 05. 23. 12:08 | #15
Lehet azért örülni. Juncker okos ember aki hülyéskedik. Nem pedig hülye ember aki okoskodik.
+1 VÁLASZ
bungle
komcsi 2015. 05. 23. 11:31 | #12
Nem kocsmába illő stílus, nem ütötte le. Ez óvodába való stílus, tipikus "te kis hülyegyerek" pofon. Megengedhet magának ilyet? Ahogy láthatod: meg.
Ahogy sajnos a birkák által megválasztott rablóvezérünk is megengedheti magának, hogy a bandájával lerabolja az országot. :(
Előzmény: norbertvincze (11) -1 VÁLASZ
norbertvincze
norbertvincze 2015. 05. 23. 11:17 | #11
látom elfogultságtól nem látsz el kettőig.

teljesen egyértelmű hogy orbán és a bandája börtönt érdemel (és az összes többi is, akik jelen pillanatban nincsenek reflektorfényben). Itt nem az a kérdés, hogy orbán mit érdemel, vagy mit nem, hanem hogy az európai bizottság elnöke hogy engedhet meg magának egy ilyen kocsmába illő stílust...




Előzmény: komcsi (10) +1 VÁLASZ
komcsi 2015. 05. 23. 10:50 | #10
A videós példád rossz: abban a viselkedésben semmi tudatosság nincs, csupán állati ösztönök. Bár a parlamenti közvetítéseket biztos feldobná, lehet egy Lázár-Zagyva meccset lehet én is megnéznék. :D
Értelmiségi fórumokon viszont a szájtépésen kívül semmi érdemleges nem történik, ahogy annak sem, ami most történik a fentihez hasonló gyűléseken azon kívül, hogy az adófizetők pénzén jót mulatnak és seggrészegre isszák magukat.

Azt pedig minden normális ember tudja, hogy a felcsúti törpe és bandája nem pofont érdemelne, hanem börtönt. Akik nem tudják, azoknak szólt a fenti saller.
Előzmény: norbertvincze (9) -1 VÁLASZ
norbertvincze
norbertvincze 2015. 05. 23. 10:04 | #9
egy értelmiségi fórumon szájkarate a divat, nem egy ilyen etikátlan gesztus. Vagy számodra ez a standard? https://www.youtube.com/watch?v=lkh9Va8FD7E
Előzmény: komcsi (7) 0 VÁLASZ
tjunior 2015. 05. 23. 09:58 | #8
Megtalálja a zsák a foltját, a két idióta Juncker meg Orbán
-1 VÁLASZ
komcsi 2015. 05. 23. 09:56 | #7
Végre valaki helyén kezelte ezt a bohócot.

Valahol olvastam, hogy ez nagyon is tudatos, jól átgondolt gesztus volt Junckertől. Nem engedi hogy Orbán az EU-ban is előadja a putyini tekintély-játékot. Felesleges vitatkozni Orbánnal meg bizottságokat felállítani, az egész szájkarate szintjén marad és ezzel nagyon is tisztában van Juncker. Egy ilyen pofonból viszont Orbán nem tud jól kijönni, megszégyenül, pont ott bántja, ahol a legjobban fáj neki, a mérhetetlen egóján.
+1 VÁLASZ
drgore 2015. 05. 23. 09:55 | #6
Ja és még valami. Úgy tiszteleg neki mint Hitlernek és diktátornak hívja. Egy EU tagállam elnökével hogy viselkedhet így egy sajtó tájékoztatón?
norbertvincze
norbertvincze 2015. 05. 23. 09:47 | #5
attól függetlenül, hogy orbán milyen, ez a JUNKer nem tudom mi a francot képzel magáról. Ilyen ember a bizottság elnöke? kocsmában ez elmegy, de nem az eu parlamentben.
Előzmény: drgore (1) +1 VÁLASZ
dude 2015. 05. 23. 09:44 | #4
"Tehetsz róla, tehetsz ellene"
+2 VÁLASZ
chuthi 2015. 05. 23. 09:42 | #3
Igen, ő a mi Viktorunk!


:D
Előzmény: drgore (1) 0 VÁLASZ
komcsi 2015. 05. 23. 09:41 | #2
Ezt hol lehet letölteni képernyővédő animációnak? Órákig tudnám nézni!
drgore 2015. 05. 23. 09:39 | #1
Ha jól tudom nem ez volt az első húzása, többször szemétkedett már politikusokkal. Utálom Orbánt de akkor is Magyarországot képviseli úgyhogy ez patkányság volt. Viktort csak mi üthetjük :)
+2 VÁLASZ