Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
bungle
Tooni 2013. 03. 22. 12:20 | #65
Megkezdődött!
http://imgur.com/vGKrTLm
:D
Előzmény: Aaron (28) 0 VÁLASZ
ismeretlen 2013. 03. 18. 08:54 | #64
Én helyesbítenék a posztszövegen, nem a kormány tehet róla, merthogy Viktor pont arrafelé vezetett egy mikrobuszt, pont bekamerázva, és pont fel tudott venni két erdélyi magyart és lelkesen elvitte őket egy kilométer távolságra, miközben volt annyira okos, hogy megkérdezze az erdélyieket, láttak-e már ekkora havat. Szóval nem ez a kormány tehet róla, hanem a kommunisták, Gyurcsány tette tönkre az időjárást és adta el a hómarókat, ezért nem tudunk felkészülni egy hét alatt sem arra, hogy eshet a hó.

Az sms-ről meg az ötlött a kis fejembe, hogy biztos vagyok benne, meg van a technika arra, hgoy megnézzék, az m1-es mentén mely mobilok nem mozdultak már órák óta, vagy mely mobilok vannak épp az m1-es mentén úgy ánblokk, és netán csak azokra kellett volna küldeni, nem sok sok millió telefonra. De így biztos egyszerűbb volt.

Az egészről meg az a véleményem, hogy szégyen egyszerűen az, hogy nálunk még mindig mer esni a hó és ezzel gondot okozni szeretett vezérünknek és az embereinek, mert így nem tudnak más dologra koncentrálni. De az is lehet, hogy a rohadék labancok (akik biztos ballibsibibsik) küldték ránk ezt a káoszt, így akarnak megint lerohanni minket és visszaállítani a monarhiát.

Viszont már most jelezném a katastzrófavédelemnek, ha elolvad a hó árvíz lesz!!!!!!!!
norbertvincze
bungle
bungle 2013. 03. 17. 21:31 | #62
+1 VÁLASZ
fehérember 2013. 03. 16. 20:09 | #60
Munkába álltak a haza gyöngyei is - de ők hólapátolás helyett kábelt gyűjtenek

Egy ÉMÁSZ-nál dolgozó (aki a mostani percekben is menti a lakosságot) üzenete:
A Bodrogközben, mint tudjátok, nincs áramszolgáltatás, mert az oszlopokat kidöntötte a vihar.
Hazánk szorgos vademberei, az ítéletidőtől sem riadva vissza, megkezdték a vezetékek összeszedését, versenyt futva az ÉMÁSZ dolgozóival. Mi ez, ha nem terrorizmus?
Zolibaba24 2013. 03. 16. 14:34 | #59
Segítünk! Sál, sapka, kesztyű! Belügyminisztérium
thisisreal 2013. 03. 16. 11:29 | #58
Lehet, hogy csak elfogyott a benzinük és megkapták a Belügyminisztérium sms-ét. ;)
Előzmény: fehérember (55) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2013. 03. 16. 07:49 | #57
A Don kanyarban meg arra kellett volna gondolniuk, hogy a dínóknak mennyivel rosszabb lehetett, mikor becsapódott a meteor...
Előzmény: Élien (50) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2013. 03. 16. 07:47 | #56
Meg sem lepődök... De ezek ilyenkor miért nem fagynak halálra?
Előzmény: fehérember (55) 0 VÁLASZ
fehérember 2013. 03. 16. 06:51 | #55
Csütörtök este az árokba csúszott egy autós Győrben a Galántai úton. Az autót ott kellett hagynia a külterületi úton. Mire pénteken viszzament érte, a cigányok feltörték és kifosztották a kocsit. Ők így segítenek.
Nusihusi
Nusihusi 2013. 03. 16. 00:02 | #54
Pedig már mindenki örült volna a tavasznak:P
Tooni 2013. 03. 15. 23:36 | #53
TeeJay
TeeJay 2013. 03. 15. 21:48 | #52
az sms-ről is annyit hogy a mocskos szolgáltatók bezzeg tudnak folyton reklám sms-el zaklatni hogy fizess elő erre arra náluk ilyenkor meg nagy kegyesen kiküldenek pár sort... a telenor még azt sem, vizsgálják is őket már...
megjegyzem fillérekbe kerül nekik sms-t küldeni sőt normálisabb országokban az sms küldés már ingyenes vagy olyan sokat lehet küldeni kevés összegért hogy szinte ingyenesnek számít...
ez is csak nálunk van
Zolibaba24 2013. 03. 15. 21:32 | #51
A trabantomból átültem egy X7-es Bmw-be, a kopasz ember meg a Barbie baba csúnyán nézett először, de már haverkodunk
Élien 2013. 03. 15. 20:34 | #50
Gondoljatok egy pillanatra arra, hogy a Don-kanyarban 1000-szer rosszabb lehetett a helyzet!!! :(
Stickhorse 2013. 03. 15. 20:27 | #49
Az sms-nek szerintem az a baja, hogy egyáltalán kiküldték, mint egy csontot a kutyáknak. A többivel egyébként egyetértek.
Előzmény: imki (45) 0 VÁLASZ
imki 2013. 03. 15. 20:17 | #48
Köszi! ;)))
Előzmény: winben (46) 0 VÁLASZ
imki 2013. 03. 15. 20:16 | #47
Meg is ijedtem, mikor megláttam, hogy a belügyminisztériumtól jött az sms. Gondolkodtam is rajt, hogy vajon az engem üldöző rendőrautók mégsem elkapni akarnak, hanem segíteni? :)
Előzmény: bungle (43) 0 VÁLASZ
imki 2013. 03. 15. 20:14 | #45
Az sms-nek (mármint konkrétan annak) szerintem az a fő problémája, amit írtam. Értem én a segíteni vágyást a részükről, de ott ugye (elvileg) szakemberek ülnek.
Az teljesen más kérdés, hogy eközben egy dilettáns vezetéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten. De ezt már annyira megszoktam az utóbbi években, hogy maximum ha mosolyt csal az arcomra.
Ami igazán zavar egyébként:

Előre tudták, hogy ilyen helyzet lesz. Tegnap dél körül már én is megmondtam volna nekik (ránéz az ember az időkép oldalára, megnézi a havazási képet meg a széltérképet, és látja, hogy mi várható). Most azzal jön ez a félhülye Pintér, hogy a "szemét kamionosok", meg hogy "nincs megelégedve az állampolgárokkal". Tény, hogy aki ilyen időben elindult mondjuk hólánc nélkül, nyári gumival, az szarjon sünt, szóval ebben tényleg igaza van. (Meg is érdemli aki emiatt vesztegel ott.)
De könyörgöm. Pintér úr nem tudta, hogy ilyen idő lesz?
Ha már az állampolgároktól elvárja a felelősségteljes viselkedést, akkor ugyan magával szemben is legyen már kritikus egy picit! (Arról már nem is beszélve, hogy ha az állampolgárok nincsenek megfelelően tájékoztatva, akkor arról vajon ki a büdös paripapénisz tehet vajon?)
Nem kellett volna már tegnap riadóztatni a Honvédséget meg a többieket (a MH ma reggel kapott parancsot!!!). Van a MH-nek a régi szép időkből egy százkiváló riadórendszere, többek között katasztrófavédelemre is. És éves szinten felülvizsgálják, hogy jó-e vagy nem, sőt, gyakorolni is szoktak ám. Ha Pintér bátyó tudta előre, hogy gáz lesz a helyzet, akkor annyit kellett volna tennie, hogy tegnap du. 2óra körül szólnak a honvédelmi miniszternek, hogy
"urambáttyám, zizi van, elő a tankokkal meg ami van!"
és akkor a tatai katonák aznap nem mennek haza, hanem bent maradnak készenlétben. És amikor kell, egyből tudnak indulni, akár tegnap délután-este is. De akármikor meg tudták volna kezdeni a riadóztatást, akár éjfélkor is. Erre a barmok (mármint Pintérék) megvárták a reggelt. Gratulálok. És persze most is csak láncos technikát kértek (még jó, hogy kaptak mellé mást is). Utána meg azon agyaltak egy darabig, hogy a harckocsikat rá merjék-e engedni az autópályára. ... Hát igen, kedves politikus urak. Akkor kellett volna ezen az aszfaltot tönkretevő lánctalpon aggódni, mikor nem vettétek meg a tankokhoz anno a gumibetétes lánctalpat! De sebaj, csak rámentek a tankok a pályára és most mentenek, teszik a dolgukat.
Arról már nem is beszélek, hogy láncos járműve már alig van a Honvédségnek, mert az évek alatt a férgek szépen leépítették. T-72-esből kőkemény 15 darab van, ezeknek is kifut lassan az üzemideje. Hurráhurrá. De a terepjáró tehergépkocsiból is leváltották már a legtöbb helyen a régi jó URALokat meg KRAZokat (tény, hogy régiek voltak), a "faszajó" Rábákra. Utána meg csodálkozunk nagyra nyitott ártatlan bociszemekkel, hogy a Rába elakad a hóban (avagy árvízkor a sárban - az az URAL teherautó húzza ki, amelyiket leváltott, szép volt).

Mindeközben a nagy felsővezetés reakcióideje a dolgokra valami olyan, mintha egy elmeroggyant csiga betintázott volna. Hókotróból az osztrákoktól importálunk most (megértem, ha nekünk nincs, hiszen a focistadiont sokkal fontosabb felépíteni). Ráadásul úgy, hogy az osztrák kotrók pár órát várakoztak, mire a magyar okosok kitalálták, hogy hová is kérik őket pontosan.
A levegőben helikopter irányít, de mégsem tud senki semmit a felső vezetésből, az infók késve érkeznek meg. Ami működik az a közép és alsó szint, ahol talpraesett vezetők irányítják a dolgokat, meg improvizálnak a helyzet függvényében. A felső szinteken az információáramlás meg olyan, mintha a hirtelen jött télben az is befagyott volna. Töketlenkedés és lassú reakcióidő, hasonló probléma esetén az ilyen tutyimutyi felső vezetés több kárt okoz, mintha nem is lenne.
Idesegyjóistenem... megyek inkább GTAzni tovább.
Előzmény: Stickhorse (42) +1 VÁLASZ
bungle
bungle 2013. 03. 15. 19:45 | #44
Jó látni, hogy a kormány milyen segítőkész.
http://i.imgur.com/7DSqYWE.jpg
+1 VÁLASZ
bungle
bungle 2013. 03. 15. 19:40 | #43
Én nem kaptam. Igaz én nem GTA-zok épp, lehet neked is csak a játékban akartak segíteni. ;)
Mondjuk a benzintemetőmben kevés az üzemanyag, átülnék másik kocsiba, de nem tudom mit fognak szólni...
Előzmény: imki (41) +1 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 03. 15. 19:24 | #42
imki, szerintem megy mindenkinek, és ha poénnak szántad, előre is elnézést kérek, de szerinted tényleg az a legnagyobb baja ennek az sms-nek, h nincs benne az a fél mondat?

Egyébként elég kellemetlen ez a helyzet. Egy érintett szakaszon lakom, a településünk minden kivezető útján - főútvonalakon is - hótorlaszok akadályozták a közlekedést (értsd bő 1 napja áll a forgalom). Az ember ilyenkor szívesen segítene, viszont az autónk nem alkalmas arra, hogy megközelítsük a rászorulókat, anyagi helyzetünk sem teszi lehetővé sajnos, hogy ellátmányt vigyünk nekik, hólapáttal küzdeni a jobb esetben 1,5-2 méteres hótorlaszokkal pedig esélytelen. A tehetetlenség a legrosszabb. Árvíz esetén a homokzsák hordásnak legalább van valami eredménye.
Előzmény: imki (41) 0 VÁLASZ
imki 2013. 03. 15. 19:03 | #41
Itt ülök a meleg szobában, házam a város közepén, Kelet-Magyarország egyik olyan helyén, amit most kivételesen megkímélt a nagy hóesés. (Már reggel eltakarítottam ami esett, azóta olvad a maradék, néha szállingózik egy kicsit, hókotrót délelőtt óta nem láttam, de nincs is rá szükség errefelé.)
A gépemen közben megy a GTA, ölöm a népeket ezerrel.
Majd egyszer csak jön az SMS a telefonomra a belügyminisztériumtól:

"Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!"

Most erre mit mondjak? :)))


Egyébként ezek most minden egyes mobilra kiküldték ezt a szöveget, avagy ennyire béna a cellainfójuk? Ti kaptatok ilyen üzenetet? Barinő telójára nem jött, szóval nem tudom, én miért kaptam.
Ha csak rossz a cellainfó, akkor vajon mindenki megkapta, akinek meg kellett? Akinek meg nem kellett, az vajon egy autóban ülve mit gondolhat most, főleg, ha nem is tud a hóhelyzetről?
De függetlenül attól, hogy kiknek küldték, nem lehetett volna még azt is beleírni, hogy
"ha autóban utazik és elakadt a hóban" ??
A 160 karakterbe simán befért volna az a kis plusz infó, mielőtt félreértéseket meg esetleg általános pánikot okoznak egy egyébként is ramaty helyzetben. Nem?
Ááá nem, hülye vagyok én ehhez... :)
+1 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 03. 15. 18:12 | #40

Hát ezzel nagyon is egyet tudok érteni....
Előzmény: Purple (26) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 03. 15. 18:09 | #39

Nincs szerencséd, kiszabadult az öreg nyilaskeresztes...! (by Wallace) :)

Láttam, s tapasztaltam egyet s mást. Ami biztos, hogy Bakondi anyukája folyamatosan csuklik 2 napja... :)

Furcsa módon, amikor nethez jutottam, akkor durrant el a fejem. Az ilyenektől:

"Tegnap délután 14 órától visszavonásig minden kategóriában díjmentessé tették az összes hazai fizetős autópályát. A hóban elakadt és időközben lejárt matricájú járműveket nem bünteti meg az Állami Autópálya Kezelő. "

Nagyon jó! Ingyenesek a járhatatlan autópályák....


"Elégedett a havazás miatt kialakult kaotikus hóhelyzetben a mentésben résztvevőkkel Pintér Sándor, és a belügyminiszterhez hasonlóan elégedett a hatóságok teljesítményével a katasztrófavédelem vezetője."

Pintér szerint egyébként a felelőtlen autósok a hibásak, amiért útnak indultak, amikor látták, hogy esik a hó.


"Rövid szöveges üzenetben tájékoztatja a hóban rekedteket a Belügyminisztérium a követendő teendőkről - jelentette be Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.A főigazgató tájékoztatása szerint valamennyi szolgáltatóval egyeztettek a kérdésben. A tárca aláírásával kiküldött SMS-ben az áll: "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!"

Érdemi segítség helyett....


És a ma délutáni helyzet:

"15 órai adatok: 79 elzárt és 129 áram nélkül maradt település, 157 járhatatlan út, 288 kimentésre váró ember"


Nem akarok én szitkozódni, úgyhogy csak annyit sajnálok, hogy a szóban forgó két majomparádé nem volt pl. az M7-esen ma éjszaka az elakadt autósok között....





Előzmény: komcsi (6) 0 VÁLASZ
Tooni 2013. 03. 15. 15:03 | #38
Semmi vicceset nem találtam benne - írta a halottkém a jelentésébe az elhunyt bohócról.
Előzmény: Aaron (36) 0 VÁLASZ
nearo 2013. 03. 15. 14:58 | #37
Jó, lehet hogy nem a humorérzék a megfelelő kifejezés... de úgy nagyjából az egész eddigi beszélgetés hangvételéből következtethettél volna arra, hogy nem gondolta komolyan, amit írt, ergo neked se kellett volna komolyan venned.

Viszont most nézem olyan rosszak az útviszonyok, hogy leállították a balatoni kompot is... biztos hullámzik az egész út :S
Előzmény: Aaron (36) 0 VÁLASZ
Aaron 2013. 03. 15. 14:54 | #36
Semmi vicceset nem találtam benne....szólt a vámos és homlokon lőtte az orvvadászt...
Előzmény: nearo (35) -1 VÁLASZ
nearo 2013. 03. 15. 14:51 | #35
Humorérzékből kettessel mentél át oviban? :)
Előzmény: Aaron (33) +1 VÁLASZ
Tooni 2013. 03. 15. 14:51 | #34
Bezony, a merőleges az 90 fok, az meg már jó meleg!
Előzmény: Aaron (33) +1 VÁLASZ
Aaron 2013. 03. 15. 14:47 | #33
[Komment megjelenítése...]
Előzmény: thisisreal (31) -5 VÁLASZ
fehérember 2013. 03. 15. 14:38 | #32
Öt osztrák hókotró áll készenlétben a nickelsdorfi határátkelőnél, hogy segítsen a magyar hatóságoknak. Arra várnak, hogy a magyar mentésirányítástól utasítást kapjanak. Egy elöl haladó hókotró az osztrák Vöröskereszt konvoja előtt tisztította meg az utat. A 30-40 autóból álló konvoj étellel, itallal, meleg takaróval segítené a hidegben rekedt autósokat.
thisisreal 2013. 03. 15. 14:34 | #31
Lehet, hogy a csillagokon március 22-én kezdődik a tavasz, de itt a Földön március 1-én!!!44négy!
Előzmény: Aaron (28) +1 VÁLASZ
winben 2013. 03. 15. 14:33 | #30
Tessék, így kellett kiderüljön, hogy a Fidesz-KDNP frakció alaptörvénybe iktatta a havazást is... :(
-1 VÁLASZ
Purple
Purple 2013. 03. 15. 14:29 | #29
Tök mindegy mikor van, az emberek télen is páros lábbal csodálkoznak azon, hogy esik a hó. :D
Előzmény: Aaron (28) 0 VÁLASZ
Aaron 2013. 03. 15. 14:28 | #28
Meg kívánom jegyezni, hogy a csillagászati tavasz március 22-én kezdődik, úgyhogy kár meglepődni a havon, mivel tél van!
Purple
Purple 2013. 03. 15. 14:25 | #27
És ez egyáltalán nem azokra vonatkozik, akik önhibájukon kívül szívnak kinn...
Előzmény: Purple (26) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2013. 03. 15. 14:23 | #26
Hahhahha ugyanez baszott fel engem is, de már csak röhögök rajta. :D Ekkora egy töketlen országot, mint ez.. És ez nem csak a "kormány meg a zsidók" hibája, hanem mindenkié... Akkora ostobaságok vannak kommentekben is hogy sikítva bőgök tőle. Pl "honnan tudja a belügyminisztérium a számomat??", "Miért van kiírva h belügyminisztérium, mikor el sincs mentve a telómba?", "Honnan tudják hogy hol vagyok?", "merakormány, elmultnyócév, lenyomoznak".... Meg megosztanak megint mindent ész nélkül, nem baj kell a pánik meg az agyatlanság...

Komolyan az ilyen embereknek fájna használni azt a zsírkupacot a fejükben és nem birka módjára menni a hülyék után? :D
Előzmény: daveman (9) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 03. 15. 14:17 | #25
165 éve azért jobban tele volt az emberek hócipője
de csak mert
már hócipőnk sincs
fehérember 2013. 03. 15. 14:14 | #24
legalább visszaadnak valamit - nem úgy mint a zsidók
Stickhorse 2013. 03. 15. 14:11 | #23
És az ítéletidő meghozta a történelem fricskáját. 2013. március 15., osztrák munkagépek indulnak meg az országba, segíteni a bajba jutott magyarokon. A Habsburgok mentik meg a hazát, ki látott már ilyet? :D
+1 VÁLASZ
Zolibaba24 2013. 03. 15. 14:07 | #22
Humor, érted? Nem! Most magyarázzam? Nincs áram, fűtés!=> Kevesebbet fogyasztottál=> Kisebb rezsi :)

Egyébként thx, ha egyszer hazaér továbbítom :)
Előzmény: kissfreezer (21) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 03. 15. 14:01 | #21
Biztos a kormány tehet róla. Ne értsd félre..., de hogy jön ide a rezsicsökkentés? Amúgy sajnálom, hogy min kell keresztülmennie Édesapádnak.
Előzmény: Zolibaba24 (16) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 03. 15. 13:58 | #19
Ez nagyin nagy:)) Mármint a hozzászóló a Szanyi bejegyzéséhez.
Előzmény: thisisreal (18) 0 VÁLASZ
thisisreal 2013. 03. 15. 13:43 | #18
+4 VÁLASZ
Zolibaba24 2013. 03. 15. 13:36 | #16
Több ezren maradtak áram, és fűtés nélkül.... Megkezdődött az állami rezsicsökkentés?


Apám tegnap reggel ment el Budapestre a cégtől kiküldetésre, délután, hazafele jövet Székesfehérvárig jutott, onnantól teljes útzár. Most a céges autót hátrahagyva vonattal próbál hazajönni. A reggel 7 órási vonat 11h-ra ért az állomásra és 13h-ig 15 km-t tett meg. Valahogy most már talán hazakeveredik. Éjjel megy dolgozni, ahonnan nem biztos, hogy holnap délelőtt leváltják, mivel sok a vidéki munkatársa :) Respect neki!
komcsi 2013. 03. 15. 13:24 | #15
Itt a tavasz, itt a nyúl,
Fradi-Újpest 2-0
(pontosabban 2-1) :D
Előzmény: thisisreal (11) 0 VÁLASZ
komcsi 2013. 03. 15. 13:21 | #14
A hazaáruló Orbán már Brüsszelbe menekült!!!
;)
Előzmény: tjunior (12) 0 VÁLASZ
defty 2013. 03. 15. 13:20 | #13
Itt a tavasz, dagad a f@sz!:D
tjunior 2013. 03. 15. 13:19 | #12
Ez egy ballib hazaáruló hóvihar, tisztességes konzervatív magyar időjárás ilyet nem csinál, de félre a tréfával, mert egyáltalán nem vicces, hogy rengetegen az éjszakát a kocsijukban voltak kénytelenek tölteni. A kormányunk meg sehol, lehet megint az alaptörvény átírásával voltak elfoglalva. Vagy ami valószínűbb, ez az ára annak, hogy Viktorunk tehetségtelen és cselekvésképtelen seggnyalókkal vette körül magát, ha nincs itthon a gazda megbénulnak.
thisisreal 2013. 03. 15. 13:16 | #11
Itt a tavasz, itt az AIDS,
Vegyél (téli) gumit, tovább élsz!
+3 VÁLASZ
Derill 2013. 03. 15. 13:16 | #10
sok a gyanús körülmény, sztem ez az új pápa lesz...
daveman
daveman 2013. 03. 15. 13:06 | #9
Hát igen. Mekkora kurva nagy meglepetés, hogy szakad a hó, miközben két hete ezt nyomják folyamatosan minden időjárás jelentésben, minden médiumon, hogy most mekkora baszott nagy havazás lesz. De neeeem, kell a tehetetlenség, kell a pánik: "Mindenki maradjon otthon! Ne menjetek sehova! Hóban rekedt emberek milliói halnak éhen percek alatt a méteres hó alatt, a hóban, a hó fogságában! Mert havazik!" :D - ha be vannak szarva az emberek, könnyebben irányíthatóak, és addig sem foglalkoznak az igazán fontos dolgokkal.

Kicsit OFF, bár a mai naphoz mégis csak kapcsolódik: észrevettétek már, mennyire melldöngetve ünnepli mindenki "márciustizenötödikét", egy olyan eseményt, amikor végre kiálltunk közösen a szabadságunkért, szuverenitásunkért? (Amit persze levertek a picsába, de ez egy másik sztori.) Nos, ezt hívják parasztvakításnak: miközben ezt ünnepeljük, addig is elfelejtjük, mennyire nem vagyunk még mindig szabadok! "Ünnepeld csak a 150 évvel ezelőtti szabadságodat, addig sem foglalkozol vele, hogy most mennyire nem vagy az!" ;)
komcsi 2013. 03. 15. 12:57 | #8
Üzemel vajon az alföldi szánkódomb? http://www.ize.hu/comments.php?post_id=23473
Olsen 2013. 03. 15. 12:52 | #7
Most néztem az időképen a kamerákat. Tornaszentandráson (Szlovák határ mellett, Ózd-hoz közel) egy szem hó sincs, majdhogynem süt a nap.
Lehet, ott akkora a szegénység, hogy még hóra sem futja...
komcsi 2013. 03. 15. 11:55 | #6
hawkeye kolléga még valószínű nem kelt fel. Vagy elakadt a hóban.
Előzmény: dude (5) +1 VÁLASZ
dude 2013. 03. 15. 11:49 | #5
Csalódtam, hogy ilyen sokáig kellett várni a zsidózásra! :D
Előzmény: Tooni (4) +3 VÁLASZ
Tooni 2013. 03. 15. 11:45 | #4
Izraeli zászló van rajtuk!!! A vizünk kell nekik! Csak vártak hoty mekfaggyon és úgy vigyék ki aztatat!!!
Előzmény: dude (3) +2 VÁLASZ
dude 2013. 03. 15. 11:35 | #3
Már a tankok is megjelentek!!! :D
Előzmény: bungle (2) +2 VÁLASZ
bungle
bungle 2013. 03. 15. 11:28 | #2
Elhalasztják a mai Milla-tüntetést vasárnapra
http://hvg.hu/itthon/20130315_Elhalasztjak_a_mai_Millatuntetest_vasarn
Ugye hogy ugye? :D
Meg azt mondják, hogy senki ne menjen sehova... gyanús! ;)
Százezer ellenzékit már le is kapcsoltak... az áramról!!!
Előzmény: Purple (1) +3 VÁLASZ
Purple
Purple 2013. 03. 15. 11:25 | #1
Majd norbertvincze felvilágosít, hogy tényleg a kormány tehet róla meg a haarp. :D

De miért pont hétvégén?
+2 VÁLASZ