szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A svédek szerint 2020-ra az általuk gyártott összes személyautó és SUV 100 százalékos utasbiztonságot kínál majd.

Igen komoly ígérettel kezdte az évet a Volvo. A svéd mérnökök azt ígérik, 2020-ra annyira biztonságosak lesznek az autóik, hogy abban sem meghalni, sem megsérülni nem fog senki – számolt be róla a CNN Money. A szakemberek szerint ha a sofőr ártani akar magának, azt továbbra sem fogja tudni megakadályozni az autó, minden más esetben viszont biztonságosabb lesz egy Volvót vezetni, mint létrára mászni, hogy becsavarjunk egy villanykörtét.

D.P.

Az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) szerint jelenleg kilenc olyan autó fut az amerikai utakon, amikkel 2009 és 2012 között egyetlen halálos közlekedési baleset sem történt. Az egyik ilyen a Volvo XC90, ami alapján a svédek mostani vállalása nem tűnik elérhetetlen célnak.

Az utasbiztonság érdekében a Volvo már jó ideje figyelemmel kíséri a márkára vonatkozó baleseti statisztikákat, a mérnökök pedig ezek figyelembevételével tervezik meg az autóhoz fejlesztett, a balesetek megelőzését szolgáló technológiákat. A svédek szerint mindez adhatja az alapját annak is, hogy 2020-ra elkészüljenek az önvezető járművekkel. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy csak a robotpilóta használatával lesz 100 százalékos biztonságban az utasok élete és testi épsége. Ugyanakkor a háttérben futó rendszer folyamatos készültségben áll majd, hogy szükség esetén átvegye az irányítást a sofőrtől.

Volvo

Több lényeges technológiai elem már most is rendelkezésre áll. Ilyen például az adaptív sebességtartó automatika, ami radar és más egyéb szenzorok segítségével érzékeli az autó előtt lévő járművet. A maximális sebesség beállításával a kocsi fenntartja a követési távolságot, de a gáz- és a fékpedál segítségével bármikor változtathat ezen a sofőr.

A svédek a nemrég a Tesla esetében bemutatott sávtartó technológiát is alkalmazzák, az ütközések elkerülése érdekében pedig szintén radarral és szenzorokkal figyelik az utat, majd figyelmeztetik a sofőrt, ha akadályt észlelnek. Amennyiben nem regál, az autó automatikusan fékezni kezd, hogy minél kisebb legyen az ütközés mértéke. Ezek mellett a gyalogosok, valamint a nagyobb testű állatok felismerésére szolgáló rendszer is ott lesz a modellekben 2020-tól.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.