Az SLS Merci alapjain valósulhat meg az AMG Vision Gran Turismo

Már elkelt egy példányt az ötdarabos Mercedes-Benz AMG Vision Gran Turismo szériából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sosem lesz igazi szériaautó, de tehetős vevők számára mégis elérhető lesz az erősen limitált szériás Mercedes-Benz AMG Vision Gran Turismo tanulmányautó.

Merész tanulmánynak tűnik a Gran Turismo 6 szimulátorprogramban debütált, pályán állítólag - és persze virtuálisan - remekül mozgó AMG Vision Gran Turismo. A leginkább tehetős játékosok fellélegezhetnek, játékszerük megvalósul. Az autó alapját a 2014-es évjáratú Mercedes-Benz SLS AMG GT fogja adni, karosszériája teljesen egyedi lesz. A bódé anyaga karbonszál erősítésű műanyagnak ígérkezik, amely által az alig nehezebb, mint egy termetesebb felnőtt, 91 kilogrammos. Festése krómhatású lesz és a kerekeit sem lehet majd más autókon látni.
Az SLS-ből megörökölt 6,2 literes V8-ashoz tervezett kipufogó is e modellhez hajtogatott, ahogy a beltér sem fog megegyezni a „polcról levett” darabbal. Az autó alapját adó SLS is már bőven az álom kategóriájába eső szupersportautó, így az egy az egyben átvett mechanika miatt nem kell leírni az AMG Vision Gran Turismót. Motorja 591 lóerőt ad át az AMG DCT Speedshift sportváltón keresztül, amivel a 2014-es modell gyorsulása 3,7 másodperc álló helyzetből 100 kilométer/órára.
Hirdetés

Az ötpéldányos sorozat egy darabját már látatlanban eladták, két példányt a Közel-Keletre, kettőt Európába, egyet az Egyesült Államokba szán a Mercedes. Az autó ára 1,5 millió dollár, azaz mintegy 330 millió forint. Ennyiből a donorként szolgáló SLS-ből kijön akár 7,5, Dacia Sanderóból pedig 165 példány is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?